A hír oldalak és híradók jobbára egymást, meg hírügynökségeket idézve tényszerűen közlik, hogy az állam vett a Nemzeti Múzeumnak egy csomó Robert Capa képet (Napi Gazdaság/Hírsarok, Népszava, MTV híradó, HírTV, FigyelőNet, Index). A fotós oldalak többsége meg még ennyit sem közöl. Élik mindennapjaikat és újabb digitális csodákról számolnak be, elszaladva a régmúlt rendkívüli értékei mellett…

Pedig a csoda az, hogy ezek a képek elkészültek, fennmaradtak, és hogy most magyar tulajdonba kerültek. Tényleg hatalmas csoda, mert ezekért a fotókért Capa az életét kockáztatta, sőt végül Indokínában oda is adta. És hogy fennmaradtak az legalább ilyen csoda, ismerve, miken ment keresztül. Pláne azt tudva, hogy talán legkockázatosabban készült, partraszállási sorozata java részt az enyészeté lett. Egyedüliként dokumentálta a történelem egyik legpusztítóbb harcát Normandiában, az Omaha beachen, ahol egy 8 kilométeres partszakasz megszerzése háromezer amerikai és ezerkétszáz német katona életét követelte. És nem csak túlélte ezt a mészárlást, de meg is örökítette. A világ itt, és ekkor készült egyedüli fotóin. Amiket hazaküldött, hogy a világ békében élő fele megtudja, hogyan estek el fiaik, és milyen árat fizettek a túlélők a végső sikerért. És ezeket a képeket majdnem sikerült egy kapkodó labortechnikusnak megsemmisítenie, mikor izgalmában úgy feltekerte a filmszárító hőfokát, hogy a negatívok megolvadtak. A képek egy része elégett, és a többi is csúnyán megsínylette. 106 pótolhatatlan kockájából mindössze tíz maradt meg, azok is csak részlegesen. A sorozatot azóta is a kissé elmosódva címet viseli. Eredeti képaláírásuk pedig az volt, hogy Capa keze megremegett a harcok hevében. És ha így lett volna, sem lenne csoda.

És most ezek a képek, sok másik, sok békésebb, de ugyanolyan remek Capa fotó mellett két érdektelennek látszó faládában megérkeztek Magyarországra. Egy világhírű magyar fotóriporter alkotásai tértek haza….helyette. Írhatnék még a képek beszerzési áráról, vagy egyebekről. De azt mások máshol leírták, ahogy azt is, hogy csak három példányt nagyítottak ebből a gyűjteményből. Ami mellett kaptunk pár vintázs kópiát. Olyan papírképeket, amiket Capa saját kezűleg nagyított le. Ez igen ritka volt a fronton dolgozó magazinfotós életében. A fenti történet fényében pedig még rendkívülibbé válnak, ahogy rendkívüli az egész gyűjtemény.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!