Völgyi Attila fotóriporter blogja…

Szerintem egy fotós blogon ez egy fontos kérdés. Nem hagyhattam ki abból a kérdés sorozatból, amit Kínában élő magyar fotósoknak szegeztem. Remélem, hogy te is kíváncsi vagy, miben más fotósnak lenni Kínában, mint Magyarországon.

Korábban már publikáltam egy kicsit személyesebb interjút Balogh Attila Guczóval és Káplár Balázzsal, akik mint megírtam, fotós túrákat szerveznek Kína természetes látványosságaihoz. A kérdéssor egyben túl hosszú lett volna, inkább tematikus csoportosításban ketté vágtam. Íme a második fele, bár egy pár kérdést azért átmásoltam ide az előzőből – ha a másikat még nem olvastad volna, érdemes lehet elolvasnod. Szerintem az is érdekes.

Sokfélét hallani a kínai net korlátozásról. Mennyire könnyű net hozzáférést találni, és az mennyire van korlátozva?

Guczó: Ez elég összetett téma. A korlátozásokat természetesen érezzük, de mindenre van megoldás.

Honlap működtetéséhez külön engedélyekre van szükség, amiket igen komolyan vesznek és ha valami hiányzik, akkor egész szervereket leállít a netrendőrség – de ez igazából manapság már nem feltétlenül szempont, ha gond van, akkor az ember országon kívül hosztol.

Balázs: A kínai állam a számára nemkívánatos tartalmakat korlátozzák. Net hozzáféréshez jutni viszont pl. sokkal egyszerűbb és olcsóbb is, mint Magyarországon. Ha jól tudom, otthon csak személyivel lehet SIM kártyát venni. Itt Kínában viszont semmilyen igazolvány nem kell hozzá, fizetsz és máris lehet netezni. Nem is beszélve a szinte mindenhol elérhető ingyenes WIFI hálózatokról (szállodák, kávézók, repterek, közterek, stb.).

Közösségi oldalak, fotó megosztók mennyire elérhetőek? A kínaiak inkább ezeket használják, vagy a helyi alternatívákat?

Guczó: A Flickr részben működik (elérhető, de a fotók fele-kétharmada nem töltődik le), a többi népszerűbb fotó-megosztó hely elérhető jelenleg. Az 500px-szel voltak gondjaim a napokban. Pár hete regisztráltam, akkor még működött, most meg csak feltölteni tudok, de nem jelennek meg a képek. A Facebook, Twitter, YouTube le van tiltva, néha a Tumblr és hasonlók is, a cenzorok pillanatnyi hangulatától illetve a napi belpolitikai eseményektől függően. Az ilyenek leginkább azért bosszantóak, mert egy átlag helyi ismerősnek nem tudom megmutatni az ide feltöltött képeket, és soha nem tudni, hogy holnap éppen mit tiltanak majd le.

Mindezekből van saját kínai verzió természetesen. Ezek rendkívül népszerűek, és többen úgy gondolják, hogy a cenzúra és a tiltások elsősorban ezeknek a hazai alternatíváknak akar kedvezőbb helyzetet teremteni.

Balázs: A Facebook jó pár éve folyamatosan blokkolva van, de ezen kívül szinte minden más, fotómegosztásra szolgáló oldal elérhető. Bejön az Intagram, a Flickr, a Smugmug, a Zenfolio, a DeviantART, a Fotolog, a PBase, a Photobucket, a Photosig, a Shutterfly, stb. Ami elérhetetlen ebben a pillanatban, az a Picasa Web Album és Photo.net (ez utóbbi általában elérhető szokott lenni). Guczónak Sanghaiból vacakol az 500px, de én Kantonból látom, amiket feltöltött.

Szóval nem igazán van szükség kínai alternatívát keresni, azok többsége csak kínai felülettel rendelkezik, és az itt élő (és helyi nyelvet beszélő) felhasználókat célozzák. Egyébként van sok féle kínai szolgáltatás mindegyik közösségi és fotó megosztó hálózatra. A túráinkon résztvevőknek – mint mindenkinek, aki el szeretné érni a Facebook-ot Kínából – valamelyik ingyenes vagy fizetős vpn szolgáltatást kell igénybe vennie.

Milyen a fotós élet Kínában? Mennyire hozzáférhetők az eszközök, szolgáltatások, szervizek, stb?

Guczó: Az ide látogató külföldiek általában azon is meglepődnek, hogy mennyire népszerű a fotózás Kínában. Egyes helyeken szezonban szinte mozdulni se lehet a fotósoktól. Világvégi helyeken is össze lehet futni több tucatnyi fotóssal, akik mind egész vagyonnyi cuccal vonulnak mondjuk egy hegytetőre. Általában szerintem egy félprofi itt sokkal komolyabb (de legalábbis drágább) felszereléssel rendelkezik mint odahaza.

