Egy olvasó keresett meg nemrég szerzőjogi problémájával: saját fotóját látta visszaköszönni egy festményről, ami elgondolkodásra késztette őt is és engem is.
A probléma
Mayer Miklós érdekes kérdést vetett fel a blogján, amit nekem is elküldött, hogy a véleményem kikérje. Nem tudok igazán egyértelműen állást foglalni, mivel a festészethez nem nagyon értek, és nem is sok hasonló ügyet ismerek.
Bár a blogon is emlegetett Obama Hope poszter esetében az AP hírügynökség elég egyértelmű győzelmet aratott, amiről írtam is a blogon. Itt viszont nem egyszerű művészi másolásról volt szó, hanem nagyipari tömegtermelésben előállított termékről (pólók, poszterek és egyéb emléktárgyak).
A megoldás
Elég egyértelműnek tűnik, hogy ha valakinek a munkájára építjük sajátunkat, minimum a forrásmegjelölés megilleti. Persze illene az engedélyét is kikérni, vagy esetleg jelezni neki, hogy értékeljük a munkáját, és felhasználtuk.
Ez persze csak a gyakorlatból egyre kikopó illem kérdése, hogy ne csak mindig a szerzőjogi törvényeket citáljam.
Mivel valaki szóvá tette, hogy nem foglalok elég határozottan állást, ide írom egyértelműen, amit a fent leírtakból ki kellene olvasni: A festő szerzőjogi vétséget követett el, amiért jogi felelősséggel tartozik. Ennek formájáról és kereteiről a felek megállapodása és/vagy a bíróság határozata hivatott dönteni.
A festészet jellege
Szerintem jellegénél fogva minden festmény valahol a semmiből teljesen egyedileg előállított saját alkotást jelent. Hiszen még az ilyen nyilvánvaló másolásnál is ő alkotja meg a kép minden egyes festék foltját, amiket saját kezével helyez el a vásznon (szemben mondjuk a fotózáskor keletkező képpel, ami jellegénél fogva mindenképpen valamennyire másolja a valóságot). Ugyanakkor ilyen mértékben fotó realista festménynél már jóval kevésbé beszélhetünk talán a festő saját kreativitásáról, ha a kép szinte minden eleme a fotóról származik. Különösképpen, hogy még azt sem tekinthetjük ilyenkor saját döntésének, hogy milyen perspektívát választ, hiszen valakinek a már elkészített – és nyilván neki tetsző – képéről másol szinte minden képelemet.
Egyszerű másolás
A festészet történetének – ahogyan egészen más formában a fotózásnak is – szerves része a másolás. Nagy festők tanultak másolva festeni, és évszázados hagyománya van a festészetben a másolatoknak, amiket gyakran önálló műként is szokás értékelni. Pontosan azért, mert még ha másolat, akkor is egy önálló műalkotás, ami egy másik alkotásra alapozva jött lére. Senkinek nem jut eszébe a DaVinci Mona Lisájáról készült másolatokat egyenértékűnek tekinteni DaVinci művével, de azért egy másolatot is szívesen kiakaszt az ember a falra mind a mester, mind a másoló művészete előtti tisztelgésként – no meg mert az eredeti kiakasztását nem engedheti meg magának.
De fontos itt is mindig tisztában lenni vele, hogy eredeti műről, vagy másolatról van szó. És ebben többek közt azt hiszem, az sem teljesen mindegy, hogy a másoló elhelyezi-e rajta saját aláírását, vagy rámásolja DaVinci aláírását.
A konkrét festő
Meg kell hagyni irtó ügyesen másol. Ez mindenképpen a tehetség bizonyos formájának a jele. Viszont festők művész körökben az ilyen gépies másolást aligha ismerik el valós művészetnek, ahogy a fotósok sem azt tekintik a fotográfia csúcsának, hogy képesek vagyunk megnyomni a gombot, hanem ha képesek vagyunk valami többlettartalmat belevinni abba, amit bárki láthat.
A konkrét esetben a mozgás, és annak részletgazdag ábrázolása lenne az a plussz érték, amitől a festménye kiemelkedhet egy átlagos csendélet, vagy modell festmény mellett, amit ugyanez a festő vélhetően hasonló élethűséggel képes lemásolni….de pont ezek a részletek a z adott képnél a fotóról származnak, és nem az ő alkotói látásmódjából.
Te mit gondolsz a másolatról, vajon önálló festői érték egy fotót lemásolni? És vajon hogy kellene feltüntetni, hogy ez a kép nem a festő kizárólagos alkotása, hanem minimum közös alkotás?