retus

Fordítás

A NatGeo nem kér az effekt szűrőkből

Miközben az Instagram és hasonló okostelefonos fotó effektek legalább annyira hódítanak, mint a szoftveres manipulációk, addig a bámulatos természetfotóiról ismert National Geographic magazin köszöni, nem kér a trükkszűrőkből. Közzétették, hogy mik a szakmai elvárásaik a lapnak beküldött olvasói fotókkal szemben.

fotó

Nem nyelték le a retusált békát

A legfrissebb amerikai fotós botrány középpontjában egy apró béka lecserélése áll. Az egyik képen a madarak álltak jól, a másikon a béka. Bryan Patrick úgy gondolta, jobban néz ki, ha a két képből egyet csinál. Tényleg jobban néz ki, de ettől még tilos, amit csinált. A tanulság az állásába került. Aligha érte meg.

fotó

Két nemzetközi hírügynökség vezetői mesélnek

Az Origo fotó rovata immár hagyományosan interjút készít a Magyar Sajtófotó Pályázat elnökeként hazánkba látogató hírügynökségi képszerkesztőkkel. Egy éve Szlukovényi Tamás a Reuters fotósainak globális főnöke nyilatkozott. Idén pedig az AP európai és afrikai képkiadásáért felelős Tony Hicks volt az iterjúalany.