Az elavult hírek nem menők…

KonzervHir

Konzerv hír

Van 1-2 kereskedelmi rádió, ahol nem a hírekre fektetik a legnagyobb hangsúlyt. Nincs is ezzel gond, a zenélésből élnek. Én is a zene miatt hallgatom őket, nem azért, hogy általuk legyek jól informált, arra vannak más csatornák. De ha már konzerv hírekkel operálnak valahol, legalább arra ügyelnének, hogy a konzervük ne romoljon meg magától a szükségesnél előbb.

Már régebben megfigyeltem, hogy a Jazzy Rádió, és talán tőről metszett édes testvére – egyébként másik kedvenc rádióm – a Klasszik Rádió is konzerv híreket ad le. Délután 4-5 után nem nagyon frissülnek a kb óránként bemondott hírek. De ez nem is nagy baj, elég sok hírportálnál is előre betöltik a normál műszak vége után megjelenő híreket, amiket a rendszer időzítve jelenít meg. (Sőt én is szoktam ilyet a blogon játszani, de én általában nem napi aktualitásokról írok, pláne nem készítek hírműsort – legalábbis itt.)

“Ha a konzerv megromlik, az büdös, mikor kinyitják.” – mai mottó

Most este tíz múlt, és a fülkeforradalom résztvevői már lassan a fáklyás felvonuláson is túl vannak, nemhogy szavazásuk urnazárásán. Az Index percről-percre tudósítása szerint már hazafelé tartanak. A hírolvasó viszont – ma délután már legalább harmadszor – most olvasta be, hogy még mindig kígyózik a sor a szavazófülkéknél.

Újabb eset 2011. június 18. 20:00 A Meleg Méltóság Menete már rég végetért, a tömeg feloszlott és hazament, ahogy én is itthon hallgatom a Jazzy-t, erre bemondják, hogy a felvonulást elterelték, és új útvonalon FOGNAK menni. És ezt ma még egy párszor le fogják játszani szerintem…

Könyörgöm, ha konzerv híreket gyártunk az éjszakára, mert éjjel úgysem frissíti senki őket, akkor ne tegyünk bele olyan aktualitásokat, amik könnyen felülíródnak. Tegnap este azt ismételgették töbször, hogy “ma este holdfogyatkozás lesz látható”, csakhogy akkor már túl voltunk ezen a “műsorszámon”.

Tanulság
Konzerv hírnél tessék olyat konzerválni, amiben csak már megtörtént tények vannak, és amik sejthetően nem fognak elévülni. Persze az is előfordulhat, hogy reggelre kiderül, hogy a délután még balesetnek hitt esemény nem is az volt. De erre lényegesen kisebb az esély, mint hogy az emberek hazamenjenek egy eseményről, amiről délután állítottuk, hogy most zajlik, viszont este is ezt ismételgetjük.

Remélem, hogy minden érintett hírszerkesztőség munkatársai olvassák, és mindenhol sikerül ebből az építőnek szánt kritikából tanulni.

Ha már nyilvánosan beégetem kritizáltam őket szakmailag, kapjanak egy kis pozitív reklámot is: hallgassatok Jazzy és Klasszik Rádiót. Hírversenyben alul maradnak, de a zenei ízlésük jó – nyilván annak, akinek a képviselt műfaj bejön. Külön plussz pont, hogy weben is lehet őket hallgatni (Jazzy, Klasszik), nem csak FM rádión!

Kiegészítés: Ha már úgyis az aktualitásról írtam épp kritikát, hát jött a pofon a technika ördögétől, hogy pont akkor nem tudtam kitenni, mikor időszerű (értsd aktuális) lett volna, így csak pár óra késéssel tudott megjelenni.

2013. március 14. 01:01 Sajnos a hírek aktualitása nem javul. Már órák óta ismert az új pápa személye, de most mondta be a Jazzy híradója, hogy még csak azt tudni, hogy megvan az új pápa, hogy ki lesz még nem tudni, majd csak egy óra múlva hirdetik ki.
Azt értem, hogy náluk is van lapzárta, de még mindig nem értem, hogy ha ennyire tervezhető, hogy egy órán belül elavul, amit este utolsó híradóként felvesznek, akkor azt a hírt miért nem lehet átfogalmazni, vagy egyszerűen kihagyni, hogy ne legyenek elavult, félrevezető híreik.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!