Tűt keresni a fél-maraton futók szénakazlában

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu
Nike Budapest Félmaraton - Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Nike Budapest Félmaraton
Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

A napokban egy ismerős megkért, hogy fényképezzem le a tegnapi Budapest Félmaratonon futás közben. Csak annyit válaszoltam a kérésére, hogy meglátom mit tehetek. Úgy egy tucatnyi ismerősömről tudom, hogy ott volt tegnap a versenyen és még figyeltem is rá, hogy ha meglátom valamelyiküket, akkor lefényképezem. De csak egyikükkel sikerült találkozni, és már ez is meglepett a tízezres körüli tömegben.

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Így készültek a “légifotók” a futókról
Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Korábban egy párszor volt már olyan munkám, hogy semmi mást nem kellett csinálnom, mint minden egyes futót lefényképezni, mikor áthalad a célvonalon. Ez azt jelenti, hogy nagyjából másfél órán keresztül tök egyforma képeket készítettem, csak a fotóalany volt rajta mindig más, meg persze a rajtszáma és az óra állása a háttérben – ami alapján be tudják a rendezők azonosítani, hogy ki is van a képen, így minden futó megtalálhatja magát később.
Monoton feladat, ami nem igazán eredményez változatos képeket és alkotói kreativitást se nagyon lehet belevinni (sőt nem is szabad), de kétség kívül erre is szükség van. Akkor két ismerőst ismertem fel a futók közt még azelőtt, hogy lefényképeztem volna őket – mondjuk akkor lehet, hogy nem is volt több ismerősöm az indulók közt.

Readers Comments (4)

  1. “Monoton feladat, ami nem igazán eredményez változatos képeket és alkotói kreativitást se nagyon lehet belevinni (sőt nem is szabad)” — jó ezt olvasni Tőled. Igen, monoton feladat, és nem ez a fotográfia csúcsa, de sportolóként nincs bosszantóbb, mint amikor az odaállított ifjú kolléga elkezd unatkozni és keratívkodni. Nagyon szép képek készülnek ilyenkor, csak éppen a nagyinak nem lehet megmutatni a “lábak tengere” az “ezt látja a halszem” és az “árnyékok játéka” című felvételeket ahelyett, amin az unoka látszik a célban. Ez egy unalmas, dokumentalista munka, lehet, hogy akár egy jól beállított automatika is képes lenne rá, de a célvonalon _erre_ van szükség, és nem a Sports Illustrated címlapját kell meglődni

    • Ez egy speciális terület – nem vagyok benne biztos, hogy a dokumentarista jó kifejezés rá.
      Természetesen szükség van rá és fontos – a résztvevőknek és a rokonaiknak.
      Nem alkalmas viszont a sajtó céljaira. Az újságolvasó nem kíváncsi tízezer darab tök egyforma képre számára ismerelten futókról, amiken mind pont ugyanúgy futnak. Kb a harmadik kép után megunják és becsukják az ilyen galériát. Viszont megnéznek 6-8 képet egy változatos, esztétikus, művészkedő, de hangulatos galériából, amiben lehet, hogy senki sem felismerhető, de a hangulatot bárki átérzi. Ezért külön kell kezelni a dolgokat – neked is.

      Aki azért van ott, hogy mindenkiről legyen képe, az nem kezdhet művészkedni, mert nem az a dolga, hogy művészkedjen. Akit viszont azért küldenek oda, hogy “kreatívkodjon”, azon nem kérheted számon, hogy miért “unatkozott és kreatívkodott”. Azért, mert neki az a dolga, nem pedig hogy mindenkiről legyen képe.

      • természetesen igazad van, nem is a sajtónak dolgozó fotósokról gondoltam, hogy nem művészkedhetnek, más kell az MTI-hez és más a befutó galériához. Sajnos sokan gyakran előfordul, hogy 1-1 fotós nem érti, hogy ő most befutó képet készít (gyk ugyanazzal a beállítással, sarokban az órával ellő több ezer “unalmas” fotót), és a célvonalon kezd el kreatívkodni, pedig őt pont azért állították oda amit Te is mondtál, hogy megörökítse a családnak a befutót. Ezért örültem annak, hogy leírtad, hogy bizony az ott nem arról szól, abban egy percig sincs vita, hogy más fotósoknak pedig pont nem ezt kell fotózni, hiszen egy hírportálon megjelenő 3-4 képnek a hangulatot kell kifejezni.

        • Az mindig probléma, ha a fotós nem érti a saját feladatát és annak a jelentőségét, és ezért nem is azt csinálja, amit kellene neki.
          Sajnos ez ellen csak tényleg hozzáértő emberek alkalmazásával és szájbarágós tájékoztatással lehet védekezni.

          Történetesen volt szerencsém olvasni olyan fotós tájékoztató kézikönyvet, amiben szépens szájbarágósan leírták, hogy a célvonalnál befutókat fényképező fotósnak hogyan kell tök egyforma “unalmas” képeket csinálnia – és hogy miért. (Azon kívül is, hogy ezért kapja a pénzét. ,-))

Comments are closed.