Csalásért bukta el a rangos díjat

Fotó: Harry Fisch
KizartKep-NationalGeographic-palyazat-photoHarryFischNomadExpediciones

A pályázatról kizárt kép
Fotó: Harry Fisch

Csalásért kizárták Harry Fischt a National Geographic fotópályázat helyek kategóriájának győztesét. Ő is a fájdalmasabb módot választotta, hogy megtanulja, mit nem szabad egy fotó szerkesztésekor csinálni – legalább is remélhetőleg megtanulta…

Szerintem
Mikor megláttam az eredeti képet, a fejemet fogtam, mint hasonló csalásoknál máskor is gyakran. Hogy lehet ennyire hülye hibát elkövetni? Nem is értem, hogy vetődik fel valakiben ez a megoldás. Pláne egy ennyire egyértelmű helyzetben. Nem csak szabályosabb és etikusabb lett volna vágással megoldani, de sokkal egyszerűbb, gyorsabb és kézenfekvőbb is.
Óhatatlanul egymás mellé kerül az ugyanezen a pályázaton, alig néhány napja felvetődött másik etikai kérdés, hogy mi van az állatkertben készült tigris fotóval. A két történet  bár nagyon hasonló, van közöttük egy hatalmas különbség. Mégpedig az, hogy a másik kép őszinte. Nem állítja, nem is sugallja magáról, hogy nem állatkertben készült. Teljesen világosan ott áll alatta a képaláírásban, és ha ez a zsűri szerint kizáró ok lenne, akkor kizárták volna. Azon lehet vitatkozni és érvelni mellette és ellene, hogy helyesen tették-e, hogy díjazták, vagy eleve ki kellett volna zárni. Az viszont nem szubjektív kérdés, hogy a módosított képi tartalom elfogadhatatlan.
Ebben egyébként hibásnak tartom a PetaPixel megközelítését is. Ők ugyanis azt mondják, hogy “a szabály az szabály, olvasd el alaposan a kiírást”. Szerintem meg ne a pályázat szabályai miatt ne hamisíts képet, hanem mert az rossz dolog. Ugyanúgy, mint hazudni sem csak azért nem hazudik az ember, mert egy pályázat, vagy újság szabályai nem engedik, hanem mert megtanulta, hogy nem szép dolog.

EredetiKizartKep-NationalGeographic-palyazat-photoHarryFischNomadExpediciones

Az eredeti változat
Fotó: Harry Fisch

Mi is történt?
A kategória győztes PhotoShoppal egyszerűen kiretusált a kép széléről egy szemetes zsákot (és a bal szélről egy belógó hajót), amire csak azután derült fény, hogy a szervezők az eredményhirdetést követően bekérték tőle az eredeti képeket. Mint az Origo fotórovatának 35mm blogja találóan fogalmaz, a fotós nyavalyog és értetlenkedik a dolog felett” saját blogján. Valójában írása érdekes egyvelege az elfogadásnak, beletörődésnek, a helyzet miatt érzett szomorúságnak, és a mentegetőzésnek, hiszen többször is megfogalmazza, hogy “semmi nem változott ezzel”….pedig de. A fotós azzal érvel maga védelmében, hogy ha nem kiretusálja a nylon zacskót, hanem levágta volna a kép széléről, akkor semmi szabálytalant nem követ el, és megmarad az elnyert első díja.

A National Geographic vezető szerkesztője, Monica Corcoran levele meg is erősíti ebben: “kár, hogy nem levágtad a zacskót, vagy nem hagytad rajta, mert a képre nincs hatással”. Sajnos a fotós ebből kicsit mást olvas ki, mint kellene. Szerinte a szerkesztő levele arról szól, hogy nincs komoly különbség az alkalmazott eljárások közt, mert a zacskó úgyse számít a képen, és így mindegy, hogy mi történik vele. Pedig nagyon nem mindegy.

Az igazán jó megoldás
Persze igazán jó fotós akkor lett volna, ha már a helyszínen észreveszi a keresőben és már a kép megkomponálásakor lehagyta volna. Ennek utólagos pótlására szolgálhatott volna, ha a kép jobb szélét (akár a képarányt megtartva) levágta volna. Vagy persze bele is törődhetett volna, hogy van a képen egy kis tökéletlenség – van aki kifejezetten szereti, ha a kép nem makulátlan. Minden esetre amit csinált hiba volt. Súlyos hiba.

Nem módosítunk. Pont.
Azzal, hogy kiretusálta a képről, megsértett egy alapvető szabályt. Nem egyszerűen egy pályázat technikai szabályát, hanem a dokumentarista fotográfia egyik legalapvetőbb etikai szabályát. Egy olyan szabályt, amit nem csak ismernie, de alkalmaznia is kéne. Nem csak neki, mindenkinek.
Aminek a megszegése fel se lenne szabad, hogy vetődjön a fejében, még ötletként sem. Nem csak nála, hanem hasonlóan járt fotósok egész soránál. Díjnyertes fotósok különlegesen válogatott elit csoportja helyett szánalmasan ügyetlen fotóhamisítók hosszú sorához csatlakozott – és a neve még csak köztük sem lesz olyan emlékezetes, mint a legalább ilyen hülye hibát elövető Adnan Hajj, több más eszement fotós, akik fotóhamisításért kirúgatták magukat, vagy az olyan történelmi alakok, mint Jevgeny Khaldei és a hasonló módosításokat tömegesen “megrendelő” Sztálin.

