sajtó

Sajtóval kapcsolatos anyagok

bulvár

Két éves a juj.hu

Épp most ünnepelték két éves fennállásukat, és még mindig sokan nem ismerik a juj.hu bulvár videó portált. Pedig szerintem egyike a legjobbaknak ebben a rohamosan népszerűsödő műfajban, és lényegében a bulvár egyetlen olyan formája, amit értelmesnek érdekesnek tartok.

hagyomány

Kokárda

Megint nem arról fogok írni, hogy honnan ered a kokárda készítés hagyománya, miért viselik, vagy mit jelképez. Ezeket mind meghagyom a Wikipedia és egyéb hagyományőrző vagy ismeretterjesztő oldalaknak.

fotó

Robert Capa ízelítő kiállítás

Ízelítő kiállítás látható a nemrég hazatért Robert Capa örökség képeiből a Nemzeti Múzeumban. Egyelőre a teljes hazatért anyagnak csak egy kis részét, a legismertebb képeket mutatják be az elegáns, és nem utolsó sorban ingyenesen látogatható kiállításon.

Big Picture

Nyugovóra térés Clevleys partjainál…

Talán ez jobb cím lett volna a képnek, amit végül Riverdance címmel indítottam az idei (27.) Sajtófotó Pályázaton. Talán jobb hatásosabb cím lett volna, hiszen a képen a lenyugvó nap látszik, és vele együtt végső nyughelyén a hajó, aminek a nevét kapta a fotó. Ezzel a címmel választották ki a Természet és tudomány kategória harmadik legjobbjának, így ezt a címet fogja viselni. Talán az idők végezetéig. Amiről kicsit a kép is szól: hogy lenyugszik a nap, és a hullámokkal dacoló komp se szeli többé a habokat. Igaz, ez a tudatosság nem volt mind benne, mikor a fotót készítettem. Egy kicsit más (szó)kép(zet) társítás vonzott hozzá eredetileg (a látvány mellett): a tánc.

bulvár

Operabáli sztár blama Kiszel Tündével

Kiszel Tünde – aki nem Anyó – ismét remekül szerepelt az Operabál sajtótájékoztatóján. Utolsó kérdezőként feltette kérdéseit, majd rikító piros ruhájában megfordult, és háttal a hozzá beszélő világsztárnak, belavírozott a díszvendég (idén Franco Nero) elé, hogy készíthessenek róluk egy közös fotót. Persze nincs ebben semmi újdonság, hiszen ezt minden évben eljátssza, és mások is akadnak minden évben az Operabál sajtótájékoztatóján, akik csak azért jönnek, hogy kezet rázhassanak a sztárvendéggel, kérjenek egy autógrammot, és fotózkodjanak vele. Olyanok meg minden sajtótájékoztatón vannak, akik csak azért jönnek, hogy jót egyenek az állófogadáson.

fotó

Felbecsülhetetlen értékű kincsek

A hír oldalak és híradók jobbára egymást, meg hírügynökségeket idézve tényszerűen közlik, hogy az állam vett a Nemzeti Múzeumnak egy csomó Robert Capa képet (Napi Gazdaság/Hírsarok, Népszava, MTV híradó, HírTV, FigyelőNet, Index). A fotós oldalak többsége meg még ennyit sem közöl. Élik mindennapjaikat és újabb digitális csodákról számolnak be, elszaladva a régmúlt rendkívüli értékei mellett…

sajtó

Robert Capa

Robert Capa eredetileg Friedmann Endre néven jött világra Budapesten, ahonnan Bécsbe költözik. Innen zsidó származésa miatt Párizsba, később New Yorkba menekült a náci terjeszkedés elől. Fotóriporterként tért vissza Európába, hogy a II. Világháborút fényképezze. Első újságíróként szállt partra Normandiánál, de járt a háború idején Olaszországban, Észak-Afrikában, Londonban, és ott volt Párizs felszabadításakor. Képei bejárták a világot, és a fotótörténelem részévé váltak. Fényképezte a Spanyol Polgárháborút, és még négy másik háborút. Olyan képeket készített, amiket előtte talán senki. Olyan helyeken, ahonnan kevesen tértek vissza, és olyan helyzetekben, amiket kevesen éltek túl. Utolsó, indokínai tudósítását ő maga sem. Mindig azt mondta, hogy ha nem elég jók a képeid, akkor nem vagy elég közel. Ő elég közel került….túlságosan is közel. Taposóaknára lépve lelte halálát Indokínában, Thai Bin mellett, 1954. május 25-én.