Tegyünk a terjedő fénykép-pestis ellen!

Fotó: Gareth Bowers
article-1218248-06B5015B000005DC-155_634x422

Fotó: Gareth Bowers

Érdekes hangvételű felhívást – valójában reklámot – kaptam, ami legalábbis belőlem aligha nem kiváltotta a kívánt hatást. Na nem azt, hogy rohanok befizetni a tanfolyamra, de úgy érzem, hogy nem lehet róla nem beszélni (írni). Ráadásul a mondanivalójával még egyet is értek, ugyan a végéről a konkrét reklámot azért inkább lehagyom.

A fotókkal kapcsolatos igénytelenség viszont tényleg terjed, és tényleg tenni kell ellene, amire a legjobb – azt hiszem, hogy egyetlen – módszer valóban a vizuális kultúra terjesztése, és az emberek nevelése. Bár amikor ezt legutóbb a Flickr kapcsán felvetettem, heves ellenkezést váltottam ki a kommentelők közt. Szerintem egyébként a fotózásnak már jó ideje az iskolai tananyag részének kéne lennie – bár a jelek szerint az idegennyelv tanítással se megyünk olyan sokra sajnos – sőt az anyanyelv oktatásával sem

“Felhívás a fényképpestis elleni küzdelemre!

A digitális fényképezés rohamos terjedése miatt, soha nem látott mértékben szedi áldozatait a fényképpestis. Megrémisztő és feldolgozhatatlan, nyomában értetlenség és néma döbbenet jár.

Undorító lila húsok kúsznak az étlapokra, felismerhetetlen szürke foltokká változnak a hirdetési újságok képei, kihátrálnak az élességből és menekülni próbálnak híres színészek a címlapokról, a hírek mellett az illusztrációk is egyre sötétebbek lesznek a napilapokban, a katalógusok oldalairól elpárolognak a valaha üdén virító színek, zöldes moszatok lepik el a kirakatok dekorációit és értetlenkedünk a nagymamával, hogy az esküvői fotóját nézegeti, mert az unokát nem ismeri föl az új képen.

Állítsuk meg a járványt és a kialakulásáért felelős képalkotási analfabétizmust (image ignorantia)!”

Kiegészítés: Nehéz objektíven pocsék fotót találni egy ilyen írás illusztrálásához, és készíteni sem biztos, hogy annyira egyszerű, így inkább Gareth Bowers esküvői fotóját használtam, amit a bíróság hivatalosan kontár munkának minősített.

Readers Comments (6)

  1. Hajdú Gabriella 2011.01.21. @ 22:54

    Lehet, hogy félreértem az eredeti felhívást, de nekem úgy tűnik, a rossz minőségben előhívott-nyomtatott képekről van szó, amelyek elhalványodnak és színüket vesztik, nem az ügyetlen fotográfiai megoldásokról, rosszul komponált-világított képekről. Vagy a hirdetésből egyértelműen kiderül?

    • Gabi: félreértelmezed. Ez egy fotótanfolyamnak a reklámja, ami pontosan arra utal, hogy egyre többen fényképeznek, és ennek ellenére is egyre kevesebben értenek hozzá.
      A reklám folytatása az a rész, ahol elmondják, hogy erre az a megoldás, ha náluk költöd el a pénzed arra, hogy megtanulj fotózni, csak ezt lehagytam, mert nem akartam ilyen direkt ingyenreklámot csinálni nekik.

  2. Hajdú Gabriella 2011.01.23. @ 00:08

    Attila, köszi a kiegészítést, akkor ezt tényleg nem lehet máshogy érteni. Pedig reménykedtem. Nekem inkább ijesztő, mint vonzó az ilyen negatív hangulatú reklám. Vagyis ha valaki tanítani akar, akkor tapasztalataim szerint inkább biztatni érdemes a kezdőket, nem ráijeszteni, hogy vagy én megmondom neked a tutit,vagy a fényképpestist fogod terjeszteni sikerületlen képeiddel. Persze ha valaki ebből él, és muszáj beszerveznie pár tanítványt, megértem, hogy ilyesmire ragadtatja magát, de amúgy azt gondolom, semmi problémát nem okoz, ha valaki saját kedvére saját kis digitális gépével készít akár homályos vagy minden koncepció nélküli képeket, de rajta van a nagymama, vagy a kedvenc macskája, akkor az értékes és jóravaló dolog. Az ő számára. Persze az már más kérdés, ha valaki azt gondolja magáról, hogy a fekete géptől egyből fotóművész is lett. Én se hívnám meg Gareth Bowers-t esküvői fotósnak:)

    • Én nem érzem azért annyira erőszakosnak a reklámot, és viccesen folytatják, hogy ajánld fel a fotópestis elleni védekezésre a fizetésed X százalékát az ő tanfolyamukra (csak ez már a reklám része ugye).

