Megszűnik a Hírszerző….is?

hirszerzo_logo.gif

Távozik a Hírszerző is

Már egy ideje halalni pletykákat (én múlt héten hallottam először), amit tegnap a Menedzser Fórum közölt: “könnyen lehet, hogy a Hírszerző is a Zoom, a Zóna és a Hírsarok sorsára jut és megszűnik. Állítólag a tulajdonosok már felmondtak az egész szerkesztőségnek és mindössze két hétig hajlandók tovább finanszírozni a lap működését.”

A Kreatív arról számol be, hogy a Hírszerző portál eladó, az Index pedig konkrét érdeklődőket is említ, az E-Masán közölt MTI hírben és a Médiablog vonatkozó írásának kommentjeiben az eladási szándékot megerősítették az oldal részéről, és hozzátették, hogy akadnak bőven jelentkezők, de ezeket a tárgyalások lezárásáig nem kívánják megnevezni.

A Menedzser Fórum megállapítja, hogy a válság kezdete óta a magyar médiapiacon leginkább az online lapok hullottak el, és tételesen végig veszi a Zoom.hu teljes megszűnését, a Zona.hu csendes elhalását és a Hírsarok lekapcsolását.

A magam részéről ilyenkor mindig felvetem saját “kedvenc” problémaköröm, hogy vajon hogyan illik egy megszűnő lapnak távozni? Dokumentálva, majd saját megszűnéséről szóló anyagaival együtt sírba szállva, mint a Zoom.hu, csendes elmúlásban, mint a Zona.hu, netán utolsó nap bejelentve, és nyomtalanul kimúlva, mint a Hírsarok?
Talán még ennél az elhanyagolható kérdésnél is fontosabb, hogy mi lesz a komoly munkával (és nem kis költséggel) előállított tartalommal? Nem csak szerzőjogi értelemben kérdés, hogy kire hullnak, hanem hogy maga az oldal a híreivel, a rajta közölt alkotásokkal és kordokumentumokkal, vajon elérhetőek maradnak-e az utókor számára, vagy a digitális enyészet martalékává válnak?

Remélem, hogy a vásárlókról szóló hírek igazak, és lesz folytatása a Hírszerző csapata által – mint mondják saját örömükre – kezdett munkának. A Médiablogot szerkesztő Pollner azt teszi ehhez hozzá, hogy remélhetőleg olyan vevő kezébe kerül majd az oldal, akinek sikerül valami szakmailag komoly, és minőségi dolgot kihozni belőle.

Readers Comments (4)

  1. Valszeg eltűnnek a süllyesztőben az anyagok. Kinek kellenének, mit kezdenének vele? Ahogy a hirsarok esetében is: a Pannon visszakövetelte a nagy mennyiségű anyagokat tartalmazó merevlemezeket, amik érzésem szerint már rég le lettek formázva az IT részlegen.
    Jó ez a digitális világ, de tényleg mi marad belőle az utókornak?

    • Igen, ilyesmikre gondolok én is. Még ha lesz is új tulajdonos, akkor se biztos, hogy igényt tart az eddigiekre. Sőt ki tudja, akár más lapoknál mikor jön egy meggondolatlan vezetői döntés, amivel örökre elszáll – vagy még rosszabb esetbe megmarad, foglalja a helyet, csak a linkelés változása miatt elérhetetlenné válik elérhetetlenné – minden anyag. Mint ahogy pl az MTV honlapja esetében történt….pedig ott sem a cég, sem az oldal, semmi nem változott. Csak a dizájn. És lőttek az addigi archívumnak….véletlenül. Persze lehet emlegetni a papír archívum és a gyufa viszonyát. De azért más…

  2. lehet, nem kell sajnálni őket.
    ha nem megy, akkkor nem megy…
    hogy mit alkottak, pláne a hír világában, lehet egy év múlva már szinte semmit nem jelent.
    Mint mondjuk -as Népszbadság, kutatóknak ok, de ennyi.

Comments are closed.