január 2014

fotó

Újra tiltakozik a sajtó, nem hagyják dolgozni

Amerikában is egyre elszántabb háborút kénytelen vívni a sajtó a nyilvánosság helyett inkább saját érdekeit védő politikai gépezettel.
Miközben Obama átláthatóságot hirdet, egyre jobban kizárják a Fehér Ház munkájának közvetítéséből a sajtót, vagyis pont az a demokratikus elv sérül, amit maguk az állam vezetői hangoztatnak. Sajnos Európai Unió politikusai sem térnek el nagyon az Egyesült Államok beli kollégáiktól.

Big Picture

Spárga két elefánt között

A közelmúltban már sokan sok féle módon kifigurázták Jean Claude Van Damme tolató kamionokon előadott spárgáját, ami vírus videóként terjedt a neten. Közben a Caselly család legifjabb tagja, Rene Jr. a Fővárosi Nagycirkuszban minden nap előad egy hasonló mutatványt két elefánt között egyensúlyozva.

Érdekesség

Filmajánló: Cyberszex a mesterséges nagy ő-vel

Eddig még csak nem is hallottam az A nő (Her) című filmről, ami nem nagy csoda, tekintve, hogy nem nagyon követem a filmes híreket és Magyarországon majd csak február 6-án mutatja be az Intercom. Viszont mégis szembe jött a Facebookon és felfigyeltem rá. Figyelemre méltó a történet és a képi megoldások is, amik egy részébe az előzetes és a film honlapja is ad némi betekintést.

Érdekesség

Ne lopd el a válogatásomat

Teljesen jogos kérés, hogy ne lopjuk a másik blog szerzői jog védett tartalmát. Maximálisan egyetértek vele, hogy az a minimum, hogy linkeljük, ahol megtaláljuk az értékes tartalmat, amit másokkal megosztunk.
Csak azért ironizálok rajta, mert valahogy cinikus, hogy a korrektséget kérő szerző maga sem a saját elvárásai szerint jár el, hiszen ő sem linkeli, hogy hol találta az általa felhasznált képeket.