Hír

Vége a FotóSarok blognak – 9 év után búcsúznak az olvasóktól

Egy sor fotós blog megszűnéséről beszámoltam már korábban a blogon. Most egy újabb oldallal gazdagodik a lista, mivel a FotóSarok blogja is lehúzza a rolót. A fotós társadalom egészét sújtó koronavírus válság nyilván őket sem kímélte, de a FotóSarok átalakulási folyamata már jóval korábban elkezdődött. A mai bejelentés tulajdonképpen már várható volt.

jog

Sok fotóst is érint a KATA változása – annak is megnehezítheti a dolgát, akit nem érintene

Az idei év elég karcsú volt a legtöbb fotósnak és ahogyan karácsonyra inkább romlott, mint javult a helyzet, úgy várhatóan a új évben sem fog minden varázsütésre visszatérni a régi kerékvágásba. A fotós vállalkozások eddig sem kaptak sok (leginkább semmi) gazdsági segítséget a válság miatt elveszített munkák miatt. A többségnek most sem feltétlen az lesz a fő gondja, hogy túllép bármilyen összeghatárt a bevétele. A KATA változása még így is újabb nehézséget jelenthet majd, amivel sok vállalkozásnak meg kell küzdenie, vagy akár át is kell majd alakulnia miatta.

jog

Visszakaphatjátok az adathordozók jogdíját – vagy mégsem!?!

A magyar szerzői jog egyik fontos tényezője a közös jogkezelés, ennek részeként minden Magyarországon vásárolt adathodozó után jogdíjat kell fizetnünk. Viszont aki csak saját alkotásainak tárolására használja őket, az vissza is igényelheti a kötelezően befizetett jogdíjat. Erre minél hamarabb sort kell keríteni, mert a visszatérítés hamar elévülhet! Sok féle kritériumnak kell megfelelnie az igénylőnek, de akár komoly összeget is vissza lehet igényelni.