Leáldozott a 10D és 300D korszaka is

Egy idő után minden jónak vége szakad ahogy a régi mondás tartja. Az egykor kiválónak számító EOS 10D és 300D korszaka is leáldozni látszik. Zárcseréjük a jövőben alkatrész hiányában már nem megoldható.

Boltokban már jó ideje nem fordul elő a két régi modell egyike sem, de a használtpiacon még megjelennek néha-néha. Bizonyos célokra, vagy költségvetés mellett még meg is felelhetnek. Viszont karbantartásuk egyre problémásabbá válik. A gyártók általában 8 évig kötelesek alkatrészt biztosítani a termékeikhez. A 10D 2003. február 27-én jelent meg, és az akkori félprofi kategóriában lényegesen ritkább és exkluzívabb darabnak számított, mint mai félprofi utódjai.
Az alig fél évvel később, 2003. augusztus 20-án megjelent 300D megváltoztatta a digitális fotózást, letörte az árakat, és szinte bárki számára elérhetővé tette a DSLR-eket. Viszont mára mindkét gép kikerült a támogatott termékek közül. A márkaszerviz honlapján csak e két gép mellett szerepel, hogy zárcseréjük alkatrészhiány miatt nem lehetséges. Viszont a korábbi modellek közül az 1D első generációja, és a D30, D60 jelzésű vázak egyáltalán nem szerepelnek a listán, így ezek zárcseréje szintén problémás lehet, és a többi alkatrész beszerzésére sincs sokkal jobb esély.

Ha netán ilyen gép vásárlásán törnéd a fejed, számolj vele, hogy meghibásodás esetén már nem biztos, hogy javítható lesz.

Readers Comments (3)

  1. Őőőőőő…. A 300D ilyenformán lehet, még nekem is törést okozhat 🙁

  2. valuskagabor 2012.09.04. @ 09:06

    szerintem az normális hogy egy idő után nem támogatják mert ennyi fényképezőhöz mindent gyártani elég macerás lenne, bár jogi szempontból érdekes, hogy itthon 10évig kell ilyen értéknél biztosítani az alkatrész utánpótlást.

  3. Még ebay-ről egy darabig biztos lehet zárat vadászni, van is itthon aki beszereli.

Comments are closed.