Hír

Magyarországon is megjelent az iPhone

Aug 22-én 0 órától hivatalosan is kapható Magyarországon az Apple iPhone. Ennek örömére sikerült a T-Mobilnak igazán világ színvonalú bulit csapni a MOM Parkban. A T Pont 8-kor bezárt, hogy kidekorálják és felkészüljenek a nagy eseményre, de voltak, akik már jóval elôtte idejöttek sorban állni (valójában ők jöttek elsőként, szóval ők csinálták a sort). A többséget nem az elsőség vagy az olcsó beszerzés (lásd Electro World címszó) motiválta. Inkább egyfajta közösségi élmény, hogy együtt megünnepelhetik az Apple új, és népszerű termékének megjelenését.

Big Picture

Red Bull Air Race 2008

Idén elmaradt a már hagyománnyá vált átrepülés a Lánchíd alatt. Bár az ünnepeket felügyelő Operatív törzs engedélyezte a híd alatti átrepülést, a Red Bull mégis úgy döntött, hogy túl magas hozzá a víz szintje, és túl sok a törmelék, nem kockáztatják, hogy Red Bull feliratú repülőgép darabkák is szaporítsák.

Hír

iPhone árak Magyarországon

A plastik.hu közölte a T-Mobile által hivatalosan még be nem jelentett magyarországi iPhone 3G árakat. Értesüléseik szerint két év hűséggel egy havi tíz ezer forintos csomagban (400 perc lebeszélhető, 2 GB adatforgalom, és 200 SMS) 28 ezer forint lesz a 8 GB-os modell, és 48 ezer a 16 GB-os modell. Egy havi 17 ezer forintos csomagban (600 perc lebeszélhető, 4 GB adat, 400 SMS) pedig mindössze 990 Ft lesz a 8 GB-os modell, és 7000 Ft a 16 GB változat.

Informatika

Memória

A harmadik memóriakártyám hibásodott meg a héten. Az első úgy féléve mondta fel a szolgálatot. Az semmire nem reagált, semmi nem ismerte fel, viszont garanciálisan gyorsan kicserélték. Egy SD kártyám nemrég elhagyta magát, pontosabban az írásvédelmi kapcsolóját, ezért most használhatatlan. A héten pedig egy CF kártyám mondta be az unalmast. Formázni gond nélkül lehet fényképezőgépben, csak fényképezni nem enged. Közli, hogy “No more producing folders”. Szerencsére épp volt kéznél egy számítógép, és épp sikerült rajta leformázni, így azóta működik rendesen, de nem túl bíztató a helyzet, mi van ha megint elkezd szórakozni, vagy ha ennyi már nem fog rajta segíteni legközelebb?

fotó

Kecskeméti Repülőnap 2008

A hétvégén rendezik az Kecskeméti Repülőnapot. Eddig két évente volt és tavaly is megrendezték, igy idén nem kéne lennie. Azonban ebben az évben ünnepli fennállásának 70. évfordulóját a Magyar Légierő, így idén rendkívüli repülőnapot szerveztek. A program nem sokban tér el a szokásostól, csak most elmarad a hagyománynak számító Palik-Bochkor F1 versenyautó-Gripen vadászgép verseny, amiből egyébként sosem látszik semmi.

Hír

Villamos potló villamos

Jött egy 18-as villamos, amire felszálltam, de a vezető hangosbemondón bejelentette, ez egy villamos potló villamos. (Hát már semmi nem az aminek latszik.) Majd az alagút előtti megállónál bejelentette, hogy a Lánchíd alatt már nem megy át, mert ez a tipus nem fér el a kanyarban. Már ezt is tudjuk…

Hír

Kánikula a Szigeten

Ismét felment a hőmérséklet. Ha hinni lehet a meteorológusoknak, akkor a hétvége kicsit enyhébb lesz, de amúgy már hőség riadó van….a Szigeten feloldották az ital bevitelre vonatkozó korlátozást, vagyis nem kobozzák majd el az összes üdítőt, amit bevinnének a szigetlakók.