Változó világunkban csak annyi biztos, hogy zajlik az átalakulás. Állandó vita, hogy a fotózás és/vagy a sajtófotó, netán az egész sajtó haldoklik, már rég meghalt, vagy még megmenthető, netán nincs is vele semmi gond, csak ki kell forrnia magát az új világrendnek, vagy akárhogy is nevezzük ezt.
Allen Murabayashi nagyon markáns, de alaptalannak nem nevezhető véleményt fogalmaz meg az online hír és különösen fotó fogyasztás átalakulásáról.

Tegnap reggel írtam a Chicago Sun-Times drasztikus fotórovat leépítéséről (azóta már elkezdték mobil fotózásra tanítani az újságírókat). Ennek kapcsán Allen Murabayashi publikált egy tanulságos írást a PhotoShelter szolgáltatás blogján. Cégük hivatásos fotósok számára nyújt professzionális tárterület szolgáltatást (amit a PhotoShelter linkre kattintva kedvezményesen tudsz igénybe venni), ennek révén pedig elég sok és sok féle hivatásos fotóssal állnak kapcsolatban. Igyekeznek a cégnél rajta tartani mutatóujjukat a szakmai élet ütőerén.
A legújabb szakmai hír apropóján pedig elég tanulságosan összegzi, hogy merre tart a sajtófotózás a digitális korszakban. Nem csoda, hogy a PetaPixel is szinte azonnal átvette az írást, mert ezt tényleg mindenkinek érdemes elolvasni. Bár az általa leírtakkal ellentétes irányba mutató pár kezdeményezésről, mint a Boston Globe és az Atlantic (vagy éppen a HVG és az Index) által működtetett nagy képes galériák trendjéről nem ejt szót, sajnos attól félek, hogy inkább az ő megfigyelése a szabály, amit ezek a nagy képes kivételek erősítenek.

Allen Murabayashi így látja a sajtófotográfia helyzetét:

“A Chicago Sun-Times ma elbocsátotta a teljes fotó rovatát (köztük a Pulitzer-díjas John White-ot is), amit azzal magyaráznak, hogy a videók felé tolódó tartalomfogyasztási szokásokhoz alkalmazkodnak. Gondolom, lehetnek ebben a kijelentésben igazság morzsák is, de ez így magában nem a teljes igazság, ami miatt a sajtófotó megsínylette az Internet térhódítását.

A Sun-Times, akárcsak helyi versenytársuk, a Chicago Tribune komolyan megsínylette a nyomtatott lap előfizetéseinek csökkenését. Az átlagos napi eladások száma alig valamivel 184 ezer felett voltak idén, miközben a digitális előfizetések száma 77 660-ra nőtt. A nyomtatott sajtó aranykorában nem sajnálták a festéket a hat hasábos képektől sem. De nézd csak meg, hogy a Sun-Times weboldalán hogyan használják ma a képeket.

A Chicago Sun-Times weboldala

A mostani három hasábos elrendezésben a legnagyobb kép kap egy teljes hasábot. A második hasábban csak egy bélyegkép látszik a Getty Images egyik képéből és aztán ott van a teljes jobb hasábot kitöltő hirdetés, amit kétség kívül szinte alamizsnáért tudnak csak eladni az egykori nyomtatott hirdetési árakhoz képest.

Ennek a problémának egy része persze csak a rossz tervezés, de a web dizájn másik valósága, hogy vízszintes dobozba zárt képernyőkkel dolgozunk, így aztán annyi fontos anyagot vagyunk kénytelenek “a hajtás fölé” sűríteni, amennyit csak lehet, különben azt kockáztatjuk, hogy elveszítjük az olvasó figyelmét. Az egyetlen weboldal, ami eszembe jut, hogy egész oldalas képeket használ a főoldalon az a Huffington Post – mondjuk, vannak fenntartásaim a pénzért tartalmat gyűjtögető üzleti modellükkel szemben, de ezt tegyük félre. Ők legalább úgy fest, hogy értik, hogy a képeknek milyen fontos szerepe van az olvasó figyelmének felkeltésében.

