Egy amerikai szerzőjogi perben a bíró elutasította a fotós keresetét és ezzel helyben hagyta, hogy egy weboldalon beágyaztak az Instagramon megosztott képet, ahelyett, hogy fizettek volna a fotó felhasználásáért. Az ítélet azért nagyon érdekes, mert egy másik hasonló ügyben pont ellentétes ítéletet hozott egy másik bíró. Vajon ezek fényében mi vonatkozik a közösségi média képek beágyazására? Egyértelműbb, mint elsőre hangzik. A Hollywood Reporter cikke viszont egy kicsit nagyobb feneket kerít két ítélet látszólagos eltéréseinek, mint amennyire meglepő, hogy a két féle ügyben másmilyen döntések születtek.

Bár a képtolvajok alaptalan kifogásai közt gyakran szerepel, de bírói ítélet is született már róla, hogy egy neten nyilvánosan közzétett képet lementeni és máshol publikálni jogsértő – járt is már ilyen perből rekord kártéítés a fotósnak. Ehhez még buta körlevelek megosztása sem szükséges (amik amúgy sem változtatnának semmin). A beágyazott képek viszont már egy fokkal bonyolultabb kérdésnek tűnik – pedig nem az.
A kérdés nagyjából egyidős a közösségi médiával és a válasz is ennyi ideje ott lapul a közösségi oldalak mindenki által olvasás nélkül leokézott szabályzatában: amíg a kép a közösségi oldal rendszerében marad és csak annak beágyazás funkciójával kerül egy másik oldalon megjelenítésre, addig legális más oldalon megjeleníteni – de csak akkor, ha a közösségi oldalra a jogtulajdonos töltötte fel és nem az ő engedélye nélküli kalózkodással került ott megosztásra.

2020-as ítélet szerint szabad beágyazni
Kimba Wood szövetségi bíró most hétfőn a beágyazást támogató ítéletet hozott – a fotós kárára. Stephanie Sinclair profi fotós képei a National Geographic, New York Times és Time magazin hasábjain szoktak megjelenni. Mellette viszont sok más fotóshoz hasonlóan a közösségi médiát is aktívan használja munkái bemutatására. A Mashable megkereste a fotóst, hogy egy guatemalai képét közöljék egyik cikkükben. A fotós viszont nem fogadta el a lap által ajánlott $50 honoráriumot, így nem engedélyezte nekik a kép közlését. Csakhogy a lap nem zavartatta magát engedély hiányán és egyszerűen beágyazta a kiválasztott képet a fotós Instagramjáról. Emiatt perelte be a fotós a lapot, csakhogy a pert elveszítette. Az ítélet szerint a lap jogszerűen járt el, a fotósnak pedig tűrnie kell a nyilvános Instagram fotóinak beágyazását.

Mint a történetről most (egyébként elég hatásvadász módon) beszámoló Hollywood Reporter cikke is írja, ilyenkor az úgynevezett szerver tesztet alkalmazza a bíróság, ami azt vizsgálja, kinek a szerverén található a vitatott kép. Eszerint a jogelv szerint lényegében, ha a kép ugyanott maradt, ahova a jogtulajdonos maga eredetileg feltöltötte, akkor nem történt jogsértés. Ha viszont a közösségi oldalról átvették az újság szerverére a fotós engedélye nélkül, akkor jogsértés történt. (Lényegesen leegyszerűsítve persze a vizsgálati módszert.)

Wood bíró most pontosan ezt a mérlegelést alkalmazta a Sinclair vs Mashable perben és ez alapján logika alapján döntött úgy, hogy a Mashable teljesen jogszerűen és a fotós jogait egyáltalán nem sértve ágyazta be a fotót.
A periratok szerint fotós azt mondja, szerinte “nem fair, hogy az Instagram szabályzatának ilyen értelmezése olyan választásra kényszeríti őt, hogy vagy privát módban használja és ezzel elrejti a képeit az egyik legnépszerűbb fotó megosztó oldalon, vagy a nyilvános közléssel lehetővé teszi a lapok számára a képei felhasználását.”
A bíró elismeri, hogy “az Instagram domináns piaci szerepe és a kiterjedt jogátruházás valós dilemma elé állítja a fotóst. Ugyanakkor mint indoklásában írja, ezt a döntést maga a fotós hozta meg a képeit feltöltésével. A bíróság pedig nem mentheti őt utólag fel a megállapodás alól, amit ő maga kötött a közösségi oldallal.”

