app

Informatika

Navigáció külföldön

Imádni való telefon az iPhone, de a navigációs lehetőségeit eléggé meg tudja lőni az Internet hiánya. Ez pedig külföldön – ahol leginkább kellene a navigációhoz segítség – elég komoly gondot tud jelenteni. Ráadásul számomra a navigáció nem egyszerűen csak a közlekedéshez szükséges, hanem a képek elkészítésének támogatásához, hiszen egyaránt fontos hogy odataláljak, ahol a képeket el kell készíteni, mint a készítésének helyét utólag meghatározni.

blog

Blog alkalmazás

Az időhiány mellett az is nagyban akadályozza egy ideje a blogolásom, hogy az iPhone alkalmazással, amit eddig erre a célra használtam kis zűr támadt. Szerencsére sikerült találnom egy másikat, hogy részlegesen pótolni tudjam.

Informatika

Könyvespolc az iPhone-on

Handras blogján egy új postnak köszönhetően nemrég találkoztam egy szimpatikus kis iPhone alkalmazással. Nem csinál egyebet, mint az iPhone különleges adottságait (amit mára már minden telefongyártó megpróbált lemásolni) kihasználva igazi élménnyé teszi a telefonon történő könyv olvasást. Élethűen animált lapozás, amit kattintgatás helyett a lapokat valóban a képernyőn húzva tudunk elérni, klasszikus megjelenésű könyvjelző, a könyvespolcon szabadon rendezgethető könyvborítók. Persze ez mind csak látvány, de ha valakinek fontos a user experience, vagyis a felhasználói élmény (márpedig a Mac és iPhone tulajdonosok többnyire ilyenek szoktak lenni), akkor bizony ez nem hátrány.