A Huffington Post weboldala

Tegyük fel, hogy az elbocsátott fotóriporterek éves átlag bére $70 000. Béren kívüli juttatásokkal (15%) együtt mondjuk 80 ezer dollár (kb. 18 millió forint) évente. Ez húsz fotóriporterrel számolva évi 1,6 millió dollár költségcsökkentést jelent, nem számolva a hosszú távú terheket, mint a nyugdíj és hasonlók. A nemzetközi és politikai híreket, akárcsak a sport fotókat már így is a hírügynökségek biztosítják, így csak a helyi hírek feldolgozására nem marad ember és hát úgy fest, hogy már senki nem törődik ilyesmivel.

Fotó: John Tlumacki/Boston Globe

Ez nem azt jelenti, hogy a képek már nem számítanak, ez csak azt jelenti, hogy sokkal rövidebb ideig számítanak.

Hatalmas fotó kínálat + rövid ideig tartó figyelem = egy iparág hanyatlása.
A teljes Sun-Times fotó rovatot leépíteni talán nem szükséges, de kényelmes. Most ott van húsz éhező fotós, akik kétségbeesetten kutatnak bármilyen szabadúszó munka után, ahol nyomott áron dolgozhatnak járulékok, vagy TB nélkül. Azzal pedig, hogy a vezetőség csak a saját felelősségét próbálja hárítani, hogy a kialakult helyzetet a videók iránti növekvő igényre fogják. Az igazság az, hogy ők csak a sajtó piac kegyetlen körülményeire reagálnak, ahol a nyereség felülírja a hírszolgáltatást.

Hadd tegyem tisztába. A Sun-Times még a fogyasztói szokások változása ellenére sem biztos, hogy a megfelelő döntést hozta azzal, hogy menesztetett a teljes fotó rovatot. Az a gondolat minimum naiv, hogy egy újságíró egy iPhone-al a kezében hirtelen tudni fogja, hogyan meséljen el képben egy történetet, nem is beszélve a sajtófotó etikai oldaláról. A fotó rovat felszámolása nem fogja megoldani a problémát, amit az olvasók csekély aktivitása (ti. nagy visszapattanási arány) okoz. Ha több videót készítetek, az talán több lehetőséget fog jelenteni, hogy több reklámot jeleníthessetek meg a videók előtt, de a jó minőségű videókhoz is kell stáb. Nem csaphattok csak úgy reklámokat minden Harlem Shake videó elé, hogy letudjátok a munkát.

Egy hasonló témában a Lens Blog szerkesztője, James Estrin számolt be róla, hogy a sajtófotó projektek közösségi támogatására létrehozott Emphas.is oldal maga is elkezdett közösségi támogatás után nézni. Az Emphas.is-t azért alapították, hogy a hosszú távú, személyes riportfotó projektekhez segítsen közösségi támogatást találni. Máig mintegy hatvan fotósnak sikerült segíteniük. De egy fenntartható üzleti modell és kellő támogatói háttér nélkül most már saját maguk fenntartására kénytelenek forrásokat gyűjteni. Ez azoknak az időknek a jele, mikor a Veronica Mars videó képes 5.7 millió dollárt gyűjteni a Kickstarteren, de az Emphas.is küzd a fennmaradásért.

Ez a fotográfia aranykora. Több ember készít és fogyaszt ma fényképeket, mint bármikor korábban, és ez valóban ok az ünneplésre. De a sajtó (legyen az írott, vagy képes) mérhetetlen károkat szenvedett el a pillanatok tömegtermelése, a web, Twitter, Instagrem és társaik miatt. Az azonnali kommunikáció olyan információ áradatot eredményez, ahol a képek vírusként terjednek, a morcos macskának ügynöke lesz, miközben a “kemény” hírek pedig inkább a katasztrófa szinonimájává váltak, mint a mindenkit érintő közös ügyek megvitatását jelentenék.

Gyászolnunk kellene azt a napot, amikor a fontos történetek feltárását már nem finanszírozza a sajtó, helyette magán emberek kénytelek a vállukra venni, hogy fennmaradhasson egyáltalán. Én bízom benne, hogy remek munkát mindig fognak végezni, de a fontos történetek elmesélésének finanszírozása nem a történetmesélők felelősségének kellene lennie. Ez egy demokratikus társadalom kötelessége volna önmagával szemben. Bízzunk benne, hogy jobb napok jönnek.”

Frissítés:

• Alig néhány nappal az elbocsátás után már meg is kezdték az újságírók mobil fotós képzését.
• Június hatodikán a fotósokat támogató szervezetek tünetést rendeztek a kiadó épülete előtt.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!