Két új MILC fényképezőgép is megjelent a közelmúltban, amik sok mindenben már a DSLR-ekkel is versenyre kelnek. Ráadásul teljesen elszállt velük a fényképezőgép gyártók eddig sem ismeretlen számháborúja.

Szándékos, hogy egyre ritkábban írok fényképezőgépekről, de ezt most nem hagyhattam ki. Nem csak a fényképezőgép gyártók egyszerűsítik előszeretettel a termék hasznosságát egyetlen számra, hogy könnyebb legyen eladni őket, hanem máshol is divat ez. A számháború viszont komoly hatással van az egész fotós szakma értékére és megbecsülésére is. Miközben az egyre jobb eszközök sokat segítenek a jó fotósoknak mégjobb képeket készíteni, egyre jobban erősítik a tévhitet, hogy elég egy jó gép, tudásra már nincs is szükség a használatukhoz. Végső soron olyan kijelentéseket is szülve, hogy a fotózás nem szakma, vagy hogy gépek és gyártók nyernek fotópályázatot, nem a fotósok, akik használják azokat.

Régóta zajlik a fényképezőgép gyártók számhaborúja. Egy időben csak a megapixelekkel próbáltak egymasra licitálni. Aztán az ISO érzékenységet is bevonták, egyre extrémebb értékeket ígérve a vásárlóknak. 2021-ben 10 ezres érzékenység körül is előfordul, hogy teljesen értelmezhetetlen zajtenger a legtöbb kép. Persze gyártónként, gépenként és technológiánként is eltérhet, hogy néha már használható képek is készülnek. De már jó pár éve llicitálnak a gyártók ISO százezreket, sőt milliókat egymásra igérve. A legmagasabb választható értékek pedig szinte soha nem adnak használható eredményt. Az sem véletlen, hogy ezeket már többnyire kiterjesztett módba teszik, amit külön be kell kapcslni, nehogy tévedésből válasszuk ki őket.
Persze volt némi verseny AF pontok számában is. A licit 3-5 AF pontról indult, ma már jobbára százakban számolják őket. Tükörreflexes gép is van 100 feletti AF ponttal, a MILC-ekben pedig több száz AF pontot számolnak – teljesen más persze a két féle rendszernél használt AF technológia is. Ez viszont már jóval bonyolultabb a hétköznapi fényképezőgép használó befolyásolására. A legújabb számháború az fps terén zajlik. A 3-5 fps-től némi 10 fps körüli piszmogás után ma már 20-30 fps-nél versengenek a gyártók a fotósok figyelméért.

A régi videókamerák kora
A számháború már jóval a digitális fényképezőgépek megjelenése előtt elkezdődött. Már az analóg videókamerák ideján azzal versenyeztek egymással (jobbára ugyanezek) a gyártók, hogy ki tud nagyobb számokat írni a készülékeire. Ott a felbontás kereteit az analóg TV szabvány (720×576 ráadásul interlace félképekkel megjelenítve) rögzítette, ebben nem lehetett versenyezni. Eleinte LCD sem volt még a kamerákon, így ezek méretével se nagyon tudtak versenyezni. A kazetta mechanika a készülék méretét is viszonylag fixen meghatározta, bár ezen újabb szabványokkal menet közben sikerült fejleszteni – azóta is folyamatosan farigcsálják az adattárolók méretét.

Megjelent a digitális zoom
A számháború fő területe a zoom volt. Egyszerű, könnyen felfogható, egyetlen számmal jellemezhető érték. Aki a nagyobb számot tudja ráírni a készülékre. Hiszen nyilvánvaló, hogy a 22x vagy akár 50x zoomos kamera mennyivel jobb egy 10x zoomnál. Aztán megjelent a digitális zoom parasztvakítása és már több százszoros nagyításokat lehetett ráírni a kamerákra. Még akkor is, ha mindenki látta, hogy a digitális zoommal csak egyre nagyobb pixeleket lehet felveni. Egy jó funkciója mégis volt a digitális zoomnak: ki lehetett kapcsolni.
Kompakt és bridge gépeknél még megvan a digitális zoom (szerencsére még mindig kikapcsolható). Szerencsére a DSLR és MILC gépekből jobbára kimaradt (bár az opcionális crop mód valamelyest visszacsempészte extra szolgáltatásként). Leginkább persze azért nincs a cserélhető objektíves gépekben digitális zoom, mert sokkal nagyobb üzlet új objektíveket eladni hozzájuk, mint ingyen adni egy virtuális megoldást.

