térinformatika

Érdekesség

Merre dolgoznak épp a Magnum fotósai?

A világhálón nyomon követheted, merre járnak a Magnum ügynökség méltán elithez tartozó fotóriporterei.

Szemben a légiközlekedésben ismert Flightradar24 repülőgép forgalom követési megoldásával a Magnum nem élőben követi nyomon fotósai munkáját. Elég abszurd is lenne, ha bárki otthonról figyelhetné, ahogy a térképen rohangál a fotóriportert jelző kis pont, miközben az éppen valamelyik nyomornegyedben fényképez, vagy golyózápor elől menekül valamelyik háborús övezetben.

fotó

Informatika és fotográfia házassága

Már jó egy éve elérhetők az Interneten a Microsoft Labs által fejlesztett újszerű fotó kezelő megoldások, de nem árt talán kicsit itt is beszélni róluk. A Microsoft tulajdonába bevásárlás során került tudományos fejlesztések mára saját gyermekként hozhatják a cégnek a dicsőséget. A két újszerű – és valamelyest felhasználásban is rokon – szoftverük a Seadragon és a Photosynth. Nehéz őket külön választani, pedig mindkettő külön is több szót érdemel.

Informatika

Navigáció külföldön

Imádni való telefon az iPhone, de a navigációs lehetőségeit eléggé meg tudja lőni az Internet hiánya. Ez pedig külföldön – ahol leginkább kellene a navigációhoz segítség – elég komoly gondot tud jelenteni. Ráadásul számomra a navigáció nem egyszerűen csak a közlekedéshez szükséges, hanem a képek elkészítésének támogatásához, hiszen egyaránt fontos hogy odataláljak, ahol a képeket el kell készíteni, mint a készítésének helyét utólag meghatározni.

fotó

Navigáció

Mivel épp egy újabb külföldi utat tervezgetek, és ismertlen helyek felkutatása során rendszeresen használom az iPhone-ba épített Google Térképet, pont azon törtem a fejem, hogy külföldön hogy találok majd oda egyik helyről a másikra. Mivel a Google térkép használata folyamatos Internet kapcsolatot igényel, ennek a használata külföldön elég költséges tud lenni, úgyhogy a határon mindig lekapcsolom a roamingot, hogy ne érjenek kellemetlen meglepetések.