Fotó: David Guttenfelder/AP
A NY Times Lens blogja örömmel számolt be róla, hogy az Afganisztánban aknára lépett Joao Silva végre kimehetett a kórházból.
Cikküket azzal a kérdéssel indítják, hogy “vajon boldog lehet-e a washingtoni National Mallon egy fotóriporter, aki a világ legtávolabbi szegleteiből tudósított?” Majd azzal a magától értetődő válasszal folytatják: persze hogy boldog, ha előtte hónapokig volt bezárva egy kórházi szobába, mert elveszítette a lábait egy akna balesetben.
Az örömhír, hogy mintegy három hónap kórházi kezelés után a New York Times fotóriportereként háborús sebesülést szerzett fotós kimenőt kapott a Walter Reed katonai kórházból. Négy barát és munkatárs kíséretében vágott neki kerekes székével a turistalátványosságokkal teli Washingtonnak.
Mi mást nyilatkozhatott volna az őt alkalmazó lapnak, akik (nagyon helyesen) folyamatosan beszámolnak az állapotáról, mint hogy “reemek volt végre kimenni. Felszabadító vol. Újra embernek érezhettem megam, nem fogolynak a négy fal között.”
Elsőként a vietnámi veteránok emlékművét kereste fel, ami egy tolószékből szemlélve, háborús sebesüléssel egészen máshogyfest, mint máskor. Silva szerint “a nevekkel teli fal megindítja az embert”. Felkeresték a második világháború emlékművét is, ezután Michelle Obama kedvenc mexikói étterméb ebédeltek, és a kínai negyed forgatagában töltődött fel, mert szerinte “ez energia megerősíti, hogy még életben vagyunk”.
De a nap végén még vissza kellett térnie a kórházba, ahol még hosszas rehabilitáció vár a többszörös háborús veteránra.
A Lens blog feleveníti azt is, hogy Silva első kérései közt szerepelt októberben, hogy ihasson egy sört, amit önfeláldozó kollégái szívesen teljesítettek is volna, de az orvosai ezt hosszú ideig nem engedték neki.
A NY munkatársai pedig most közölték a fotós blogon, hogy neve elhallgatását kérő forrásuk szerint Silva már orvosi engedéllyel sörözhet – a forrás anonimitását pedig tiszteletben tartják, mert mégis csak a főnökük…
