Blog alkalmazás

shozu-iphoneAz időhiány mellett az is nagyban akadályozza egy ideje a blogolásom, hogy az iPhone alkalmazással, amit eddig erre a célra használtam kis zűr támadt. Szerencsére sikerült találnom egy másikat, hogy részlegesen pótolni tudjam.

Bár a Shozu elég sok mindent tud, és a jelek szerint a blogommal is remekül elboldogul, nem tartom annyira jó megoldásnak, mint a korábbit. Főleg mivel a WordPress alkalmazásban már volt jó néhány bejegyzés és feljegyzés elkészítve, aminek igazán nem örülnék, ha elveszne, úgyhogy valahogyan életre kell majd keltenem. Csak még azt nem tudom, hogy hogyan. Addig is próbálok majd valahogy továbbra is jelentkezni, és nem hanyagolni a továbbra is lelkes olvasóimat.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!