Big Picture

fotó

Ez király volt – talán inkább KirályNŐ!

Többször elhangzott a fenti elmés párbeszéd a Királynő stúdiójába tartva még az estéhez fűződő jövőbeli reményeket hallottam, majd utólag már múlt időben mondta, aki nem unta el a sokórás ceremóniát. Valójában egy élő TV adás fotózása nem egyszerű, de leginkább fárasztó. A tévében reklámokkal megszakított mintegy két órás program a stúdióban bőven 5-6 órás maratoni munka. Aminek jó része ráadásul várakozás, nem fotózás.

Big Picture

Nyugovóra térés Clevleys partjainál…

Talán ez jobb cím lett volna a képnek, amit végül Riverdance címmel indítottam az idei (27.) Sajtófotó Pályázaton. Talán jobb hatásosabb cím lett volna, hiszen a képen a lenyugvó nap látszik, és vele együtt végső nyughelyén a hajó, aminek a nevét kapta a fotó. Ezzel a címmel választották ki a Természet és tudomány kategória harmadik legjobbjának, így ezt a címet fogja viselni. Talán az idők végezetéig. Amiről kicsit a kép is szól: hogy lenyugszik a nap, és a hullámokkal dacoló komp se szeli többé a habokat. Igaz, ez a tudatosság nem volt mind benne, mikor a fotót készítettem. Egy kicsit más (szó)kép(zet) társítás vonzott hozzá eredetileg (a látvány mellett): a tánc.

fotó

Olvadó hógolyó haditerv…

Mindenki furcsán nézett mikor mondtam, hogy jót hógolyóztunk tegnap, hiszen nincs is hó a városban….pedig mégis. Úgy fest, nem sikerült eléggé beharangoznia a T-Mobilnak a Városligeti Műjégpályára szervezett Hógolyó világrekord kísérletet. Pedig több tonna havat is importáltak hozzá, hogy legyen mivel csatázni. Az érdeklődés marha nagy volt, több mint hatezren léptek be állítólag a műjégre, a hógolyózáshoz elkerített, digitálisan számolt emberek – akik részt vettek a rekord kísérletben – mégis csak 3485-en voltak. Túl kevesen ahhoz, hogy megdönthessék a Guinness világrekordot, amit 2006-ban Michiganben 3745 fővel állítottak fel.

fotó

Kecskeméti Repülőnap 2008

A hétvégén rendezik az Kecskeméti Repülőnapot. Eddig két évente volt és tavaly is megrendezték, igy idén nem kéne lennie. Azonban ebben az évben ünnepli fennállásának 70. évfordulóját a Magyar Légierő, így idén rendkívüli repülőnapot szerveztek. A program nem sokban tér el a szokásostól, csak most elmarad a hagyománynak számító Palik-Bochkor F1 versenyautó-Gripen vadászgép verseny, amiből egyébként sosem látszik semmi.