jog

fotó

Lehet rendőr arc a sajtóban – de mégsem….de mégis!

Írtam már korábban is az új PTK-ról és a fotózásra vonatkozó jogszabályokról, a rendőrök fotózásáról külön is. Mikor megszületett az Alkotmánybíróság legfrissebb határozata, rögtön elkezdtem írni az újabb gondolataimat, de egyéb teendőim miatt az írás és a 13 oldalas határozat átolvasássa is jócskán elhúzódott. Már majdnem kész lettem ezzel az írással, mire újabb fejlemények jöttek, úgyhogy frissíthettem azokkal is.

fotó

Hogyan (és hogyan ne) fotózzunk (teli)holdat?

2014. szeptember 9-én ismét telihold, sőt mindjárt szuperhold volt. Ilyenkor különösen sokan kapnak kedvet az asztrofotózásnak ezzel a válfajával kísérletezni, vagyis lefényképezni a Holdat. Mivel idén augusztus elején is volt egy szuperhold, sok ismerősöm már akkor elárasztotta a Facebookot a fekete téglalapban (általában négyzet) közepén kisebb-nagyobb méretben látszó Hold koronggal. Ezzel kapcsolatban két kiábrándító hírem is van.

Vélemény

Óvatosan a trükkös jogi szövegekkel!

Épp most ajánlották figyelmembe egy újabb kizsákmányoló, fotó gyűjtő pályázat jogi szövegét. A kiíró feltételei az ilyen fotógyűjtő pályázatoknál szokásos, amit mondani tudok róla, azt már megírtam korábban. Viszont a részvételi feltételeik megjelenítésének módjára érdemes szentelni egy pár szót, mert tanulságos.

Vélemény

A kalózok se bírják, ha a rovásukra kalózkodnak

Annyi mindent írtam már a szerzői jogokról, hogy ennél jobb írást aligha választhattam volna a szezrői jog mai világnapjára. Egy játékfejlesztő cég nem mindennapi társadalmi kísérletbe fogott, ami igazán vicces eredményt hozott.
Úgy tűnik, hogy aki a bőrén érzi a problémát az mindjárt nem olyan elnéző és szabad szellemű a kalózkodással szemben, mint amikor saját cselekedeteire keres mentségeket.