tiltakozás

Vélemény

A Fotolia bojkottjára hívnak minden fotóst

Újabb cég próbálja forradalmasítani a microstock fotó piacot, ráadásul a fotósok megkérdezése nélkül teszik. Az érintettek nem nézik jó szemmel a dolgot. Egyre többen törlik a képeiket a Fotolia és a Dollar Photo Club rendszeréből, hogy ezzel védjék saját érdekeiket és tiltakozzanak az üzemelők önkényes leárazása ellen.

fotó

Mégis korrekt jutalékot fizet az 500px

Úgy tűnik, hogy hatással volt a korábbi komoly tiltakozás az 500px működtetőire. A napokban bejelentették, hogy az eredeti ajánlatukhoz képest jelentősen megemelik a fotósok jutalékát, a mindenki által korrektnek tartott szintre. A jó hírt viszont igen csak beárnyékolja, hogy ma bejelentették, hogy a Getty Images ingyen adja képeit.

fotó

Újra tiltakozik a sajtó, nem hagyják dolgozni

Amerikában is egyre elszántabb háborút kénytelen vívni a sajtó a nyilvánosság helyett inkább saját érdekeit védő politikai gépezettel.
Miközben Obama átláthatóságot hirdet, egyre jobban kizárják a Fehér Ház munkájának közvetítéséből a sajtót, vagyis pont az a demokratikus elv sérül, amit maguk az állam vezetői hangoztatnak. Sajnos Európai Unió politikusai sem térnek el nagyon az Egyesült Államok beli kollégáiktól.

fotó

Ezt is megéltük: a fotóriporterekért tüntetnek

A Chicago Sun-Times épülete előtt tüntetnek, akik nem értenek egyet a lap múlt héten bejelentett átszervezésével, melynek keretében elbocsátották a lap összes fotóriporterét, hogy aztán mobillal fotózó újságírókkal pótolják őket. Az elbocsátások komoly felzúdulást keltettek Magyarországon is, Amerikában pedig már utcára vonultak a tüntetők.

fotó

Ne fotózzá’ b*meg…

Úgy adódott, hogy egy pályaudvaron kellett fényképeznem vonatokkal utazó embereket. Egyszer csak odajön hozzám kulturáltan, de nem túl kedvesen egy vasutas, és megkérdezi miért kell nekem itt fényképezni. Merthogy ő nem akar szerepelni sehol, úgyhogy nem akarja, hogy lefényképezzem.