‘reklám’ címkével ellátott bejegyzések

Dübörög a számháború – megérkezett a 24MP Nikon D3200

2012. április 19. csütörtök
IamNikon D800 BIGGER Dübörög a számháború   megérkezett a 24MP Nikon D3200

I am BIGGER

A Nikon távolról sem hagy fel a megapixelek számháborújával. Sőt most rádob még egy lapáttal. 24 megapixeles felbontással jelentették be a legújabb belépő szintű gépüket a Nikon D3200-at. Már az amatőr gépük is ver minden eddigi Canon zászlóshajót, érdekes helyzetbe hozva ezzel a fő versenytársat, és talán minden eddiginél jobban kiélezve a Canon vs Nikon szembenállást.

A Nikon ma bemutatott új D3200-as gépe (DPreview, Nikon Magyarország), a Nikon belépő szintű fényképezőgépeinek korábbi generációit hivatott leváltani. A HD videó rögzítésre képes gép legfőbb újításaként a gyártó az immár harmadik generációba lépett Útmutató módot és az Assist Images (Segédképek) funkciót emeli ki, ami egyértelműen mutatja, hogy a gép a fotózással még csak ismerkedő kezdő amatőr fotósok piacát célozza.

Mégsincs vége a számháborúnak
Míg a Canon egészen visszafogottan 18 és 22 megapixelben húzta meg a csúcs gépei felbontását, addig a Nikon nemrég bejelentett 36 megapixeles felbontású csúcs (közeli) D800-as gépe alatti kategóriában most bejelentettek egy 24 megapixeles belépő szintű gépet. Vagyis a Nikon mostantól joggal büszkélkedhet majd azzal, hogy még a legalacsonyabb kategóriájú amatőr gépe is nagyobb felbontású, mint a Canon profiknak szánt full-frame gépe….igaz, ha tényleg ilyen marketinggel próbálkoznak majd, azt elég furcsa megvilágításba helyezi majd, hogy a saját csúcs gépük, a D4 16 megapixeles felbontása még a Canon belépő modellekkel is csak épphogy versenyképes. Ez pedig azért segíthet megkérdőjelezni a felbontás mindenekfelettiségét azoknak, akik veszik a fáradtságot, hogy egy kicsit a számháborún kívül is gondolkozzanak.

Persze aki csak a minél nagyobb számokat nézi vásárláskor, azt egyértelműen meg fogja győzni a 24 megapixeles DX szenzor, bár a kiterjesztett, maximális ISO értékhez csak 12800-as számot sikerült a gyártónak írni, így a számháborúk totális győztese mégis csak a D800 marad. Bár a TIPA díjjal is elismert Nokia PureView 808-as telefonja túltesz rajta felbontásban, így mégsem egyértelmű győztese a számháborúnak a Nikon…

Mi jön még?
Érdekes kérdés, hogy a Canon vajon ebben a versenyben megkockáztatja – megteheti-e? – hogy kitart az eddigi visszafogott felbontás növelés mellett, vagy a konkurencia elég aggresszív lépései belekényszerítik, hogy nagyon is rövid határidőn belül előrukkojon néhány nagyobb felbontású géppel?

Vagy kivárásra fognak játszani, és miközben bíznak benne, hogy a racionális vásárlók nem a megapixeleket nézik majd – addig sikerül megélniük az őket választó táborból.

Illetve az is érdekes kérdés, hogy vajon az olcsóbb D800 mennyire fogja kompromittálni a D4 és a még piacon levő D3x, illetve egy esetlegesen a jövőben érkező D4x piacát – ahogy történt ez a Canonnál az 5D mark II és az 1Ds mark II esetében.

Szeritned mennyire fontos a 20 megapixel feletti felbontás?

Ügyesen elosztották a TIPA díjakat a fényképezőgép gyártók között

2012. április 17. kedd

TIPA award trophy Ügyesen elosztották a TIPA díjakat a fényképezőgép gyártók közöttAhogy minden évben, a díjak odaítélésénél most is nagyon ügyeltek, hogy az összes márkának hasonló arányban jusson az idei TIPA kereskedelmi díjakból, hiszen minden márka előszeretettel reklámozza magát ezekkel.

A Canon négy profi terméke (1DX, 5D mark III, C300 film kamera és 8-15/4 halszem zoom objektív) és két konzumer terméke (PowerShot G1x kompaktgép és PIXMA MG8250 nyomtató) is bekerült az idei TIPA díjazottak közé, de a többi gyártóval sem fukarkodott a díjakat odaítélő bizottság. Hogy egyik márka hívei se nagyon panaszkodhassanak, a Nikonnak is jutott 3 díj (D5100, D800, SB910), akárcsak a Fujinak, Sonynak. A Samsungnak négy is jutott, bár ezek közül csak egy volt fényképezőgép, egy mobiltelefon (Galaxy Nexus) és egy TV, meg egy monitor volt. Az Epson, Panasonic, Olympus, Sigma és Vanguard 2-2 díjjat nyert, míg az Adobe, Leica, Nokia, Gitzo/Manfrotto, Pentax, Tamron, Wacom és az X-Rite egy-egy díjjal büszkélkedhetnek a maguk kategóriáiban.
Érdemes kiemelni, hogy a Sony egyik díját a páratlan újításnak minősített XQD memóriakártya fejlesztésével  nyerte el, míg az Adobe díját a legjobb fotós szoftvernek minősített Photoshop Elements 10 nyerte el. Az érthető, hogy nem a PhotoShop CS6 kapta a díjat, hiszen az jelenleg még csak béta verzióban elérhető, viszont a LightRoom 4 már hivatalosan is kapható, így a jelek szerint annak nem szántak díjat.

