Korábban írtam már a blogon arról, hogy nem hiszek az uborkaszezon létezésében. Még ha vannak is olykor üresjáratok, nincs az az időszak, amikor minden téma elfogyna és ne lenne semmivel sem foglalkozni. A koronavírus járvány persze nagyon súlyosan érintette a fotós szakmát és sok mindent megváltoztatott, de azért továbbra sem hiszek az uborka szezonban. Ez pedig nem csak üres optimizmus a részemről.
A koronavírus járvány és a különféle korlátozó intézkedések alaposan átalakították az életünket, sok esetben a munkánkat nem csak átalakították, hanem akár teljesen el is lehetetlenítették. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne igaz, hogy továbbra is rengeteg féle lehetőség maradt. Fotózáson és sajtón belül is rengeteg témát lehet feldolgozni. Legfeljebb más módon kell hozzájuk közelíteni, mint eddig.
A sajtófotósok számára csekély vigasz, hogy az újságírók tudnak bármiről írni, vagy telefonon és zoomon keresztül interjúzni. Ahogy a rendezvényfotósok, sőt a rendezvény szervezők számára nem csak az csekély vigasz, hogy sokan tudnak zoom konferenciákat és virtuális rendezvényeket tartani, hanem az is, hogy a sajtófotósok számára még a járvány idején is akadnak feldolgozható hírértékű fotótémák. Ezt a sort még hosszan sorolhatnánk.
A járvány sokak számára elhozta az uborkaszezont, még ha nem is hittünk benne, hogy ez lehetséges. Egyszerű és pláne egy csapásra megoldás nincs mindenki problémáira. Még jó darabig nem is nagyon lesz valószínűleg. A lehetséges megoldásokat már év elején összeszedtem, mit csináljon karanténban a fotós, vagy bárki más című írásomban. Az akkor írtak még mindig aktuálisak és még mindig megoldást jelentenek. Nem csak arra, hogy unalmunkban mit csináljunk otthon, hanem arra is, hogy a megélhetésünket hogyan őrizhetjük meg. Nem mindegy persze, hogy átmeneti szükségmegoldásokban gondolkodunk, vagy tartósan, hosszú távra keresünk alternatív, vagy teljesen új üzleti lehetőségeket. Minden uborkaszezonban, de különösen ilyen válságos helyzetben rendkívül fontos az alkalmazkodóképesség. Válság helyzetben még fontosabb a tervezés és a megoldások keresése!