Megesik állandó jelenség, hogy egyik-másik program késve kezdődik. Sőt sokan úgy tartják, hogy egy 10-15 perces “udvariassági” késést illik beiktatni a szervezők részéről, hátha késnek a meghívottak. Hasonló okból szoktak némi késéssel kezdeni a színházak és koncertek is, sőt van egy hasonló jelentősége a film előtt vetített reklámoknak a moziban.
“Jókor kell érkezni, nem időre…”
Különösen jól jön ez az állandó késés, ha az ember napi sajtóban dolgozó fotóriporterként egyik eseményről a másikra rohangál, és a rohamosan szaporodó útfelújítások miatt a városi közlekedés egyre kevésbé teszi lehetővé, hogy időben odaérjen mindenhová. Különösen, ha a szerkesztőség eleve az utolsó pillanatban (vagy valamivel az után) szól, hogy oda kéne menni.
Olykor persze visszafelé sül el ez a várakozás, és pont azért nincs idő kivárni egy esemény végét – vagy akár a kezdetét – mert már indulni kell a következő eseményre, és a szerkesztők döntik el, hogy melyik maradjon inkább ki a hírekből.
Megint másik kategória, mikor – vélt vagy valós okok miatt – várakoztatják az embert. Nem ritka, hogy meghirdetnek egy időpontot színházi próbára, és a társulat, illetve szervezők rutinjától függően akár több órás késések is lehetnek, de arra is volt már példa, hogy másik napra halasztották végül.
Vannak szervezetek, és személyek, akikről előre tudható, hogy 10-20 perc (bizonyos esetekben 1-2 óra) késés nem okoz komoly gondot, mert pont ennyit szoktak minden esetben késni, úgyhogy nem marad le semmi fontos dologról az ember. De azért nem ártana legalább megközelítőleg pontosságra törekedni, vagy legideálisabb, ha előre elérhetővé teszik a szervezők a programot – amit aztán tartanak is – hogy tervezni lehessen, és ne pont az ő eseményük maradjon ki a hírekből.