Kiegyensúlyozott eloszlás
Bár a Canon egyértelműen a legtöbb díjat zsebelte be idén (nem is késlekedtek sokáig egy sajtóközlemény kiadásával), az ítészek tényleg minden évben kínosan ügyelnek rá, hogy másoknak is jusson a díjakból, és ne boruljon fel túlságosan az egyensúly a különféle kategória díjak között, arról nem is beszélve, hogy ugyanaz a gyártó nyerje több évben is az adott kategóriát. Helyette inkább olyan sok féle kategóriával dolgoznak, hogy ne nagyon okozzon gondot, ha közel azonos termékeket kellene egyformán díjazni.
Ahogy egy barátom fogalmazott a hír hallatán, a gyerekek között szokás ilyen finom arányérzékkel elosztani az édességeket, nehogy valaki megsértődjön, hogy a másiknak több jutott.

Erre mi sem jobb példa, mint az, hogy idén a Canon EOS 5D mark III fényképezőgépe a legjobb video DSLR kategóriában nyert, míg az általában közvetlen vetélytársnak tekintett Nikon D800 a legjobb DSLR expert címet kapta, az Canon EOS 1DX, pedig a legjobb profi DSLR lett.

A díjazott termékek, és nyertes kategóriáik a TIPA díj honlapján megtekinthetők.

Te hogyan osztottad volna el a díjakat az idei termékek között?

Oktatják, de nem művelik? BKF és a kreativitás

2012. január 31. kedd
BKF reklam mozgolepcso Oktatják, de nem művelik? BKF és a kreativitás

BKF reklám rejtvény a mozgólépcsőn

Nem először (és nem is egyedül) korholom a BKF szakmai rátermettségét, de úgy látom újra és újra okot adnak rá. Az intézmény kommunikációját nehéz nem kritizálni. A tény, hogy nekik nem csak művelni, de oktatni is kéne a kommunikációt – esetleg a kreativitást is – és hogy előbbi a főiskola nevében is szerepel csak súlyosbítja a helyzetet, és méginkább ösztönzi a kritikákat.

Az Addict blog figyelt fel a BKF legújabb hirdetésére a metróban. Sőt mindjárt emlékeztet az előzőre is. Én már azzal sem foglalkoztam annak idején, pedig most hogy viszontlátom, rémlik hogy én is pont ezen törtem a fejem: Vajon ezt komolyan gondolták? Mert viccnek elég durva lenne….de itt az újabb felvonás, és érdemes az Addicton elolvasni mindkét gondolatmenetet.

Aztán megnézni az iskola honlapját is, hátha ma már információdúsabb, mint mikor erről legutóbb írtam, nem teljesen függetlenül a Hernádi Levente által írtaktól…

Persze ha már iskola és kreativitás témájánál tartunk, akkor érdemes meghallgatni a témáról Steve Jobs és Sir Ken Robinson gondolatait is…

Nem csak fotósok üldözik Hugh Jackmant: megjelent a Budapesten forgatott reklámfilmje (frissítve!)

2012. január 28. szombat
HughJackman Budapest commercialShooting 1109026173dVA Nem csak fotósok üldözik Hugh Jackmant: megjelent a Budapesten forgatott reklámfilmje (frissítve!)

Hugh Jackman Budapesten - Fotó: Völgyi Attila

Épp a hétvégén kerestem, hogy mi lehet a Hugh Jackman főszereplésével tavaly nyáron Budapesten forgatott reklámfilmmel, és mint kiderült, pont 1-2 nappal utána került fel a YouTube-ra.

A film alaptörténete meglehetősen eltér a többi Jackman Ice Tea reklámfilmtől. Míg azokban jobbára csak táncol a közönséggel, a nálunk forgatott filmből viszont kimaradt a táncjelenet. Helyette a főhős világsztár voltát hangsúlyozzák, és a hollywoodi hírességekhez köthető rajongásra élezik ki a történet csattanóját is. Bennfentes poénként pedig arra a Robert Pattinsonra utal (“az ott nem az a fickó azokból a vámpír filmekből?”) a slusszpoénban, aki valamivel Jackman előtt forgatott városunkban.
Ez különösen vicces kontextusba helyezi hogy az egyébként roppant kedves ausztrál színészt a Szabadság-híd lábánál még egy fotós is rajongóként közelítette meg, hogy közösen fényképezkedjenek, nem egyszerű paparazziként, aki csak a lapok számára érdekes képre koncentrál.

