Annyiszor elhangzik, és valahol talán még van is benne valami, de ez mit sem von le a remek képek értékéből:
“Ehhez a képhez csak szerencse kellett!”
Ezt a nem túl felemelő kritikát Árvai Károly barátom kapta egy pályázaton indított Forma1 fotója kapcsán, amit Fisichella és Nakajima balesetéről készített. Függetlenül attól, hogy a képet jónak vagy rossznak tartjuk (szerintem egyébként nagyon jó), az idézett kritika úgy gondolom hülyeség. Bár nem szerencsejáték, de a fotózásban – különösen a sajtófotóban – hatalmas szerepe van a szerencsének is.
De hogy valami aktualitása is legyen a dolognak, gyorsan megemlítem, hogy Mark Webber hasonló, hétvégi baleseténél a világsajtó egyik fotósnak sem volt ilyen szerencséje (legalábbis én sehol nem találtam nyomát a balesetről egy fotónak sem)….csak videóból lehetne kimenteni, de az ugye megint más sajtó műfaj.
De említhetnénk a Forma 1 balesetek egy másik emlékezetes képét, ami szintén magyar fotóst érint. Felipe Massa balesetét sem sikerült fotón megörökíteni senkinek, és arról is csak egyetlen fotósnak volt képe, ahogy Massát kiemelik a kocsiból. Kovács Tamásnak ez a sajtófotó díjas (Hír egyedi első díj) fotója járta be a világsajtót.
Egy jó fotóhoz édes kevés egy jó gép és csak nyomni a gombot. Sokkal fontosabb a hozzáértés és tapasztalat, és nem utolsó sorban ott kell lenni. Ami viszont még egy rutinos profi számára is nélkülözhetetlen egy jó képhez, az pont a szerencse. Leginkább a sajtó és sportfotóban.
Lehet valaki született tehetség, és szorongathatja a világ legjobb gépét, a legjobb ötletekkel a fejében, ha a fények, vagy egyéb körülmények nem olyanok, ha a fotóalany nem jó helyen áll, vagy nem jó felé néz, és különösen akkor, ha a környéken sem jár, vagy mondjuk ha nem pont előtte történik a baleset egy Formula 1-es pályán. Még egy szigorú protokoll és forgatókönyv szerint megrendezett eseményen, vagy egy teljesen kontrollált műtermi környezetben is múlnak dolgok a véletlenen (bár a stúdió fotózás lényege pont a mesterséges körülmények tetszés szerinti befolyásolásáról, és a szerencse faktor minimalizálásáról szól).
Persze lehet ennek a mondatnak értelme abban a formában, hogyha úgy fogalmazódik meg, hogy a sajtófotó pályázat zsűrije inkább a tudatos komponálás, és ezzel kifejezett képi történetmesélés eszközeként készült fotókat kívánja előtérben részesíteni. Ez elfogadható érv is lenne, még egyet is tudnék valahol érteni vele. Csak a gond vele, hogy a sport fotó alapvetően nem erről szól. Itt az akció képeknek kéne hangsúlyt kapni.
Persze csodálatos feature anyagok is készülnek, amik szintén elismerést érdemelnek, de aligha lenne ez jogos az akció képek rovására. A 2009-es Sajtófotó Pályázaton is domináltak a díjazottak között a feature anyagok. De nem véletlen az, hogy a világ minden komoly sajtófotó pályázatán külön Sport Akció és Sport Feature kategóriákat hirdetnek meg. És talán azt is illik megjegyezni, hogy Cseh Dani 2008-as Sport kategória győztes kép a Critical Mass kerékpárosairól, bármennyire zseniálisnak tartom is, nem sport fotó, hanem egy hírkép. Ugyanis nem sportot és sportolókat ábrázol, hanem egy tömegrendezvényt, ami demonstráció a városi közlekedés kerékpáros formája mellett.