Digitális fotó felbontások
Az analóg videóval szemben a digitális fotózásban nem volt rögzített felbontás. Lehet határtalanul növelni a felbontást. Sőt nagyon könnyű a felhasználókat rávezetni, hogy minél több a pixel, annál jobb a kép. Addig sem az egyre magasabb árcédulát nézik…

Sokáig az volt a trend, hogy a konzumer fényképezőgépeken nagy számokkal hirdették a felbontást. A profi gépeknek viszont sokáig elmaradtak felbontásban a belépő szintű gépek mögött.

Egy időben a Canon még hirdette is, hogy nem akar számháborúzni, ezért nem növeli tovább a gépei felbontását. Persze az is lehet, hogy csak nem sikerült használható zajszint mellett nagyobb felbontású szenzort tenniük az aktuális 5D (markIII) modellbe és kellett rá valami hangzatos kifogás, amivel meg tudják indokolni, hogy miért nem licitálnak rá a konkurenciára. Rövid ideig sikerült is tartaniuk magukat hozzá.

A piac és a fejlesztések azonban tovább mentek a megszokott ösvényen. A vásárlók továbbra is a nagy számok alapján vásároltak gépeket. Elvégre évtizedek alatt szoktatták rá őket a marketingesek erre az egyszerűsítésre. A kitartó trenírozás nem múlik el nyom nélkül (nem véletlen, hogy a mobil gyártók is ugyanezzel kezdték befolyásolni a vásárlókat).
Az is lehet persze, hogy csak sikerült a Canonak is megoldania a nagyobb felbontást jelentősebb zaj nélkül? Minden esetre kijöttek egy 50 megapixeles géppel, hogy az övék legyen a legnagyobb. Amire később mások újra rálicitáltak és már nem volt a legnagyobb. Dehát így megy ez a fajta számháború. Mindig jön egy újabb legnagyobb.

Számháború a profi gépek között
Egy időben a Nikon D800 36 megapixelén csodálkozott mindenki. Már ezzel a felbontással is sokan küzdöttek, mert kevesen győzik kártyával, háttértárral, sőt számítógép teljesítménnyel is az ekkora fájlokat.
De legalább azt visszafogták, hogy ezekből a brutálisan nagy képekből másodpercenként csak 4 darabot tudott a gép készíteni. Hiszen a sok képet a gép elektronikájának is fel kell dolgoznia.
A gyors sorozat fotók képessége megmaradt a profi csúcs gépeknek. Ekkoriban ezek 20 megapixel körüli fotókbol tudtak 8-10 fps sorozatot lőni.
Eddigi legfrissebb nagy felbontású modellük a D850 már 45 megapixeles képeket készít, és akár 7 fps-el, ami kimondottan jó eredmény ekkora felbontásnál. Ugyan ez csak fele a felbontásban is fele ekkora képeket készítő mai sport gépek 14-16 fps sorozatának, de annak idején a 8 megapixeles sport gépek csúcs sebessége volt 8 fps, amire már 45 megapixellel is képes a Nikon.

Aztán ezt a Canon 5DS 51 megapixele licitálta túl. Hasonló tárkapacitás problámákat okozva a Canon felhasználóknak is. Ez a gép is csak 5 képet tudott készíteni másodpercenként, míg a kortárs profi csúcs gép, az 1DX majdnem háromszorosát, 12 fps-t tudott.
Sőt megjelent a számháború újabb parasztvakítása itt is. Az a gyors sorozat, amire AF nélkül képes a gép. Mert így már 12 helyett 14-et is meg lehet oldani, ami mégis csak több. Akkor is, ha AF nélkül csak igen korlátozottan lehet használni – de azért akadhat olyan helyzet, amikor ez is számít (például egy fixen telepített távvezérelt fényképezőgépnél).