      Szerintem igenis szörnyű a helyzet, és öngerjesztő módon folyamatosan romlik. Persze nem állítom, hogy aki nem megy fotótanfolyamra, az soha nem fog tudni használható képeket készíteni. De a fotózás (sőt a videózás) alapjainak szerintem tényleg az alap ismeretek között kéne szerepelni minden iskolában – a gépírással együtt, de ez nem vág témába.

      Kultúránk egyre inkább vizuálissá válik, egyre inkább ikonokban, piktogrammokban, ábrákban és képekben gondolkoznak az emberek. Viszont az írásbeli kultúrához hozzákapcsolódott, hogy az iskolában megtanítanak (legalább valamennyire) írni, olvasni, fogalmazni, és legalább hellyel-közzel számon is kérik az emberen a hétköznapokban, ha megszegi ezeket a kulturális szabályokat. A vizuális kultúra viszont legfeljebb felületesen tananyag. Az emberek még ma is csodálkoznak, hogy “jé, a PhotoShoppal lehet képeket hamisítani”, és a legelemibb képi igényességet sem nevelik beléjük.
      Nem kell képszerkesztőt és fotóriportert nevelni mindenkiből. Ugyanúgy, ahogy újságírót, szépírót, költőt sem kell mindenkiből nevelni az általános és középiskolai magyar (és idegennyelv) órákon. Ellenkezőleg. Meg kell mutatni, hogy miket lehet alkotni, és megmutatni a hozzá szükséges legfontosabb ismereteket, hogy aki akarja használni tudja azt. Aztán reménykedni, hogy mindez elegendő hozzá, hogy szépen tisztán beszéljenek, élvezhető képeket készítsenek, és szép képeket válasszanak a megjelenők közül is. Ahogy tesszük azt a szavakkal is (és remélem, hogy most nincs túl sok helyesírási hibám, mert az nem használ sokat a szavaim hitelességének).

  3. Hajdú Gabriella 2011.01.24. @ 11:41

    Sok mindenben egyetértünk, bár én – javíthatatlan és megátalkodott optimistaként – nem látom ilyen szörnyűnek a helyzetet. A rengeteg amatőr kép nem jelent veszélyt senkire nézve, amíg helyén kezelik őket. Kedvenc családi képemről sajnos lemaradt a fél fejem, viszont a túloldalt egy hatalmas virágzó bokor uralja a terepet, mégis nagyon szeretem ezt a képet, mert a kislányom készítette 3 éves korában, mikor még alig bírta el a gépemet. Szóval ez nekem egy nagyon fontos és szívemnek kedves kép, de tudom, hogy senki másnak ez nem képvisel semmi fotóművészeti értéket, nem is szeretném egyik újság címlapján sem látni. Ezzel csak azt akartam illusztrálni, hogy nem a rengeteg amatőr kép és készítőik a felelősek a sajtóban látható igénytelen megoldásokért.
    A képszerkesztők felelőssége, hogy az adott témának és helyzetnek megfelelően válasszanak képeket, és nekik ez a munkájuk, ismerniük kell a szabályokat. Az amatőr képek eredendően más célból készülnek, más közönség számára, az hogy több vagy kevesebb van belőlük, az az újságok címlapjain megjelenő munkákat nem kellene, hogy befolyásolja.
    Azon gondolkozom még a fentiek kapcsán, hogy vajon tényleg vizuálisabbá válik-e a kultúra, vagy csak jobban tudatában vagyunk a képek erejének. Vagy éppen ellenkezőleg, a képek számának növekedésével fordítottan arányos a hatásuk, immunissá válunk a vizuális ingerekkel szemben, vagy egyre erősebbekre van szükség, hogy kiváltsák ugyanazt a hatást, amire régebben egy enyhébb is elég volt?
    Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy bármely kultúra legfontosabb, lényegi mozgatórugóját ismerhetjük meg a jellemző vizuális kifejezésmódokat vizsgálva, bármely korszakban. Sokat elárul az, hogy az adott helyen és időben ki vagy kik készíthetik el a mammut képmását a barlang falára vagy Ádámét a sixtusi kápolnában, és az is, hogy a pillanat megállítása néhány köztiszteletben álló fényképészmester privilégiuma, vagy bárki előtt nyitva álló lehetőség. Mivel mai napság a képkészítés bárki számára elérhető lehetőség, tényleg hasznos volna, ha a képek készítésének és értelmezésének oktatása nagyobb szerepet kapna az általános- és középiskolai tananyagban. De itt is a gyakorlásnak van a legnagyobb szerepe – ezért is jó példa az idegen nyelv oktatás – hiába mondják el valakinek, milyen a jó kép, saját magának kell sokat gyakorolnia, próbálkoznia. Amíg valakiben nincs meg az igény arra, hogy fejlessze a tudását, addig az iskolában hiába erőltetik.