HughJackman 1109026284dVA1 Nem csak fotósok üldözik Hugh Jackmant: megjelent a Budapesten forgatott reklámfilmje (frissítve!)

Hugh Jackman kocog Budapesten - Fotó: Völgyi Attila

A film két féle változatban (egy hosszabb és egy rövidebb) is megtalálható az Interneten. A Szabadság hídon játszódó jelenet – amit én is fotóztam annak idején – mindkettőben elég rövid, a városból pedig nem sok szinte semmi nem látszik sajnos. Ironikus módon a reklám készítéséről forgatott werk filmben hosszabban látszik a hídon felvett jelenet, mint a végleges reklámban. A produkció körül több napon át legyeskedő fotósok közül viszont csak a stáb saját fotósai látszanak. Egy-kettővel több magyar fotós látszik a VidGet forgatási videójában, sőt azt is hallhatjuk Jackman szájából, hogy szereti a fővárosunkat.

Kiegészítés: az Urbanista blog azt is megírta, hogy Jackman másik népszerű Ice Tea reklámja, melyben az egész stáb felpofozza, szintén Budapesten, pontosabban a Hármashatár-hegyen készült. Sőt a felvételben szereplő repülőgépről is megtudhatunk érdekességeket az írásból.

Hosszú változat:

IFRAME Embed for Youtube

Werk film:

IFRAME Embed for Youtube

Pénzkidobás, vagy forradalmi reklámfogás?

2012. január 13. péntek
Penzszoras furdoben reklam video1 Pénzkidobás, vagy forradalmi reklámfogás?

Így szórják a pénzt a magyar marketingesek

Egyre népszerűbb reklám fogás vírusvideót készíteni. De nem biztos, hogy elég hozzá egy többé-kevésbé jó ötlet, és szórni a pénzt. A közönség dönti el, hogy a nagy terv bejött-e vagy sem.

Lassan több marketinges próbál vírusvideót készíttetni, mint celeb partival eladni a “termékét”, de a jól/rosszul sikerült reklámok nem mindig kapnak szárnyra. A Szívlapát blog segítségével bukkantam a MenDan Hotel Thermal reklám próbálkozására. Mint a Kreatív szaklap játszó blogjának címe fogalmaz: “Így szórják a pénzt a magyar marketingesek”.

Mennyire jó ötlet?
Vajon az ilyen inkább ötletes reklám fogásnak tekinthető, aminek mémként kellene terjednie a magyar weben, vagy csak egy újabb erőltetett kísérlet a meglehetősen ódivatú reklámszemlélet ügyetlen megújítására? Persze lehetne róla akadémiai vitát is folytatni, vagy szakmai kerekasztalt rendezni, de talán inkább a közönségnek kell döntenie a vírusvideók népszerűségéről.
A Szívlapát cikke még 400 megtekintést említ, azóta fél nap alatt ez (nagyon) lassan közelíti a hatszázat, ami nem sokkal jobb statisztika, de még nem érdemes leírni a számokat. Kíváncsi leszek, a nézettségi adatokra egy hét, egy hónap, egy év múlva. De még inkább arra, hogy a szálloda nevére emlékezni fog-e valaki, akár csak a poszt végéige.
Ráadásul a YouTubeon leadott szavazatok szerint a voksolók több mint felének nem tetszik, ahogy ezt többen kommentben is kifejtették a videó alatt. Viszont a Szívlapát blog kommentelői közül többen csak a fürdőruhás csajokat hiányolják.

Hol marad a látásmód?
Itt jön be a képbe a következő kritikám. Ha már ilyen módon akarják magukat reklámozni, akkor miért ebben a formában? Az emeleten állva filmezik az elegánsan öltözött marketing igazgatónőt a fürdőben, ahonnan pénzt szór a vendégek közé? Tényleg nem jutott eszébe senkinek, hogy ne egy unalmas falu széli sajtótájékoztató hangulatát kölcsönözzék a videónak, hanem valami életet, hangulatot, és látványt is vigyenek bele?
Ha már fürdő, és pénzszórás, akkor tényleg legalább fürdőruhás lányok (esetleg fiúk is), napsütés, buli hangulat, kellemes látvány világ, vagy bármi pozitív nem ártott volna a videóban. Tényleg csak ennyire telik tőlük, hogy pénzt szórnak a fürdő vendégek közé, és ezt a közszolgálati híradónál Budapest Tévénél is unalmasabb stílusban bemutatják? Zseniális üzenet! Komolyan sikert várnak tőle, vagy csak olcsó megoldás volt?
Én egyébként biztos nem szeretnék olyan helyre menni nyaralni, ahol pénzt szórnak rám a fürdőben, hogy a többi vendég azért küzdjön velem, hogy megszerezze tőlem.

Te mit gondolsz erről a reklám megoldásról?

IFRAME Embed for Youtube

Emlékszel még a szálloda nevére? A videó megnézése után is?