Közben a DSLR technológiát már ideje korán elvető Sony is bejelentkezett a profi gépek piacára sportofotósok igényeinek kielégítésére szánt a9 bemutatásával. Ugyan ez a gép csak 24 megapixeles képeket készít, ami pont ugyanannyi, mint a Sony és a többi gyártó belépő szintű gépeinek felbontása is ezidő tájt. Viszont ez is több a vele egy időben a piacot uraló konkurensek 18-20 megapixelénél.
A nagyobb felbontás mellett viszont 20 fps sorozatra képes, ami ha nem is duplája, de jóval több a konkurensek 11-14 fps-énél. Mindezt ráadásul a Sony tükör nélküli géppel tudja, akár teljesen hang nélkül exponálva ilyen sokat. Eközben a két másik piacvezető gépeiben még mindig másodpercenként tucatnyit csapkod a tükör kereplő hanggal. Jó ideje le lehet halkítani DSLR-eket is, de még ez sem igazán enged csendes fotózást és a sebességet is alaposan visszafogja.

A Sony nagy felbontású gépekkel is előrukkolt persze. A Nikon D800 sikerén felbuzdulva az a7R mark I 36 megapixellel, aztán az a7R mark II már 42 megapixellel jelent meg, amit az a7R mark III is megtartott.
Ők már a sorozatot is feltunningolták, ami a 36-42 megapixellel együtt igen szokatlan kombináció. Legfrissebb utódjuk, az a7R mark IV pedig már 61 megapixeles képekből is képes másodpercenként 10-et készíteni, ahoogy a széria mindegyik tagja ilyen sorozatra képes (sőt a Sonynak még kompakt gépei is vannak 10-20 fps sorozat képességgel).

A Sony MILC gépeinek piaci hatásait a Canon és Nikon is megérezte az eladásokban, így bármennyire próbálták halogatni, végül mégis csak kénytelenek voltak ráfeküdni a MILC fejlesztésre. Előbb egy általános (de nem annyira porifknak szánt) EOS R-t mutattak be, aztán nem rég előrukkolt a Canon az első profiknak szánt full frame MILC-cel az EOS R5-tel. Ez már 45 megapixel mellett nem csak 4K, hanem 8K videót és 20 fps sorozatot is kínál. Ez felbontásban duplája a vele egy időben piacon kapható 1DX mark III-nak, ami 20 megapixel mellett a korábbi modell 16 fps-e helyett szintén 20 fps sorozatra képes egy jóval kisebb vázban.

Erre licitált most rá a Sony legújabb profiknak szánt gépe az Alpha a1. Az eddigi a9 sorozat fölé hozták ki, de leginkább az R5 babérjainak letörésére. Szintén tud 4K és 8K videót is (az ígéretek szerint a Canon melegedési problémái nélkül). Fotóban pedig 50 megapixeles képekből készít másodpercenként akár 30-at is. Ez a szám azért is érdekes, mert videónál is csak 24-30 képet szokás általában készíteni. Vagyis ezzel a géppel akár már a sorozat fotókból is lehet folyamatos, ugrás mentes videót készíteni.

Alig valamivel később pedig a Fuji jelentette be Finepix GFX 100s gépét, ami nem igazán illik az itt emlegetett full frame gépek közé, mivel középformátumú érzékelőjével egy másik kategóriát képvisel. Ugyanakkor a 102 megapixeles felbontása mindenképp említésre méltó, ahogy az is, hogy ezt 5 fps-el képes sorozatban képszíteni, miközben a hasonló felbontású és méretű képeket eddig jobbára kép/másodperc helyett inkább másodperc/képben szokták számolni.

Ezekkel a fejlesztésekkel a fényképezőgép gyártók egyre komolyabb lépéseket tesznek afelé, hogy még jobban használható és minden igényt kielégítő gépeket készítsenek. Ugyanakkor egyre nagyobb tempóval járulnak hozzá ahhoz is, hogy a fotózást még kevésbé tekintsék szakmának, puszta technikai sport helyett. Már eddig is sokan gondolták úgy, hogy elég egy jó gép és a tudás nem is számít. Az egyre jobb gépek és az ezek eladására szült egyre hatásosabb reklám szlogenek egyre jobban leértékelik a fotós szakmát. Amellett, hogy a megfelelő tudással használva egyre nagyobb lehetőséget is engednek ezek a gépek a fotósoknak.

Ti mit gondoltok az egyre nagyobb felbontásokról, egyre gyorsabb és egyre drágább fényképezőgépekről? Írjátok meg a blog Facebook oldalán!

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!