Igen, ezen a héten én is vettem egy lottó szelvényt, hátha pont én ötöm meg a főnyereményt.
“Az 5 találatos várható főnyereménye 2009 41. játékhéten: 2 160 millió Ft! – Mennyi???”
Amúgy nem vagyok babonás, nem hiszek a szerencsében, és nem reménykedek az öt találatban sem. Eddig sem vettem lottót, és ezután sem fogok. Csak egy kicsit bosszant, ahogy a kérdéshez édesanyám és több más ismerős is áll. Hetek, hónapok, évek óta mondogatja minden héten, hogy ő megnyeri az ötöst, és majd erre költ, meg arra költ, ennek ad és annak ad.
Nagyon jólelkű emberek mind, de az antik római hagyományok szerint előbb adózni kellene Fortunának és csak utána várni a kegyeit. És mi értelme előre beosztani azt a nyereményt, amit jó eséllyel soha nem fog az ember megkapni?
Én nem osztom be, hogy ilyen meg olyan fényképezőgépet, számítógépet, lakást, villát, kanalat, motort, kocsit, repülőt, helikoptert, úszómedencét, vagy egyebet veszek belőle. Pedig volnának nem is rossz ötleteim, ha jobban belegondolnék, de attól tartok nem sikerülne leragadnom ilyen kicsinyes önző vágyaknál. Talán megalapítanám belőle az ország legolvasottabb Munka Nélkül című üzemi lapját., ahova felvenném az összes állástalan újságírót. De most, hogy ezt a tuti tippet megsúgtam, már ezt se fogom meglépni.
Nem ígérek belőle senkinek semmit – sőt közvetlenül biztos, hogy adni sem fogok, ha mégis megnyerem – és még csak közölni sem fogom senkivel, hogy én nyertem. Úgyhogy kijelenthetjük, akár megtörténik, akár nem, úgyse én nyerem meg.
Ennek biztos tudatában viszont legalább nem is idegesítem magam rajta. Nem stresszelek a tévé előtt sem azon, hogy én nyerem-e (mert úgysem), és azon sem, hogy miért nem én nyertem. És nem fogok további költségeket vállalni vele, hogy hétről-hétre újra és újra a nyereményt bűvölve lessem a szövegládát (tévé). Ezt a 200 forintot most befizetem, mert ennyi a bolondok adója (nem megsértődni, nem én találtam ki).
