Apád nem volt üveges: szivat a hivatalos fotós
Konstruktívnak szánt szakmai kritika a hivatalos fotósokról, akik nem veszik észre, hogy gyakran útban vannak – ha nem jó helyen állnak, akkor azokra is vonatkozik, akiknek üveges az apja.
Konstruktívnak szánt szakmai kritika a hivatalos fotósokról, akik nem veszik észre, hogy gyakran útban vannak – ha nem jó helyen állnak, akkor azokra is vonatkozik, akiknek üveges az apja.
A szervezők közzétették az idei Picture of the Year International kiírását. Szokás szerint rengeteg kategóriában várják a legjobb fotókat, és továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a multimédia anyagokra.
A World Press Photo pályázat szervezői rájöttek, hogy eltúlozták az eredeti kiírás követelményeit, így módosították, hogy jobban megfeleljen a sajtófotóban használt profi fényképezőgépek valós lehetőségeinek.
Elindult a nevezés, a világ legrangosabbjai közé tartozó World Press Photo pályázat szervezői közzétették a 2011-es évben készült sajtófotók számára kiírt pályázatot. A kiírásban azonban komoly diszkrimináció nyomai fedezhetők fel.
Egy járókelő véletlenül meglepő pillanat szemtanúja lett, amit sikerült megörökítenie is, és most keresi a képen szereplőket, hogy örömet szerezzen nekik fotójával. Segíts te is benne!
Többen jelezték a fotós szakmát sújtó CNN leépítés kapcsán (is), hogy a Like épp úgy nem szerencsés, mint egy halálhír vagy temetés esetén. Talán ebben a Google +1 szerencsésebb. Minden esetre lecseréltem a posztokhoz tartozó Like gombot Ajánlom gombra, ha tetszik egy írás, akkor használd bőszen!
Az egyik piacvezető magyar hírportál is beáll a webdesign újítók közé, sőt fotó kínálatát újabb forrással bővítette.
Hosszas küzdelem vezetett ide, de sikerült leiratkoznom a B&H termékkatlógusáról. Tavalyival ellentétben nem fognak vele zaklatni az idei karácsonyi szezonban.