Readers Comments (9)

  1. A Natgeo a tudomány blikkje. Ettől függetlenül képanyagában mindig is egy minőséget fémjelzett, de kérdem én,nem lett volna egyszerűbb mondjuk a 10 legesélyesebbtől bekérni az eredeti képanyagot mielőtt győztest hirdetnek? Így a másodiknak aki most első lesz,már korántsem olyan jó érzés az az első hely,mintha először kapta volna meg .

    • szerintem is eredményhirdetés előtt kellett volna bekérni akár csak a győztesektől, vagy csak az esélyesektől – persze akkor meg lehettek volna kiszivárogtatások, bár a blamánál még mindig jobb. én a fotóst nem értem, hogy csinálhat ilyet, de ezt leírtam

      a pályázat és a magazin képanyaga két külön történet. a honlapjukon kiválasztott nap képei mg egy harmadik külön történet…

  2. Olvastam több bejegyzésedet, ami fotóhamisítással foglalkozik és tökéletesen megértem, hogy egy hivatásos fotóriporternek ez a téma vörös posztó. De még mindig nem tudok megbékélni a határokkal: hol ér véget a fotós szubjektivitása és hol kezdődik a hamisítás? Pl. ha valaki “felhúzza” a színeket és mondjuk a valósnál kékebb eget/tengert vagy zöldebb füvet alkot, az mi?

    • Ezek a módszerek/lehetőségek a fényképezőgépben is rendelkezésre állnak, már a gépben is tudod plusszolni a szaturációt, stb. Sőt már a filmes korban is éltek és virultak, elég volt csak másmilyen filmet befűznöd például.
      Képelemet eltávolítani (vagy akár elfogadott korrekciókkal eltűntetni – pl annyira lehúzni a világosságát, hogy beleolvad a háttér sötétjébe) mindenképpen tilos, mert ami addig látható volt, az teljesen eltűnik, és ezzel más tartalmat hozol létre, nem csak más hangulatot.
      A szubjektív határ valahol ott húzódik, hogy a kép a valós látvány valósághű leképezése maradjon és ne váljon egy hihetetlen festménnyé. Lásd pl:
      http://blog.volgyiattila.hu/2010/04/22/photoshop-botrany-lesz-a-tuzhanyobol/

  3. Szerintem itt azért pont azok az olykor nüansznyi illetve van amikor óriási különbségek kellenek egy valós “ítélethez” amik sokszor az adott kép sorsáról is döntenek fejben. Nem tehetek róla, de egy olyan szemetes zacsi eltávolítása az én szememben nem főbenjáró bűn amit a fotós egy mozdulattal eltávolíthatott volna exponálás előtt, ugyanakkor mondjuk két vadállat egy fotóra történő montázsolása már más tészta. Én ezért nem tudok haragudni, az analóg korszakban is retusálták a filmet amennyire én tudom, sőt továbbmegyek a digitális utómunka során elvégezhető  változtatások igennagyrésze elvégezhető volt az analóg korszakban is.

    Nekem önmagában többet ad amúgy a kép a zacskóval, banális dolog volt ezzel kizáratnia magát, főleg ha le volt írva a kiírásban, hogy csak olyan módosítás végezhető a képen ami az egész képet érinti – és gondolom le volt. Ettől függetlenül számomra a fotográfia elsődleges célja az, hogy vizuális élményt nyújtson, megmutasson valamit ami szép, ilyenformán pedig minimális a kép fő tartalmi elemeit meg nem változtató változtatások SZERINTEM megengedettek – nyilván nem egy pályázaton ahol ez kifejezetten tiltva van.

    • nem egy pályázaton és nem a sajtóban…

      nem az a központi probléma, hogy valamit meg lehetett-e csinálni az analóg korban – szinte mindent meg lehetett. az a kérdés, hogyan torzítják ezek a dolgok az átlag emberek viszonyát a képekhez és a valósághoz.

      • Az első soroddal teljes mértékben egyetértek, a sajtóban és egy olyan pályázaton ami nyilvánvalóan tiltja az ilyesmit, semmi helye ilyesminek.

        A kizárás jogos, ez egyértelmű, szabályt sértett, tudta, hogy mit vállal. Engem inkább az foglalkoztat, hogy jó-e ez a szabály egy ilyen szintű történetnél, bár az is tény, hogy valahol meg kell húzni a határt.

        Viszont szerintem önmagában ez a kép nem torzít semmit. Ha nem kerül be az eredeti kép, simán elhiszem, hogy nem volt ott semmiféle zacskó, de lehet, hogy én nem vagyok átlagember. 

        Nézzük a jó oldalát, ha nincs ez a “botrány” meg sem ismertük volna a zacskós képet, ami szerintem jobb, bár ez a fotósnak nyilván elég sovány vigasz.

        • nem az a torzító hatás, hogy ezen a képen van zacskó, vagy nincs. hanem az, hogy ez általános gyakorlat, és egyre gyakrabban már fel sem vetődik a fotósokban, hogy vajon eltüntessenek-e, oda rakjanak-e valamit, esetleg lecserélje az eget, vagy valakit a képen és hogy modellek már meg se akarnak fésülködni fotózás előtt, mert majd úgyis rendbe teszik fotosoppal a képet….a közönség meg egyre kevésbé hisz és hihet a képeknek, mert ha mindenki így áll a képekhez, akkor eltűnnek a határok – ez torzítja a kapcsolatunkat a képekkel

Comments are closed.