Bárkit kaphatnak szerzői jogsértésen

Schobert Norbi telefonál

Schobert Norbi telefonál
Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Pár napja árasztotta el a sajtót, hogy Norbi cégét szerzői jogok megsértése miatt súlyos összegekre készülnek perelni a lemezkiadók, akiknek a zenéit engedély nélkül használta fel a videóihoz.
Fontos tanulság, hogy nem csak a fitneszguru járhat így, hanem szinte akármelyik vállalkozás, amelyik nem elég körültekintően gyűjti össze az általuk felhasznált anyagokat.

A bulvár lapokkal (Blikk, Velvet, Index) ellentétben én nem a celeb pár esetét akarom boncolgatni. Bevallom, cseppet sem érdekel a történetük. Mégis örülök, hogy napvilágot látott ez a sztori, mert így talán több emberhez eljut az a roppant egyszerű üzenet, hogy a szerzők jogait tiszteletben kell tartani, és a műveik felhasználását meg kell nekik fizetni. Akárcsak az, hogy a törvény nem ismerete nem mentesít a felelősség alól.

Ezer meg ezer vállalkozó van ország szerte, aki szintén videókat, honlapokat, szórólapokat, plakátokat készítenek maguknak, vagy másoknak. Sokuk pedig ezekhez szintén mások által készített zenéket, képeket, grafikákat, vagy egyéb alkotásokat használ fel alapanyagul és közben vannak, akik nem törődnek vele, hogy ezeket ki készítette és honnan származnak. Márpedig a “talált” dolgok miatt egy nap jelentkezhet valaki, hogy benyújtsa a számlát. Jobb eleve megelőzni a kellemetlenségeket és csak ismert, tiszta forrásból dolgozni. Sajtótermékek esetében ez nem csak a jogtisztasághoz tud hozzájárulni, hanem a hitelességgel is. Nem egy esetben előfordult már, hogy egy “talált” fotó forrása után kutatva derült rá fény, hogy nem is úgy szól a történet, mint ahogy elsőre gondoltuk.

Rubint Réka

Rubint Réka fényképezi Norbit
Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Sajnos ez a figyelmezetés sok esetben nem csak a fotósok megrendelőinek kell, hogy szóljon. Nem akarok ujjal mutogatni, de különösen (persze nem kizárólag) az esküvő fotósok és videósok esetében gyakori, hogy honlapjukat valamilyen aláfestő zenével, zenére összerakott diavetítéssel, vagy más zenés videóval igyekeznek feldobni. Csakhogy ez ugyanolyan jogsértést jelenthet, mint Schobert Norbiék esetében. És akár egy nap náluk is kopogtathat majd a jogtulajdonos.

Ahogyan a bulvár történet nyomán az Online Marketing Blog is felhívja rá a figyelmet, érdemes körültekintően eljárni. Abban az esetben, ha nem magad állítasz mindent elő, akkor győződj meg róla, hogy a felhasznált alapanyagok is mind jogtiszták és felhasználhatók. Ha bérmunkában készítteted valakivel a honlapod, grafikai munkákat, videót, vagy egyéb tartalmi/arculati anyagokat, akkor rendezd szerződésben az alvállalkozóval, hogy ő kezeskedik az anyagok felhasználásának jogszerűségéért. Ennek nyilván a másik fél részéről is ára lesz, de még mindig olcsóbb előre tervezhető költségként számolni a jogdíjakkal, mint utólag meglepetésszerűen pereskedni amiatt, hogy erről megfeledkeztél.

Az RTL Klub (Fókusz) összeállítása:

Jogerős ítélet Schoberték plágium perében
Részletekért katt a képre!
Fotó: Szécsi István/Velvet

Kiegészítés: Schobert Norbinak ennél fajsúlyosabb szerzői jogi pere is lett később. Egy másik tévés nyilatkozata után hosszú plágium per kezdődött, aminek a végén a bíróság is kimondta, hogy hamisan állította Bass Tibor híres Rákosi képéről, hogy az ő apja készítette.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!