A kereső óriás sem marad ki az újévi jókívánságokból. De nem csak a szokásos ünnepi google logókkal búcsúztatják az óévet. Különleges visszaemlékezés videót is készítettek az elmúlt év legfontosabb eseményeire.
A Google mindjárt két fantáziadús Google Doodle logót is szentel az évszámváltásnak. A felsőt szilveszter napján használta a keresőoldal, míg az alsó az újév jegyében került ma a keresóoldal hivatalos logója helyére.
Visszaemlékezés az óévre
Idén (már nem először) készült valami sokkal érdekesebb is a Google műhelyeiben az óév búcsúztatás jegyében. A többek közt a YouTube videószolgáltatás tulajdonosaként is ismert cég egy videó összefoglalót is készített a 2011-es év legfontosabb eseményeiből. Ezt stílusosan a YouTube-on tették közzé, és az újév budapesti első óráira már több mint öt millióan látták világszerte – kétszer annyian, mint egy teljes év alatt a tavaly ilyenkor megjelent ugyanilyen videót (beágyazva a poszt végén).
Az ötletesen szerkesztett és Google szolgáltatásokra hangszerelt videóban (alább beágyazva) megjelennek a cég által kínált webes eszközök (kereső, videómegosztó, képkereső, Google Earth, Google Plus, stb), és ezek használatán keresztül jelennek meg az év eseményei. Vagy inkább az év eseményein keresztül emlékeztet minket a cég, hogy szolgáltatásaik nélkül egyre kevésbé tudnánk létezni?
Kereső oldalról megnyitott YouTube videón szólal meg a videóban Obama elnök, felvillan, hogy a Föld népessége elérte a 7 milliárdot, megjelenik a japán földrengés, a brazil árvíz, a WTC katasztrófa tizedik évfordulója, felvillan az Atlantis űrrepülőgép utolsó kilövése, az arab tavasz eseményei, a görög zavargások, és megelevenednek az év során elhuny hírességek, felcsendül Steve Jobs igazán csak halála után híressé vált stanfordi beszédének záró mondata, és újra elcsattan benne William herceg és Kate Middleton történelmi csókja. A videó konklúziója pedig: 2011 megcsináltuk, keress tovább!
Zeitgeist 2011: Year in Review by Google
Google mindent tud – rólunk is
A Google esetében az nem is lehet kérdéses, hogy az év eseményeinek összeállításában (is) a keresési statisztikákat használták fel. A Google-t valaki egy ügybuzgó könyvtároshoz hasonlította, aki/ami mindent rendszerezni, kategorizálni, és mindenek előtt kereshetővé akar tenni. Nem csoda, hogy a cég részben évbúcsúztató, részben imázs videója is erről szól – több szempontból is.
Ahogy az sem, hogy a sokak számára egészen mást jelentő korszellem (zeitgeist) címszó alatt egy külön erre létrehozott oldalon közzétették az év legjellemzőbb keresési kulcsszavait is. Itt nem csak megismerhetjük az elmúlt év legjellemzőbb kulcsszavait, hanem ezekről bővebb információkhoz is hozzáférhetünk. Mintegy Wikipédia szerűen egismerhetjük a kulcsszó mögötti tartalmat, és látványos grafikonok segítségével azt is megtudhatjuk, ennek keresési arányai hogyan változtak különböző időszakokban.
Nem utolsó sorban pedig nyilván ezek a statisztikai adatok is befolyásolhatták a videó tartalmát.
Ezekre kerestek világszerte a legtöbben:
-
Rebecca Black
- Google+
- Ryan Dunn
- Casey Anthony
- Battlefield 3
- iPhone
- Adele
- 東京 電力 (Fukushima)
- Steve Jobs
- iPad2
-
Éden hotel
- Való Világ
- Kapi Hospital
- Csillag Születik
- NAV
- Összeesküvők
- Ezel
- Népszámlálás
- Samsung Galaxy
- Balaton Sound 2011
Zeitgeist 2010: Year in Review by Google