Articles by Attila Völgyi

kozlekedes

Helyes kifejezés: tömeg (nem súly)

Gyakori tévedés, hogy az emberek és termékek súlyát kilogramban mondják, pedig ez a tömeg mértékegysége. A súly egy erő fajta, melyet Newtonban szokás mérni, és ami a tömeg (jele M) illetve a tömegvonzás (jele G) szorzata.
Azért létezhet a súlytalanság állapota, mert az adott tömegű tárgyra a súlytalanság állapotában nem (vagy legalábbis elenyészően kis mértékben) hat tömegvonzás (gravitáció).

Informatika

Átutalásos számla

Rendeltem egy terméket kedvenc Apple premium reseller boltomból, de mivel nem nagyon érek rá rohangálni a városban, házhoz szállítással kértem. És nem csak ingyen kihozták, de legjobban az lepett meg, hogy fizetnem se kellett érte. Megérkezett a termék, átadták, és adtak mellé egy átutalásos számlát, hogy egy héten belül szíveskedjek kifizetni. Azért ez a mai világban nem éppen jellemző (pozitív) kereskedői hozzáállás. A legtöbb helyen eleve szemét tolvajnak nézik az embert, az meg elképzelhetetlen, hogy ne fizess előbb mint a terméket megkapnád. Sőt van ahol még letétet is kérnek a rendeléshez, mert nem tudhatják, hogy tényleg meg is veszed, vagy csak szívatod őket.

Hír

A Google (tovább) fejlődik

Google barátunk bizony nem csak okos, de tanulékony is. Legújabb fejlesztésük révén a kereső már nem csak egyszerűen szavakat keres szintaktikai (vagyis formai) alapon, hanem szemantikusan keres. Értelmezi a kereső szavakat, és feltérképezve a szókapcsolatokat olyan találatokat is képes lesz a jövőben megjeleníteni, amik akár egyáltalán nem is tartalmazzák a megadott kulcsszavakat, viszont mégis témába vágnak.

Informatika

Inkompatibilitás

Nem egészen értem, hogy mitől lehet, de valamiért az iWiW inkompatibilissé vált a Safarival (Apple fejlesztésű Internet böngésző program). Egyszerűen nem enged belépni a rendszerbe. Tiszta szerencse, hogy nem szeretem annyira az iWiW-et és az ott jellemző viselkedési formákat, így nem hiányzik nagyon ez a lehetőség.

Informatika

Vicces kábel vásárlás

Az új céges telefonomhoz nem járt adatkábel, és BlueTooth segítségével nem igazán sikerült szinkronizálni a telefonkönyvét és naptárát (bár ezt nem hiszem, hogy fogom használni, maradok az iPhone-nál) a MacBookommal. Pedig hát az a jó a modern technikában, hogy nem kell egy papír alapú naptárba firkálgatni a programokat és telefonszámokat, hanem egy gombnyomással szinkronizálható minden. Betértem hát egy útba eső telefon boltba és megkérdeztem, hogy Micro USB kábelük van-e ehhez a típushoz. (Naná, hogy nem a “hegyekben” álló Mini USB-t használja a Nokia.)

Informatika

Ékezetek

Nyelvünk ritka érdekes sajátosságai közé tartoznak a magánhangzók, melyek nélkül is érthetőnek tűnik a mondat. De ami nyelvtani rendszere, ragozása, és egyéb külföldiek által nehezen elsajátítható tulajdonságai mellett igazán különlegessé teszi a nyelvünket, hogy előszeretettel használunk különféle ékezetes karaktereket, ráadásul ezeket még variáljuk is különféle hosszú-rövid módozatokkal. Az O és U betűnek például négy féle féle ékezetes változatát is használjuk.

Informatika

Nincs jel….de miért?

Szeretem a látványos prezentációkat, és az érdekfeszítő előadásokat. Sajnos ezekből Magyarországon nem túl sokat láttam a közelmúltban. Pedig nekünk se feltétlenül kellene mindent unalmasan, és egyhangúan – hogy azt ne mondjam igénytelenül – előadni. Csak hát nincs rá igény, vagy csak energia, talán az ötlet hiányzik, vagy egyszerűen csak ezen is spórolni akarunk – bár ebben hiszek a legkevésbé.

fotó

Szavazz! (Rám! ,-)

SMS szavazási játékot indítottak a szervezők a XXVII. Magyar Sajtófotó Kiállításon. A kiállított képekre a közönség SMS-ben adhat le szavazatokat a 06-30-30-30-210-es nem emelt díjas számon, hogy a neki legjobban tetsző képet egy szavazattal közelebb juttathassa a közönségdíjhoz. Egy számról csak egy szavazatot fogadnak el, és a kiírásból – számomra legalábbis – az nem derül ki, hogy hogyan lehet beazonosítani a képeket. Nem kizárt, hogy van mindegyiknek egy sorszáma erre a célra, de nem is egyértelmű, hogy így van, ahogy az sem, hogy a címeket elfogadják – főleg mivel nem minden képnek van címe. Úgyhogy akinek tetszik a kiállított képem, kérem írja meg SMS-ben a fenti számra, hogy “a naplementés hajóroncs kép a legjobb”.

fotó

XXVII. Magyar Sajtófotó Kiállítás

Spiró György soraival megnyílt a Nemzeti Múzeumban az ez évi Sajtófotó Kiállítás. A magyar sajtófotó nagy ünnepe, melyen a XXVII. Magyar Sajtófotó Pályázat képei közszemlére kerülnek.A kiállítás, míg tavaly a épület hátsó részében volt, idén a múzeum homlokzat felőli termeiben kapott helyet. A képek (legalábbis azok egy része) Robert Capa napokban véget ért elő-kiállításán bemutatott képeinek helyét vették át a múzeum kupola termében. A többi fotó pedig a szomszédos terem falaira került, illetve a földszinti bal szárnyban, az egykor koronázási ékszereket őrző páncélterem szomszédságában látható.

fotó

Vízjel a képeimen

Rendszeresen felvetődik a fotóim vízjelezésének problémája. Sokan panaszkodnak, hogy miért van “telefirkálva” a kép, vagy hogy miért van rajta a “reklámom”. Miközben sokan még csak azt sem tudják, hogy mi van ráírva a képre, mert – érthető módon – igyekeznek tudomást sem venni róla. Nos a képekre általában azt szoktam feliratozni, hogy az én képem, jogvédelem alatt áll, és ha valaki kezdeni szeretne valamit a fotóval – felirattal vagy anélkül – hol lehet engem elérni. Ebből az utóbbi a legviccesebb, mert már jött hozzám e-mailen is olyan kérdés, hogy áruljam el az e-mail címem. De a legtöbben a mai napig meglepődnek rajta, mikor elárulom a nagy titkot, hogy jó formán az összes képemen rajta van az e-mail címem…