Evening Standard címlap a Craig Jennertől ellopott képpel
Kezd botrány kirobbanni a London Evening Stadard körül amiatt a szerzőjogi gyakorlat miatt, amit a lap az utóbbi időben hivatalosan is vállalva követni kezdett (és amit sok magyar és más külföldi lap is művel kimondatlanul). Azzal, hogy hajlandók kifizetni a lopott fotók jogdíjait, ha lebuknak, még nem válnak a képek jogszerű felhasználóivá.
A London Evening Standard a múlt héten Londonban történt helikopter balesetről használta fel Craig Jenner Twitteren talált fotóját, amihez persze nem kértek engedélyt a fotó készítőjétől. Még az sem riasztotta őket vissza tőle, hogy épp akkoriban járta be futótűzként az Internetet, sőt még az ilyen kérdésekben kevésbé érdeklődő magyar webet is, hogy Daniel Morel pert nyert a Twitteren megosztott, majd sajtóban megjelent fotói miatt. Persze a brit sajtó nem hagyta annyiban, és nem csak a fotós lapok kezdtek arról cikkezni, hogy a Standard hogyan jutott a képekhez.
Az Evening Standard azzal próbálta hárítani a lapot ért nagyon is megalapozott vádakat, hogy az ő eljárásuk az, hogy közlik a képeket, ha a szerző nem beazonosítható, és ha jelentkezik, akkor készek a fotóért fizetni. Azzal próbálnak jófiúnak tűnni a közvélemény szemében, hogy nem vitatják, hogy a szerző jogait a képei felett. Persze az nagyon is megkérdőjelezhető, hogy vajon megteszik-e a legelemibb lépéseket, hogy megtalálják a szerzőket, vagy a hangzatos irányelvvel már a kérdés feltétele alól is mentesítve érzik magukat – ami természetesen lényegesen megnöveli az esélyüket, hogy fizetés nélkül megúszhassák a fotók felhasználását.
Sajnos ennél banálisabb érvelés is rendszeres a fotók illegális felhasználói körében, amikből csak azért nem publikálok (fekete) listát, hogy ne adjak tippeket a szerzői jogaik védelmében tájékozatlanabb fotósok ellen. Szomorú, hogy a legtöbb fotó tolvaj még ennyire sem vállalja a tette következményeit, és általában nagyképűen, és alaptalan hazugságokkal próbálja megtéveszteni és lerázni a reklamáló fotósokat.
De attól, hogy nem feltétlenül ők a legelvetemültebb gazemberek a piacon, még a London Evening Standard érvelése nem válik jogszerűvé – ahogy a többi, rajtakapott jogsértő által ilyenkor szajkózott kifogás és ügyetlen mentegetőzés sem szokott helyes jogértelmezésen alapulni.
Az ügy kapcsán a BJP cikke nyomán a PetaPixel is Swan Turton szerzőjogi szakértő írását idézi. A múlt heti Morel ítélet értelmezését segítő írás segít megérteni a hasonló “szemtanú képekre” vonatkozó jogalkalmazást, ami egyébként nagyon is világos és józanul is könnyen átlátható a logikája:
“A szemtanúk fotói gyakran az események hevében készülnek és válnak szükségessé a lapok számára. Ha egy újság nem kap engedélyt a közlés előtt, akkor szinte minden esetben szerzői jogot sért – az, hogy a közlés után hajlandók tárgyalni a jogdíjról, nem jogszerű válasz egy követelésre.
A legtöbb esetben a média megússza ennyivel. Talán a szerző nem akar pénzt kapni, vagy az ügyben érintett összeg nem elég magas, hogy érdemes legyen jogi lépéseket tenni érte. De egy olyan irányelv, ami kimondja, hogy most közöljük, és később tárgyalunk róla, jogilag nem védhető. A szerzői jog nem csak a kifizetést biztosítja, hanem az is része, hogy a szerző engedélyezheti a megjelenést.”
Craig Jenner képei a Twitteren
Ez az utolsó mondat, pedig nagyon fontos. Ugyanis a szerzői jog nem csak arról szól, hogy a szerző pénzt kapjon a képért, és hogy mennyit vagy, hogy szerzői minőségét feltüntessék. Sok esetben legalább ilyen fontos, vagy még ennél is fontosabb tényező lehet az, hogy bizonyos felhasználáshoz a fotós esetleg egyáltalán nem akar hozzájárulni, vagy például a képein szereplők személyiségi jogai, vagy egyéb szerződései miatt nem is járulhatna hozzá a közléshez. Az engedély nélküli közléssel pedig pontosan ezt a döntési jogát éri csorba.
Egy hétköznapi hasonlattal élve az Evening Standard érvelése olyan, mintha az autó tolvaj, akit rajta kapnak az elkötött kocsival, arra hivatkozna, hogy ő vissza akarta vinni miután használta. Ez persze akár még igaz is lehetne a tolvaj esetében is, akár a lap fizetési hajlandósága, csak félő hogy az esetek többségében erről a tettenérés nélkül sosem bizonyosodhatnánk meg.
Turton azzal a kézenfekvő ökölszabállyal zárja helyzetértékelését, amit ironikus módon pont a legarcátlanabb jogsértők szoktak felhozni érvéként, hogy a reklamációt elhárítsák – bár valószínűleg rosszabb környékeken a bűnbandák a tettlegességre és autólopásra is ugyanígy érvelnek: “Ha nem akarod, hogy engedély nélkül használják a képeidet, akkor a legbiztosabb módja, ha nem töltöd fel az Internetre.” Nem véletlen, hogy én is pontosan ugyanezt a bölcs gondolatot szoktam javasolni az ellopott fotó felszerelések kapcsán: “Ne hagyd a fényképezőgépet a kocsiban!” De attól, hogy lopás, fegyveres támadás, vagy éppen nemi erőszak ellen hasonló megelőző intézkedéseket javasolunk, azért az elkövetett bűnre egy ilyen mondat nem jelenthet mentséget az elkövetőnek, hogy minek volt ott, ha nem akart bajba kerülni.
A jogi szakértő publikálás és nem publikálás közötti középútként veti fel, hogy ha mégis közzé akarod tenni a képed, annak ellenére, hogy nem akarod, hogy mások is használják, akkor légy elszánt és készülj fel a pereskedésre. Én valamivel olcsóbb, és kicsit megnyugtatóbb alternatívaként a vízjelezést javaslom, ami persze szintén sok vitát gerjeszt, és aláírom, hogy nem szép, de egy további lehetőség a jogsértésbe való beletörődés és a képek nem publikálása között.
