Saját kép

Hír

NEM nő ma óriásira a Mars

Ma estére igérte több körlevél, hogy óriásira nő a Mars, úgyhogy talán nem árt megjegyezni, hogy több helyen, így a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján is megjelent már jó ideje, hogy a hír nem igaz. Ahogy az lenni szokott a hoax most is régi körlevél, ami újra és újra feléled, de már akkor se volt igaz, amikor megszületett. Csókoltatjuk a körlevél terjesztőket!

fotó

Egy sértődés története

Súrlódásoktól sem mentes tevékenység, ha különböző – ráadásul nem ritkán ellenérdekelt – cégek képviselőinek kell együtt dolgoznia. Ilyen a rendezvényszervezők és újságírók világa is. Egyik azt akarja, hogy a másik – minél jobb – hírét vigye a munkájának, miközben ez minél kevesebb erőfeszítést és anyagi áldozatot igényeljen tőle. A másik pedig minél jobb lehetőségeket akar a munkája végzéséhez.

Big Picture

Hatalmas vizi összecsapás a belvárosban

Nem első alkalommal rendeztek vizicsatát a Bazilika előtti Szent István téren, de nekem idén első alkalommal sikerült rajta részt vennem. A nyári rekkenő hőségben hatlamas felfrissülést eredményezett a köztéri vizi összecsapás, amiben előkerült mindenféle méretű és formájú vizipisztoly, vízágyú, műanyag palackok, és vödrök is. A tér kútjainál zajló utántöltéseknél ezek bizonyultak a leghatékonyabbnak.

fotó

Alakul a Red Bull Air Race

Ismét áll a Red Bull Air Race tornya a templomtornyokkal körülölelt Batthiány téren. A cég már a környék nagy részét kisajátította, a HÉV lejáratot és a 86-os busz megállóját átalakították VIP büfévé, és már napok óta zümmögnek a gépek az égbolton. Akiket zavar, azok megnyugodhatnak, már csak két nap és vége, túl lesznek a rendszeres zajterhelésen. Bezzeg Ferihegy és egyéb repülőterek környékén nem ilyen könnyű. Érdemes egyébként megemlíteni, hogy idén nem olyan magas a Duna vízállása, így – szemben a tavalyi évvel – minden versenyző átrepül a Lánchíd alatt.

blog

Sikeresen hazaértem Rómából

Sikeresen hazaértem Rómából, csak mióta itthon vagyok nem jutottam blogoláshoz, mindig volt valami más dolgom. Igazából már akkor munkát akartak adni, mikor még csak indultam volna haza. Valakinek sikerült elnéznie az utazási időpontomat, és azt hitték, hogy már itthon vagyok. Kénytelen voltam bejelenteni, hogy az adott munkára még akkor se érnék oda, ha Rómában lenne, mert addigra én már nem leszek ott, de még itthon sem.