Karácsonyi T-Mobile dal

T-Mobile_karacsonyi_dal

Népszerű slágerré vált a T-Mobile fülbemászó karácsonyi reklámdala. Kénytelenek voltak megrni a folytatást a rajongók kedvéért.

“Hóban ébred
Majd az ünnep
Minden percben nevet ránk…”

Az idei ünnep egyik meghatározó hangulati eleme volt a T-Mobile reklám dala. Ugyan a reklámhoz csak egy rövid szakaszt írtak meg, mégis akkora érdeklődés támadt az “eredeti” dal iránt, hogy a mobilcég végül felkérte a készítőket (Szabó Ágnes szövegíró, Madarász Gábor zeneszerző, és Csondor Kata énekes), hogy írják meg a teljes dalt. A Szívlapát blogon olvasható az egyik privát kezdeményezés rövid története, a T-Mobile honlapján pedig letölthető a dal MP3-ban, és természetesen olvasható instrukció a belőle készült csengőhang megrendeléséhez is. Továbbá közlik a teljes dalszöveget, és egy válogatást a YouTube videó feldolgozásokból. A jelenségről az Online Marketing Akadémia blogján érhető el interjú Csondor Katával, aki a dalt előadja.
Persze ahogy az lenni szokott, az ezzel foglalkozó blogok kommentjeiben már megy a mocskolódás, hogy milyen vacak csöpögős dal, hogy ezt egy éve már elsütötték Németországban, meg hogy az egész sztori csak kitalált, és persze az sem maradt ki, hogy az egész felhajtás csak reklámfogás, nem is igaz, hogy a nagy érdeklődés miatt készítették el a teljes változatot. Közben egyesek már azt is felvetették, hogy más reklám zenékhez hasonlóan sláger gyanús, így az sem lenne meglepő, ha a következő Kapcsolat koncerten élőben is előadnák – bár a nyár közepén a karácsonyi dal elég furcsa lenne.

Egyébként elég érdekes a dolog vegyes fogadtatása. Egyik oldalon sokan kedvelik a kis kedves dalt és a bensőséges hangulatot, amit teremt. És ezzel érdekes közösségi hatást teremt és további érdeklődést is keltett a dal – és nem a cég – iránt. Ugyanakkor a róla szóló hírek cég és reklám ellenes indulatokat kelt sokakban. Ettől függetlenül – mégis furcsán rokon módon – a main stream média valószínűleg pont azért nem kapta még fel tömegesen emlegetve a kedves történetet, mert az említésének is van reklám jellege, és nem szívesen csinálnak ingyen reklámot – csak a saját érdekeltségükbe tartozó sztároknak…

A T-Mobile reklámfilm:

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!