Terrortámadás egy újság ellen
Fegyveres terroristák támadtak a Charlie Hebdo francia szítirikus hetilap szerkesztőségére, akik 12 embert megöltek és ugyanennyit megsebesítettek. Gyászos nap ez a nyugati sajtó számára.
Fegyveres terroristák támadtak a Charlie Hebdo francia szítirikus hetilap szerkesztőségére, akik 12 embert megöltek és ugyanennyit megsebesítettek. Gyászos nap ez a nyugati sajtó számára.
Az árpilis 22-én standokra került Sports Illustrated egy rendkívül erős címlappal jelent meg. A kép az akkor és azóta is sokakat foglalkoztató Boston Maratonon készült, és mint azt sok helyen megírták, igazán remek választás volt a kiadótól.
Én csak azt nem értem, hogy a címlapfotóról megjelent cikkben miért nem említik meg a fotóst, aki ezt a remek képet készítette?
A hétvége, sőt sok helyen már az egész múlt hét a World Trade Center elleni támadással, annak utóhatásaival, és persze tizedik évfordulójával foglalkozott. A sok megemlékezés közepette nem lehet – pláne ezen a blogon – megfeledkezni róla, hogy a lapokban megjelenő tudósítások jelentős részét a fotósok készítették. Szerencsére az idei válogatásokban nem csak képek jelentek meg, hanem egyre több esetben maguk a fotósok, és az ő élményeik is.
Keresem a szavakat, hogy mit írjak a 2001. szeptember 11-ei WTC elleni támadás tizedik évfordulóján. Hosszas fejtörés után jutott eszembe ez a mondat, és a mögötte rejlő nagy igazság, amit pont 10 éve a katasztrófa másnapján az arról megjelent híradások kapcsán tanultam meg.
Tegnap az Origo Fotórovata tweetelte, hogy “Az angolok morognak – teljes joggal – amagyarhoz hasonló fotós törvényi szabályozás tervezete miatt: http://tinyurl.com/yfp5cho”. A téma nem ismeretlen előttem. Már tervezem egy ideje, hogy írok róla, sőt korábban már írtam a meglévő brit gyakorlatról, ahogy arról is, ahogy velem szemben ezt legutóbb alkalmazták. Biztos van, akinek ez a téma (is?) már unalmas, de sajnos ez is olyan, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni – ahogy szerencsére mások sem, így talán nem tűnik majd el a sűllyesztőben.
Egyre hangosabb táborba verődnek a “Fotósok nem terroristák” szlogen alatt egységbe tömörülők. Az őket érő negatív diszkrimináció ellen tüntetnek, mert a fotózás állampolgári jog és nem terror cselekmény, amit tiltani kellene.
Nemrég leültem a TV elé, és épp a Holnap markában ment valamelyik csatornán, úgyhogy néztem egy darabig. Az utóbbi idők egyik legtartalmasabb, és mondanivalóban gazdagabb James Bond filmje volt. Legalábbis itt a blogon ennek a tartalma a leginkább témábavágó.
Manchesterbe érkezve sikerült megismerkednem a helyi rendőrséggel. Na nem a londoni történelmi jelképnek számító bobbykkal – akiket egyébként ugyanúgy modern láthatósági mellénybe csomagoltak mint a szigetország szinte összes dolgozó emberét. A kommandósnak öltözött, golyóálló mellényes reptéri rendőrökkel, akik már több mint fél éve egyik oldalukon éles lőfegyvert, a másikon az amerikai illegális játékok során elhíresült sokkoló pisztolyt hordanak.
Mivel épp egy újabb külföldi utat tervezgetek, és ismertlen helyek felkutatása során rendszeresen használom az iPhone-ba épített Google Térképet, pont azon törtem a fejem, hogy külföldön hogy találok majd oda egyik helyről a másikra. Mivel a Google térkép használata folyamatos Internet kapcsolatot igényel, ennek a használata külföldön elég költséges tud lenni, úgyhogy a határon mindig lekapcsolom a roamingot, hogy ne érjenek kellemetlen meglepetések.