baleset munka közben

fotó

Fotós horror – de tanulságos

Néhány párnacsatát (sőt hógyolyó-, vizipisztoly csatát, és egy pár könnygázos hangulatú tüntetést is) végigfényképeztem már eddig balesetek nélkül. Bár itt a blogon nem mindet emlegettem, és úgy fest, hogy az archívumomba sem mindegyiket töltöttem még fel. Minden esetre eddig a legtöbb békés összecsapást, és valamivel komolyabb bevetését is túlélte a felszerelésem komolyabb sérülések nélkül….eddig.

fotó

Fotós áldozatok Líbiában – Tim Hetherington és Chris Hondros

A líbiai konfliktus első nyugati újságíró áldozatai közt két fotós életét veszítette, másik kettő pedig súlyosan megsérült, mikor rakéta találatot kaptak.
A nemzetközi sajtó (CNN, New York Times, Guardian, stb) után nem sokkal a magyar sajtó (Origo, Index, HVG, Hírszerző, Népszava, stb) is hírül adta, hogy egy csapat tudósító RPG találatot kapott. Erről a Facebookon az OrigoFoto készített nagyon szép gyűjtést.

film

Elindult a Bang Bang Klub film weboldala

A Bang Bang Klub egy izgalmasnak ígérkező film, ami négy fotós valós történetét meséli el a dél-afrikai apartheid rendszer felbomlása idején. Bepillantást enged a törzsi háborúk borzalmaiba, és hogy hogyan dolgoztak az azt megörökítő fotóriporterek. Most pedig elindult a film weboldala, ahol még több részlet derül ki a filmről, és a hátterében húzódó valós eseményekről is.