Megjelent: Az év fotói 2010

EvFotoi2010-boritoAhogy lenni szoott, a Sajtófotó Pályázat lezárása után minden évben a kiállítás megnyitójával együtt jelenik meg Az év fotói című könyv. A 2010-es év legjobb magyar sajtófotóiból Bánkúti András által készített összeállítás idén 216 oldal, és 730 gramm lett, amit 2 960 Ft-ért vehet meg, aki betér valamelyik könyvesboltba (Interneten megrendelve 5% kedvezménnyel, az Anima Könyvesboltban pedig akár kultúra utalványra is). A könyvben publikált fotók szerzőinek felsorolása, és tartalomjegyzéke,

A tavalyi és tavalyelőtti kiadványba nekem is volt szerencsém 1-1 fotóval bekerülni. Idén ezt nem sikerült megismételnem. Eredetileg csak a könyvbe akartam képet beadni, de az utolsó pillanatban úgy döntöttem, mégis csak befizetem a nevezési díjat, és pályázok. Talán hiba volt, így végül sem a kiállításhoz, sem a könyvbe nem válogatták be képem. ez van, a tavalyi évem ilyen volt. Reméljük, hogy az idei jobb lesz – és nem csak ilyen szempontból.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!