A telefonadó előnye

Volt valami jó is a bevezetésre kerülő telefonadóban is: lehetőséget adott a hűségszerződések felbontására. Javasoltam, hogy ha épp van hűségszerződésed, bontsd fel, amíg lehet. A határidő június 15-én lejár, de a szolgáltatók már előbb megakadályozták a szerződésbontásokat….mondhatni betömték a joghézagokat.

Kiegészítés: Az írás eredeit formája óta lettek újabb fejlemények, frissítés a végén, a szöveg törzsét nem változtattam.

Egy darabig azt hittem, csak szónoki fordulat volt, mikor a kormányszóvivő azt mondta “Ha az egyik cég azt mondja nekem, hogy rám hárítja a telefonadót, akkor fogom magam, odébb állok, és egy másik társaságnál kötök szerződést”. Persze ha minden szolgáltató áthárítja, akkor ez a nagyvonalú ajánlat merőben elméleti lehetőség marad.

De a törvény (nem a távközlési adóról szóló, hanem egy másiknak a módosítása – lásd alább) lehetővé teszi a szolgáltató váltást. Még akkor is, ha hűségnyilatkozata van az előfizetőnek. És most éppen ez a lényeg, mert ha már szolgáltatót válatni nem biztos, hogy megéri, és a telefonadótól sem tudunk megszabadulni, legalább született egy jogi kiskapu, amivel megszabadulhatunk érvényes hűségszerződésünktől, illetve kereshetünk egy adóemelés után is kedvezőbb tarifa csomagot.

A törvény szerint:
“Amennyiben a módosítás az előfizető számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, az előfizető az értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést. Nem mondhatja fel az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést ilyen esetben akkor, ha az előfizetői szerződést a határozott időtartamból eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti. Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményeket érinti, és az előfizető felmondja a határozott időtartamú előfizetői szerződést, a szolgáltató az előfizetőtől nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét.”

Mi a teendő?
Menj be egy ügyfélszolgálatra, és kérd a szerződésed bontását. Mindenképp érdemes már az első mondatba beleszőni, hogy mindezt a telefonadó miatt szeretnéd, és hogy természetesen az adó miatti kiadás növekedés negatívan érint téged. Hogy a számod ne vesszen el, átviheted az előfizetésed egy feltöltőkártyás csomagra. Ezzel aztán pár nap múlva visszamehetsz addigi szolgáltatódhoz, és kérheted számhordozással annak újra előfizetéses csomagra váltását, vagy átmehetsz egy másik céghez is.

Ha maradni szeretnél, akkor ezt a tervet akár meg is beszélheted az ügyfélszolgálattal, akiknek többnyire céljuk, sőt kifejezett feladatuk az ügyfelek megtartása. Ráadásul nem érdekük pár nap múlva újra ugyanazzal az ügyféllel előről kezdeni a teljes papírmunkát sem. Úgyhogy valószínűleg hajlandóak lesznek kompromisszumot kötve törölni a hűséget, és meghagyni, vagy akár egy kedvezőbb tarifa csomagra módosítani a meglevő szerződést.
Ha mégsem sikerül meggyőzni az ügyfélszolgálatot a szerződés módosításáról, akkor kitarthatsz a számhordozásos módszernél, ami körülményesebb ugyan, de a fent leírtakat követve pont ugyanolyan célravezető. Persze nem árt előre felkészülni, és számolgatni kicsit saját telefonhasználati szokásaid alapján. Érdemes megnézni, hogy mennyire használod ki jelenlegi tarifacsomagod, és mennyivel jársz rosszabbul a telefonadóval. Leginkább a lebeszélhető perceket és egyéb kedvezményeket, érdemes összehasonlítani, hogy más csomagra váltva hogy jössz ki az adó bevezetése után. Különösképp érdemes utána számolnod, ha céges előfizetésed van, mert ott jóval magasabb az adó mértéke is, miközben lehet, hogy a telefon használati szokásaid miatt olcsóbban kijössz egy magán előfizetéssel, ahogyan én is.

Én ezzel a szerződésmódosítással nem csak arra kaptam lehetőséget, hogy majdnem egy évvel előbb megszabaduljak korábbi tarifahűségtől, és akár már most újabb iPhone-t vehessek (de megvárom vele a következő megjelenését), hanem a havi telefonszámlát is jelentősen le fogom csökkenteni. Mikor hűséget vállaltam, még épp jónak tűnt a lebeszélhető percek ezreit kínáló csomag, és még így is olcsóbban jöttem ki, mint az akkori előfizetésemmel, de mivel mostanában csak töredékét használtam ki a csomag lehetőségeinek, most már egy jóval olcsóbb előfizetéssel is remekül elleszek. És ha mégsem, akkor még mindig változtathatom (havonta egyszer) a tarifacsomagot, hiszen nem lesz semmilyen hűségi kötöttségem.

Melyik szolgáltatónál hogy működik?
A fent vázolt elméletet a Vodafone esetében élesben is teszteltem, és működik, illetve a Hír 24 cikke is erről a szolgáltatóról ír, kiemelve, hogy csak a 2012 január elseje előtt kötött hűségszerződésekkel működik díjtalanul a módszer. A Telenor hasonló SMS-t küldött ügyfeleinek, mint a Vodafone, bár ők a fent idézett törvényre nem hivatkoznak, csak saját ÁSZF-ükre.
A T-Mobile a hírek szerint még tárgyal a kormánnyal, így ők egyelőre nem hárítják az előfizetőkre a költségeket, ezért ilyen értesítést sem küldtek tarifa változásokról az előfizetőiknek. Érdemes viszont észben tartani, hogy nem csak a három mobilszolgáltatót érinti a telefonadó, hanem a vezetékes szolgáltatókat is, amik nem mind vannak a T-Kom tulajdonában. Érdemes az ő díjváltozásaikat, és tarifacsomagjaikat is tanulmányozni, mert alkalmasint hasonló eredményeket érhetünk el náluk is. Bár azt nem tudom, hogy a mobil szolgáltatók esetében élő számhordozási lehetőség a vezetékes szolgáltatóknál mennyire áll fenn.

Ne feledd, hogy minderre csak a szolgáltató bejelentésétől számított 15 napon belül van időd. Ez a Vodafone és a Telenor esetében is június 15. Keresd fel a szolgáltatót, és szabadulj meg a hűségszerződéstől, hogy ne kelljen kivárni annak lejártát, mielőtt tarifacsomagot váltnál, vagy újabb hűséget vállalva új telefont veszel.

Neked mikor jár(na?) le a hűségszerződésed?

Tom Cruise lájkolta az írásom a HVG.hu címlapján

Kiegészítés: A HVG pár napja címlapon hivatkozott az írásomra (és Tom Cruise lájkolta), de addigra már a Vodafone sokat változtatott hozzállásán. Egyre több visszajelzés érkezik, hogy a Vodafone is változtatott (szigorított) a hűségbontás feltételein. Míg múlt héten még zokszó, és főleg díj felszámítása nélkül bontották a hűségszerződéseket, ezen a héten már kötbér megfizetéséhez kötik minden esetben, ahol készülék vásárlás is történt. Erről idő közben a HVG.hu újabb cikket is közölt, bár ebből kihagyták a jogi részleteket, ami sajnos magyarázat a Vodafone lépésére, bár változatlanul érthetetlen korábbi (lényegesen engedékenyebb) viselkedésük után. A jogi háttérről a JogIQ blog szerzőjének, Keserű Imrének a kommentje ír a fentebb általam is idézett törvény szövege alapján.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!