Be kell látnod: aki Apple terméket használ, az idióta

Be kell látnod: aki Apple terméket használ, az idióta
Részletekért katt a képre!

Nézd meg a képet és világosan látod, hogy ha Apple cuccod van, idióta vagy. Ha szereted és elégedett is vagy vele, akkor még inkább. Olvasd el, hogy miért, szépen levezetem neked!

Mert a kép azt mondja és kész. (Természetesen az írást a kép angol változata ihlette, csak gyorsan lefordítottam, ha már írok róla.) Ellentmondásnak helye nincs. Ezt diktálja a márkahűség. Sokkal könnyebb másnak a saját döntésében hinni, ha közben téged lehülyéz idiótának nevez a döntésedért. Persze az ábrán szereplő cégeket nyugodtan lecserélhetném. Lehetne helyette a Canon/Nikon, vagy bármelyik másik gyár, vagy akár politikai párt logójára is, az érvelés pont ugyanolyan értelmes (???) maradna….meg ez az írás is.

Én a magam részéről úgy vagyok ezzel, hogy mindenki azt választ, amit csak akar. Legyen szó számítástechnikai termékekről, fényképezőgépekről, vallási vagy politikai ideológiáról, vagy élete párjáról. Ha a másiknak jó, akkor nekem mi jogom ítélkezni felette?
Lehet más a véleményünk, ettől még akár együtt is tudunk élni és dolgozni, nem csak egymás mellett. Miért kéne mindennek befolyásolnia bármit? Én tiszteletben tartom mindenki más véleményét. Aki pedig nem ért ebben egyet velem, az idióta!
,-PPPP

Most pedig oszd meg szépen ezt az írást minél több barátoddal. Ha a címével vagy a képpel értesz egyet, akkor azért. Ha a tartalmával, akkor meg azért. Ha egyik sem igaz rád, akkor meg azért, mert ha nem osztod meg 10 másodpercen belül 50 ismerősöddel, akkor jövő héten csődbe megy a kedvenc céged, politikai pártod, és a családi életed is.

Ja és ha utálod az ilyen megosztós körleveleket, akkor meg azért oszd meg ezt az írást!

Readers Comments (9)

  1.  Oszt’ ha Linuxot használok, és van magánéletem? De a kocka ismerőseim mind windóz nyomnak… 😀

  2. Oszt akkor mi van, ha winfost használok, magánéletem 0, és papírom van róla hogy idióta vagyok? :O

  3. Ha az angol verziót hjól fordítottad volna le, akkor helyes lenne az ábra. Nem magánéletről szól az eredeti hanem szociális életről. (aki linuxot használ az kocka tehát nincs szociális élete (nem jár bulikra, nem jár társaságba, egész nap gép előtt van), aki pedig windows-t az pedig igen, legalábbis a sztereotípia szerint)

    • azt akarod mondani, hogy magánélete van a kockáknak, csak szociális nincs?

      • Kérdés mit jelent a magán- és szociális élet? Szerintem szociális élet jobban illik a rubrikába, hiszen aki nagy kocka (tehát tényleg egész nap a gép előtt ül) annak nincs általános értelembe vett szociális élete (ha játszik, akkor viszont rendelkezhet egy virtuális szociális élettel, de ez szerintem megint más ügy).

        (megjegyzés: a bejegyzés alap gondolatával viszont egyet értek, egy szintig.)

  4. És aki már első szavazott? Az választhatja, hogy a kedvenc politikai pártjának az ellenzéke bukjon, a kedvenc cégei szárnyaljanak és a vezérigazgatóik egy rakás osztalékban dúskáljanak, amit visszaforgatnak a cég működésébe, és ráadásul a családi életük is mesebelien alakul (mint a boldog végkifejletű mesék vége, úgy értem)?

    Szerintem nem én vagyok az egyetlen, akinek egyszerre van egy iPadja és Windowsos laptopja, ráadásul egy fos Panaszkodik (Lumix F38) fényképezőgépe. 😀 Javaslom, hogy az idióta vagy alá fényképezős változatban a Panasonic kerüljön az Apple helyére. De ki a magányos a Nikonos vagy a Canonos? Fontos lenne, eldöntenem, milyen legyen a következő gépem. 😉

    Ezt például láttad már: https://www.lytro.com/living-pictures/154? Kíváncsi lennék, mi a véleményed.

Trackbacks & Pingbacks (1)

  1. Sz bályosa sz thull tt a bill tyűzet m…

Comments are closed.