március 2012

fotó

Megszűnt az InPhoto Blog

Szerdán reggel tulajdonosa felszámolta a magyar fotográfiai blogoszféra egyik legérdekesebb fotós szakmai oldalát. Az InPhoto blogon az aktuális technikai hírek mellett első sorban a fotótörténeté, és a hagyományos technikai eljárásoké volt a főszerep.
Kiegészítés: szerencsére a bloggazda néhány nap múltán meggondolta magát és visszaállította törölt blogját, sőt a szerkesztését is folytatja.

fotó

Japán, imádkozunk érted!

A hétvégén én is fényképeztem egy budapesti megemlékezést a japán katasztrófa emlékére. A lapok ezúttal is egész sor galériával emlékeztek meg a szigetország tavalyi katasztrófájáról. Én csak egy képem osztom meg a témában. Szerintem beszédes.

fotó

Ma van James Nachtwey születésnapja – Isten éltesse sokáig a bátor háború fotóst!

Elég közhelyesnek érzem az ilyen boldog születésnapi kívánságokat hírekben és blogokon, de Nachtwey esetében nem tudok eltekinteni tőle. Hiszen ő napi szinten, rutinból néz farkasszemet a halállal, amit megannyi haditudósító kollégája vétett már el (kisebb-nagyobb mértékben) nála jóval fiatalabban. Ezért bármilyen morbid is a hangzása, fontosnak érzem hangsúlyozni, hogy még él…

Személyes

Bocs, most mennem kell Marslakókat nézni…

Ezzel “ráztam le” ma kora délután az egyik kollégát, aki jót nevetett rajta – pedig tényleg a Marslakók ment a tévében, és kíváncsi voltam/vagyok rá. Na nem az elszánt sorozatfüggőség miatt, hanem a szakmai kíváncsiság hajt.
De ha nem vigyázok, még úgy járok, mint az a barátom, akit sosem szabad Barátok közt idején hívni, mert olyankor kötelező sorozatnézés van. Bár azt állítja, már kigyógyult belőle…

fotó

Szakmai egyeztetés a fotós képzésről

Sokan régóta kritizálják a meglévő fotós képzési rendszert. Hosszas küzdelem, és komoly erőfeszítések után most úgy fest, átalakulhat a szabályozás. A minisztériumi egyeztetésben résztvevő szakemberek konzultációt hirdetnek, hogy minél több véleményt megismerjenek, és remélhetőleg a legjobb módosításokat építsék az új képzési rendszerbe.

fotó

Húzzál rá gumit! – szilikon tok fényképezőgépre

Az iPhone és iPad készülékeim mind tokban vannak, sőt még a lapotopom is kapott egy védő tokot, de úgy gondolom, hogy fényképezőgépnél sem hülyeség ilyet alkalmazni.
Jó ideje szemezek a fényképezőgép vázra húzható szilikon tokokkal. Főleg azért, mert iPhone és iPad esetében bevált, és sok mindentől megvédte már az eszközeimet. A fényképezőgépnek sem árthat meg a hasonló védelem. Sőt gyakran kifejezetten hiányolom róla, mikor másik fényképezőgép, vagy nagyobb objektívek koccannak neki.