2018-as ítélet szerint vétkes, aki beágyaz
Amitől igazán érdekessé válik ez a mostani ítélet, hogy egy két évvel korábbi per során Katherine Forrest bíró nem volt hajlandó a szerver tesztnek helyt adni. Ő akkor olyan ítéletet hozott, hogy a képet beágyazó lapok megsértették a fotós jogait és ezért felelősséggel tartoznak.
Akkor egy Tom Brady amerikai futball játékos valaki által a Twitteren megosztott lesifotóját ugyanígy beágyazva közöltek az akkor pert vesztő lapok. A régebbi ügyben eljáró Forrest bíró elutasította a szerver teszt alkalmazását és úgy ítélte meg, hogy teljesen mindegy, hogy maga a kép fizikailag az alperes hír oldalak szerverén volt, vagy a Twitteren. A bíró érvelésének az is része volt, hogy szemben például a Google képtalálataival a híroldalakon a kép beágyazását nem egy automatizált rendszer végzi, hanem az oldal szerkesztőinek manuális, nagyon is tudatos és szándékolt műveletének eredményeként került oda a kép. Vagyis a szerkesztők egyedi és megfontolt döntést hoztak a kép beágyazásáról, ezért felelősséggel is tartoznak azért a döntésükért. Ezt a felelősséget pedig nem háríthatják a Twitterre, csak mert a felhasznált kép ott található. Hogy miért? Az sem olyan meglepő, mint hinnénk.

Mégis miért az eltérő döntés?
A Hollywood Reporter némileg(?) szenzációhajhász cikke alaposan kihangsúlyozza, mennyire eltérnek a két hasonló ügyben született ítéletek. Egy jelentős különbséget viszont elmulasztanak ismertetni és ezzel megtévesztik az olvasóikat, mert az egész történet pont ezen múlik. Ugyanis a korábbi esetben nem Tom Brady vagy a róla készült képet készítő fotós, Justin Goldman Twitteréről ágyazták be a képet a híroldalak. A fotót készítője eredetileg a Snapchaten tette közzé, onnan mások mentették azt le és ők a fotós engedélye nélkül tették közzé a Twitteren. Ez pedig olyan részlete ennek a történetnek, ami teljes egészében átírja a jogviszonyt és indokolja, hogy miért született a két esetben homlok egyenest eltérő ítélet.

A régebbi történetben a fotós nem engedélyezte a Twitteren történő közzétételt, már maga a kép Twitterre feltöltése is sértette az ő jogait, így aztán a Twitter megosztással adott beágyazási engedély sem tőle származott, így nem is mentesítette a lapokat a kép felhasználása miatti felelősségük alól. Nem úgy, mint a friss esetben, amikor a fotós saját maga publikálta képét az Instagramon és ezzel maga adott engedélyt a kép beágyazásának lehetőségére is. Ez pedig hatalmas különbség a két, csupán látszólag hasonló eset között.

A Hollywood Reporter cikke azt reklamálja, hogy az újabb per dokumentumai épp csak megemlítik a korábbi Tom Bradley fotó esetét. Csakhogy az ügy említése (az egyik a kettő közül a kilenc oldalas periratban) pont azt emeli ki, hogy a mostani esetben a fotós egyértelműen maga adott engedélyt az Instagram számára a kép embeddelhetőségére. Emiatt a Mashable is jogszerűen kapott beágyazási lehetőséget az Instagramtól. Ebből pedig az következik, hogy a korábbi esetben vizsgált egyéb tényezőket ebben az ügyben nem szükséges figyelembe venni, mert nem állnak fenn ezek a kérdések.

A tanulság tehát röviden, ahogy már az elején is írtam: beágyazni lehet, de csak akkor, ha a képet, amit beágyazunk olyan tette közzé, akinek joga is volt erre. Erről meg az Opera plakáton tudtán kíül megjelent nő fotója jut eszembe.

Kiegészítés: Már csak a téma miatt is menő volna embedelni az írásomba a periratokat, de sajnos valami technikai zűr miatt a Scribid embed kódja nem jól működik a blogomon, ezért mindkét per dokumentumait képre linkelve éritek el. Szerencsére a tárgyalási jegyzőkönyveket nem védi szerzői jog, így ez a megoldás is jogszerű.

Nem sokkal a bejegyzés megjelenése után az Instagram hivatalos állásfoglalást tett közzé a beágyazásokkal kapcsolatban, ami akár alapjaiban is megváltoztathatja a jövőbeni ítélkezést. Erről külön írásban számoltam be, érdemes elolvasni!

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!