Így alakulnak a zárcsere árak az újévben

IllusztrációFotó: Canon

Illusztráció
Fotó: Canon

Mivel már jó ideje nem frissítettem a zárcserékről szóló írásaimat, gondoltam itt az idő megkérdezni a két vezető fényképezőgép gyártó budapesti márkaszervízeit, hogyan változnak az újévben a tarifák. Bevallom, mindkét válasz meglepett, csak máshogyan.

A Canon és a Nikon zárcsere árai eddig is kint voltak a blogon, de elég sok minden változott a világban azóta, hogy ezeket megírtam. Rákérdeztem hát a két vezető fényképezőgépgyártónál, hogy az újévben hogyan változnak a tarifák és hogy vannak-e újabb modellek, amik  koruknál fogva kikerültek az alkatrész utánpótlási rendszerből, ezért már nem javíthatók.

Canon témájú írások a blogon

Aktuális Canon árakért katt a képre!

A Canont igazából kérdezni sem kellett, mivel mindkét információ megtalálható a hivatalos márkaszerviz honlapján is, így csak kis mértékben kellett frissítenem a korábban publikált árlistát. Néhány modellben már nem tudnak zárat cserélni, de amiben igen, annak az árai mind nyilvánosak és bevizsgálási díjat sem számítanak fel a hiba megállapításáért. Akik pedig felszerelésüket regisztrálták a már Magyarországon is elérhető CPS rendszerbe, azoknak rövidebb határidővel is végzik el a javítást.

nikon-logo

Korábbi NIkon árakért katt a képre!

A Nikon márkaszervizét is működtető hivatalos magyar képviselettől viszont ezt a választ kaptam: “Javítási árat csak az adott gép tényleges vizsgálata alapján tudunk megadni árajánlat formájában, jegyzékszerűen felsorolva nem tudunk árakat közzétenni.” Ami meglehetősen más megközelítés a konkurenciához képest. Ők az árajánlat elkészítésért bevizsgálási díjat számítanak fel, amit aztán jóváírnak a munkadíjból, így csak akkor plussz költség, ha valaki mégsem kéri a szervizelést. Mivel frissíteni nem tudtam a pár éve általuk megadott árakat, így az erről szóló korábbi bejegyzésemben csak a régebbi Nikon zárcsere árakat találod meg. Viszont szintén elérhetővé vált Magyarországon is az NPS tagság, így aki náluk regisztrálta felszerelését, szintén gyorsabb javításra számíthat.

Neked mik a tapasztalataid a két szervizzel?

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!