Sosem gondoltam a tanévnyitókról…

2020-as tanévnyitó Budapesten
További fotókért katt a képre!
Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Amikor még iskolába jártam és kötelező volt végigülni – sőt inkább állni – a sok unalmas tanévnyitót, ahol minden tanár, igazgató, talán még polgármesterek, vagy más politikusok is fontosnak érezték tartalmas, fontos, de főleg hosszú beszédét, jobbára az tűnt a legfőbb motivációnak a tanulásra, hogy ha egyszer végre túlleszünk az iskolán, akkor nem kell többé ilyeneket hallgatni. Aztán persze kiderült, hogy az általános iskola után középiskolában, majd főiskolán és egyetemen is ugyanez megy.
Sőt az iskolákból kilépve kiderült, hogy a felnőtt életben sem ússza meg az ember, mert mindenféle ünnepségeken, kiállítás és egyéb megnyitón, avatón, díjátadón, mindenhol ott vannak ezek a hosszú beszédek, sőt a mindenféle céges rendezvények, de még a céges hétköznapok sem kivételek ezalól.

Gyermekvasutasok avatása Hüvösvölgyön
További fotókért katt a képre!
Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Az élet ironiája, hogy most fotósként a munkám része, hogy egy csomó ilyen rendezvényen szinte állandóan ilyen utanlmas beszédeket hallgathatok, sok esetben egy nap akár több különböző helyen több különböző okból és témában is.
Az egyetlen vigasz, hogy közben már nem kell vigyázban állnom, hanem mozoghatok és a szöveg helyett koncentrálhatok rá, hogy elkapjam a legjobb arckifejezéseket és mozzanatokat – már, ha az adott esemény és annak szervezése ezt lehetővé teszi persze. Mert sok unalmas eseményen csak unalmas képeket lehet készíteni. De azért néha akadnak érdekesebb mozzanatok is – most nem feltétlenül kerestem meg ezeket, inkább csak az elmúlt pár hét eseményeiből válogattam.

2020-as tisztavatás a Kossuth téren
További fotókért katt a képre!
Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

A legjobb ünnepi beszédet pont egy iskolai ünnepélyen hallottam. Sajnos arra már nem emlékszem, hogy kitől, hol, mikor és milyen apropóból:

“A legjobb beszéd rövid, úgyhogy csak ennyit mondanék: köszönöm a figyelmet!” – forrás ismeretlen

Vagy ahogy J. K. Rowling karaktere, Aldus Dumbledore mondta: “Mielőtt kezdetét veszi a bankett, szeretnék néhány szót szólni. Íme: Filkó! Pityer! Varkocs! Dzsúzli!”

Azért a hosszú és unalmas beszédek közt is akadnak olykor tartalmas, sőt kimondottan érdekes gondolatok is. Na persze messze nem minden alkalommal, amikor a szónokok úgy gondolják, hogy most sikerült valami nagyon magvas gondolatot megfogalmazniuk.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!