Ma van a Sportújságírók Napja

AIPS-International-Sports-Press-Association-logo

A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) 1994. szeptemberében Párizsban tartott ülésén magyar javaslatra nyilvánította július 2-át a Sportújságírók Napjává, és az ünnepnapot a következő évtől, ’95-től ünneplik minden évben.

A dátum választás nem volt véletlen, ugyanis a nemzetközi szakmai szervezetet 1924. július 2-án, a párizsi olimpián összegyűlt sportújságírók alapították. Első kongresszusán 29 ország újságírói képviseltették magukat, az alapító nyolc nemzet között pedig Magyarország is fontos szerepet kapott. Ma több mint százötven ország sportújságírói tagjai a szervezetnek.

Aki teheti, ünnepelje ezt a napot azzal, hogy sportot űz, néz, vagy fényképez!

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!