Articles by Attila Völgyi

fotó

Vízjel a képeimen

Rendszeresen felvetődik a fotóim vízjelezésének problémája. Sokan panaszkodnak, hogy miért van “telefirkálva” a kép, vagy hogy miért van rajta a “reklámom”. Miközben sokan még csak azt sem tudják, hogy mi van ráírva a képre, mert – érthető módon – igyekeznek tudomást sem venni róla. Nos a képekre általában azt szoktam feliratozni, hogy az én képem, jogvédelem alatt áll, és ha valaki kezdeni szeretne valamit a fotóval – felirattal vagy anélkül – hol lehet engem elérni. Ebből az utóbbi a legviccesebb, mert már jött hozzám e-mailen is olyan kérdés, hogy áruljam el az e-mail címem. De a legtöbben a mai napig meglepődnek rajta, mikor elárulom a nagy titkot, hogy jó formán az összes képemen rajta van az e-mail címem…

Mac

(Gond)terhességi teszt…

Egy barátom ajánlotta figyelmembe ezt a kis videót, de ha már annyi (messze nem annyi, mint a legtöbb általam látogatott Maces blogban ,-))) Apple termékekkel kapcsolatos post van a blogomban, a sok fárasztóan komoly szövegelés mellett, gondoltam jöhet egy kis könnyed humoros videó.

Hír

iPhone OS 3.0

A hét nagy újdonsága, hogy az Apple bejelentette az iPhone telefonok új, 3.0 jelzésű operációs rendszerét. Persze minden híroldal, fórum és blog tele van a témával, de örvendezzünk mi is itt egy kicsit. Hosszú idő után az Apple meglépte a szükséges fejlesztéseket, és a hiányolt funkciók jelentős részét beépítette az új operációs rendszerbe, ami kb. 3 hónap múlva lesz majd kapható – vélhetően az iPhone egy új generációjával együtt – meg persze külön is a régebbi készülékekhez.

bulvár

Két éves a juj.hu

Épp most ünnepelték két éves fennállásukat, és még mindig sokan nem ismerik a juj.hu bulvár videó portált. Pedig szerintem egyike a legjobbaknak ebben a rohamosan népszerűsödő műfajban, és lényegében a bulvár egyetlen olyan formája, amit értelmesnek érdekesnek tartok.

hagyomány

Kokárda

Megint nem arról fogok írni, hogy honnan ered a kokárda készítés hagyománya, miért viselik, vagy mit jelképez. Ezeket mind meghagyom a Wikipedia és egyéb hagyományőrző vagy ismeretterjesztő oldalaknak.

hagyomány

Ismét péntek tizenhárom volt…

Mint már előre is jeleztem, idén egymás után két hónapban is (február és március) péntek tizenharmadika volt, ami meglepő módon mindkét alkalommal pénteki napra esett. A legutóbbi ilyen témájú postnál volt aki megreklamálta, hogy nem írok bővebben a péntek tizenharmadika hagyományairól, történetéről, eredetéről, esetleg a babonák részleteiről. A kritika jogos!

Saját kép

Négyhetes munkahét

“Se szeri, se száma azoknak a vállalkozásoknak, ahol a munkaadók és a munkavállalók közösen úgy döntenek, hogy bevezetik a négyhetes vagy a négynapos, vagy négy és félnapos munkahetet annak érdekében, hogy mindenkinek megmaradjon a munkája.” – Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszéde a Parlamentben

Informatika

Új cég, új gép

A munkahely váltás kellemetlen velejárója, hogy eszközöket kell váltania az embernek, meg rendszereket, és (meg)szokásokat. És hát az új helyen megesik, hogy nagyobb és nehezebb felszerelést adnak, mint a korábbi helyen. Igaz most nem a fényképezőgépre gondolok, hanem az informatikai háttérre. Az előző munkahelyemen egy 12″ subnotebookot akartak adni, de némi szervezés árán elértem, hogy 9″ netbook lett belőle, mert az ha nem is kényelmesebben kezelhető munka közben, de legalább cipelni könnyebb, ha épp nem használja az ember, és ilyen úgyis gyakrabban adódik.