A napokban egy ismerős megkért, hogy fényképezzem le a tegnapi Budapest Félmaratonon futás közben. Csak annyit válaszoltam a kérésére, hogy meglátom mit tehetek. Úgy egy tucatnyi ismerősömről tudom, hogy ott volt tegnap a versenyen és még figyeltem is rá, hogy ha meglátom valamelyiküket, akkor lefényképezem. De csak egyikükkel sikerült találkozni, és már ez is meglepett a tízezres körüli tömegben.

Korábban egy párszor volt már olyan munkám, hogy semmi mást nem kellett csinálnom, mint minden egyes futót lefényképezni, mikor áthalad a célvonalon. Ez azt jelenti, hogy nagyjából másfél órán keresztül tök egyforma képeket készítettem, csak a fotóalany volt rajta mindig más, meg persze a rajtszáma és az óra állása a háttérben – ami alapján be tudják a rendezők azonosítani, hogy ki is van a képen, így minden futó megtalálhatja magát később.
Monoton feladat, ami nem igazán eredményez változatos képeket és alkotói kreativitást se nagyon lehet belevinni (sőt nem is szabad), de kétség kívül erre is szükség van. Akkor két ismerőst ismertem fel a futók közt még azelőtt, hogy lefényképeztem volna őket – mondjuk akkor lehet, hogy nem is volt több ismerősöm az indulók közt.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!