    • Nem is erőltetni kell a vizuális kultúrát, csak oktatni. A nyelvtani szabályok megsértéséért sincs semmilyen szankció. De nézd meg ma mennyire írnak helyesen az emberek (blogoktól, fórumoktól magán leveleken és az online lapok cikkein át egészen a politikai közleményekig), és gondold el, mi lenne a helyesírási helyzet, ha egyáltalán nem tanítanák. Nézd meg sok ember kézírását, és aztán gondolj bele, hogy milyen lenne a kézírásuk, ha totál kimaradna az iskolai oktatásból a magyar nyelv és irodalom oktatása. Pontosan ez van ma a vizuális kultúra területén. Van egy tapasztalataim szerint igen felületes rajz/művészettörténet oktatás, amit sok helyen ugyanolyan gyógytantárgynak tartanak, mint a számítástechnikát és a testnevelést. Lehet, hogy minden területen hatalmasat fejlődött az oktatás színvonala, mióta nem járok iskolába, de túl nagy összegben nem fogadnék, hogy általánosan cáfolhatók lennének a tapasztalataim.

      Az idegen nyelv azért nem jó példa, mert a legtöbb ember (sajnos) passzív nyelvtudást kap. Többé-kevésbé beleverik a fejébe, de nem használja (amit egyébként nem is értek, hogy lehetséges a mai világban – de ez külön téma). A fotózást viszont használja, és egyre többet használja. Éppen ezért, ha csak kevés, de minőségi inputot kapnának hozzá, akkor hatalmas javulást lehetne elérni. És már az hatalmas fejlődést hozna, ha nem csúfolnának mindent művészinek csak mert életlen és bemozdult. Nem az kell legyen a cél, hogy mindenkiből fotóművész, de minimum tisztes fotóiparos legyen. Hanem hogy legalább heti/havi X órában mindenkivel közöljék, mitől jó/rossz egy fotó, megismerjék mi az, ami tényleg fotóművészet, és halljanak egy keveset róla, hogy hogy lehet olyat alkotni, és maguk is megpróbálják. Többek közt saját bőrén is megtapasztalva a különbséget. Mindenki írogat verseket, legalább iskolás korában. De mire felnő mégsem tartja magát mindenki írónak, költőnek, pedig papírja van róla, hogy tud írni. A fotózásról mégis mindenki azt hiszi, hogy csak kattintani kell, és kész.

      A sajtóra pedig ugyanezek a hatások hatnak vissza. Sommás azt állítani, hogy a képszerkesztők felelőssége. Mi van azokkal a helyekkel, ahol nincs is képszerkesztő? Pontosan azért fordulhat elő, hogy egyre kevesebb helyen van képszerkesztő, mert az emberek nem tudják, hogy mit csinál, mi a felelőssége, és hogy miért kell olyan. Mert a döntéshozók sem értenek a képekhez, mint a legtöbb ember. Illetve mint a legtöbb ember, ők is azt hiszik, hogy mindegy milyenek a képek, és hogy mindenki tud fényképezni. És maguk is terjesztik ezt a nézetet azzal, mikor nem alkalmaznak képszerkesztőt, hanem ők döntenek képekről, amikor olyan képet választanak, ami nem jó, sőt aminek a készítője sem ért a képekhez.
      És mivel ezt a képi minőséget látják az emberek nem csak az amatőr képek területén, hanem egyre több helyen a profi világban is, ahol a minőségnek kellene megjelennie, egyre elfogadottabb lesz a gyenge minőség, és az, hogy nem is kell érteni a képekhez. És ettől öngerjesztő a folyamat.

Comments are closed.