Az Adobe ma hivatalosan bejelentette a Lightroom 4 kereskedelmi változatát. A megszokott, sőt még több funkció és jobb minőség, még olcsóbban, mint eddig.
Az új funkciókat már egy ideje próbálgathattuk a béta verzióban, így nagy újdonságokkal nem szolgál a program. Igazi meglepetés viszont, hogy az árát jelentősen csökkentették. A teljes verzió $149 / €109 (kb. 33 ezer forint), az előző verzióról frissítő csomag ára pedig $79 / €62 (kb. 18 ezer forint).
Ezzel az ár csökkentéssel tovább közeledik az Adobe terméke a fő konkurens Apple Aperture programjának 63 eurós árához (kb. 18 ezer forint). Persze nem biztos, hogy ez volt az egyetlen oka, hogy az Adobe leszállította a LightRoom árát, hiszen az Aperture csak Macen használható, így a Windows felhasználók számára nem jelent alternatívát a kedvezőbb ár ellenére sem. Ugyanakkor elég valószínű, hogy a két közel azonos tudású program közötti drasztikus árkülönbséggel kénytelenek voltak kezdeni valamit.
Ideális PhotoShop alternatíva
A kifejezetten fotósok igényeire szabott LightRoom eddig is kedvezőbb árú alternatíva volt a PhotoShop beszerzéséhez képest, a további leárazás pedig még vonzóbbá teheti mindenki számára. Különösen azoknak, akik nem mélyreható grafikai módosításokat akarnak végezni a képeken, csak a sötétkamra fotó kidolgozási lehetőségeit akarják a nappaliban élvezni – erre utal a szoftver neve is.
Az új verzió tulajdonságairól Beta verzió megjelenésekor én is írtam, a DPreview pedig egy kicsit mélyrehatóbb tesztet közölt.
Az Adobe Magyarország közleménye:
SAN JOSÉ, Kalifornia – 2012. március 6. – Az Adobe Systems Incorporated (Nasdaq:ADBE) a mai napon bejelentette a Mac OS és Windows rendszerekhez az Adobe® Photoshop® Lightroom® 4 szoftver elérhetőségét. A Lightroom a digitális fényképészeti munkafolyamathoz kapcsolódó alapvető megoldásként segíti az amatőr és a profi fényképészeket a képeik gyors importálásában, kezelésében, javításában és bemutatásában. A fényképészek számára hihetetlen értéket képviselő, nyilvános bétaverzióként először 2012 januárjában megjelent Lightroom 4 szoftver végleges verziója már elérhető. A teljes verzió ára 109 EUR, a frissítés ára pedig 62 EUR. A Lightroom 4 kifinomult technológiákat vezet be, amelyekkel a felhasználók jobb minőségű árnyék- és csúcsfényfeldolgozást érhetnek el, fotókönyveket készíthetnek, további helyi korrekciós vezérlőelemeket használhatnak, és kihasználhatják a továbbfejlesztett videotámogatás előnyeit.
„Az ügyfeleinktől érkezett visszajelzések felbecsülhetetlen értékűek voltak a Lightroom fejlesztésében, és az igazán jelentős kiadás titka az volt, hogy ezeket a véleményeket ötvöztük az Adobe páratlan képfeldolgozási újításaival – nyilatkozta Winston Hendrickson, az Adobe digitális képfeldolgozási termékekért felelős részlegének alelnöke. – A Lightroom 4 egy lenyűgöző új kiadás, amely továbbfejleszti a fényképészeti munkafolyamatokat, és hozzájárul az egyedülálló fényképek készítéséhez.”
A Lightroom 4 új szolgáltatásai
A Lightroom 4 egy jelentős kiadás, amely fontos új képességeket és újításokat tartalmaz. Az új korrekciós vezérlőelemeknek köszönhetően a fényképezőgépek dinamikatartománya maximálisan kihasználható, így kivételes részletességgel ábrázolhatók az árnyékok és a csúcsfények. A szoftver új és továbbfejlesztett automatikus korrekcióval biztosítja az expozíció és kontraszt értékeinek dinamikus beállítását, emellett olyan helyi korrekciós vezérlőelemekkel is rendelkezik, mint például a zajcsökkentés vagy a moire és a fehéregyensúly beállítása.A Lightroom 4 olyan eszközöket biztosít a fényképészek számára, amelyekkel gyönyörű fotókönyveket hozhatnak létre szöveges vezérlőelemek és a számos egyszerűen használható sablon segítségével, emellett a szoftver közvetlen kapcsolatot kínál a fotókönyvek létrehozását lehetővé tevő szolgáltatáshoz, amely az új Book modulból érhető el. Az új, intuitív Map modul már helyszínhez rendelve jeleníti meg a képeket, vezérlőelemeket biztosít a helyszínek címkézéséhez és a fordított geocímkézéshez, a helyszínek mentésével pedig egyszerűvé teszi a fényképészek számára a gyakori helyszínek hozzárendelését.
A natív videotámogatás segítségével a fényképészek lejátszhatják és megvághatják a DSLR fényképezőgépekkel, automata fényképezőgépekkel és okostelefonokkal készített videókat, illetve képkockákat emelhetnek ki azokból. A Lightroom videospecifikus előbeállításai és számos alapvető képkorrekciós vezérlőeleme videókra is alkalmazható, a módosított videók pedig H.264 formátumú fájlként exportálhatók, vagy közvetlenül feltölthetők a Facebook vagy Flickr oldalakra.*
A Develop modulban az előbeállítások teljes mértékben kihasználják az új feldolgozási technológiát, és a képernyőn megjelenő ellenőrző minta segítséget nyújt a fényképészeknek a képek kívánt színtérben való hangolásához, így a tartalmak mindig a lehető legszebben jelennek meg. Mindezeken felül a felhasználók már közvetlenül a Lightroom szoftverből elküldhetik e-mailben a képeket egy tetszőleges e-mail fiók használatával.
Árak és elérhetőség
Az Adobe Photoshop Lightroom 4 már elérhető Mac és Windows rendszerekre a http://www.adobe.com/store webhelyről. A várható kiskereskedelmi ár új felhasználók esetében 109 EUR, a frissítések ára pedig 62 EUR. A termék szolgáltatásairól, a frissítésekről, az árakról és a nyelvi verziókról további információt a http://www.adobe.com/go/lightroom