felirat

blog

Fotóim a Flickr-en (is)

A közelmúltban beüzemeltem egy Flickr galériát főleg régebbi képeimből, és már azt is sikerült elérnem, hogy a blog oldal szélén megjelenjen belőle néhány kis kép. A terv, hogy a Flickr-en a teljesség igénye nélkül, de a saját honlapomon található galériánál kicsit bővebben megjelennek majd képeim, amennyire időm és lehetőségeim engedik, hogy frissíteni tudjam.

fotó

Vízjel a képeimen

Rendszeresen felvetődik a fotóim vízjelezésének problémája. Sokan panaszkodnak, hogy miért van “telefirkálva” a kép, vagy hogy miért van rajta a “reklámom”. Miközben sokan még csak azt sem tudják, hogy mi van ráírva a képre, mert – érthető módon – igyekeznek tudomást sem venni róla. Nos a képekre általában azt szoktam feliratozni, hogy az én képem, jogvédelem alatt áll, és ha valaki kezdeni szeretne valamit a fotóval – felirattal vagy anélkül – hol lehet engem elérni. Ebből az utóbbi a legviccesebb, mert már jött hozzám e-mailen is olyan kérdés, hogy áruljam el az e-mail címem. De a legtöbben a mai napig meglepődnek rajta, mikor elárulom a nagy titkot, hogy jó formán az összes képemen rajta van az e-mail címem…

Televízió

Magyar szinkron és a fordítási hibák

Magyarország szinkron nagyhatalom (leginkább csak volt). Az ősidők óta minden filmet szinkronizálunk. Még ha moziba nem is igaz ez mindenre, de a tévében kivétel nélkül. Nem is emlékszem, hogy láttam volna valaha hangalámondásos filmet magyar televízió adón, és a feliratos is ritka volt mindig is, mint a fehér holló.