Milyen a termék kínálat? Inkább a világmárkák dominálnak, vagy az olcsóbb helyi termékek?

Guczó: A több tíz milliós kínai nagyvárosokban feltétlenül jó fotósnak lenni. Hatalmas fotó áruházak vannak, ahol gyakorlatilag mindenből óriási és azonnal hozzáférhető a választék, legyen az termék vagy szolgáltatás. A Nikon és Canon vezet, utánuk jön a többi kisebb külföldi márka, beleértve a Hasselbladot, Linhofot, középformátumú gépeket Phase One hátlappal és hasonlókat.

A régi kínai filmes gépeket (Seagull és társai) inkább a külföldiek vásárolják. Amik jobban menő saját márkák, azok mind valami különlegesség miatt népszerűek és csak szűk körben (akik meg tudják fizetni). Ilyen például a ShenHao fakamerák vagy mondjuk a KangRinpoche állványfejek.

Nem hiszem, hogy itt jobban keresik a koppintott, olcsóbb termékeket, mint otthon. Én itt Sanghaiban úgy tapasztalom, hogy aki megengedheti magának, az inkább megveszi az eredetit.

Balázs: Világmárkák és kínai márkák egyaránt kaphatók, pénztárca függő, hogy ki mit használ. Kína egyre nagyobb piaca a márkás fotó termékeknek (pl. komoly eladásokat csinál itt a Leica is). A kínai márkák nagy része pedig ma már az otthoni fotós körökben is ismert. Aki viszont csak turistaként, pár hétre jön Kínába, az a garanciális problémák miatt inkább ne itt akarjon nagy értékű felszerelést venni.

Amelyik gyártónak a kantoni és shanghai-i márkaszervizével találkoztunk, sokkal jobb szolgáltatást nyújtanak, mint az otthoniak, csak jó tapasztalataink voltak velük: kedvesek, segítőkészek, gyorsak és jól is dolgoznak, kisebb javításokért van, hogy nem is kértek semmit.

Mennyire hagyják a fotózást az emberek és mennyire szólnak bele a hivatalos szervek?

Guczó: Abszolút szabadon lehet fotózni. Az utcán nem nagyon tapasztaltam még tiltakozást, mondjuk nagyon éles helyzetben nem is voltam. Ahol nem szabad fotózni, ott időben és határozottan közlik ezt. Ilyennel se sokkal találkoztam még, csak haditengerészeti bázisok, és laktanyák környékén.

Balázs: Az angol és amerikai fotós lapokban mostanában rendszeresen szóba kerülő, terror veszélyre, illetve személyiségi jogokra, pedofiliára hivatkozó, fotósokat korlátozó hatósági túlkapások, vagy kép kitörlések itt nem jellemzők. A magyarországihoz hasonló, tilos a rendőrt felismerhetően lefotózni szabály sem létezik.

Egy olyan esetre emlékszem, még a kilencvenes évek közepéről, amikor egy pláza biztonsági őre nem engedte, hogy az utcáról fotót csináljak az épületről, mondván, hogy az magánterület. Persze nyilván könnyen meg lehet találni Pekingben azokat a kormányzati vagy katonai területeket, ahol ha nekiállunk fényképezni, akkor nem fogják engedni. Ezekből itt is lehetnek félreértések, pl. 5-6 éve egy barátom Kanton egyik kiemelt turista látványosságához igyekezett a menetrend szerinti komppal és gyanútlanul csinált pár fotót a kikötőről. Ez után úgy másfél órán át kérdezgették a rendőrök, mivel a kikötőben állt néhány katonai jármű is.

Guczó: A dzsabbákkal (biztonsági emberek) viszont nekem rendszeresen sikerül összeakasztanom a bajszomat. Lehetetlen helyeken és szituációkban jelennek meg hogy itt nem szabad fotózni. Többnyire a helyi gazdagok próbálják ál-szemérmesen takargatni, amit úgyis mindenki tud.

Ironikus módon itt visszaüt a rendszer tökéletes ignoranciája a személyiségi jogok kérdésében: a kínai net tele van a korrupt párt- és állami funkcionáriusokról és családtagjaikról készült kompromittáló felvételekkel, akik aztán rendre bele is buknak ezekbe a botrányokba.

Hogy áll Kínában a szerzői jog, mennyire védik a képeiket a fotósok, és mennyire tisztelik mások?

Guczó: Itt másolni nem szégyen, más dolgait kicsit átdolgozva sajátként eladni teljesen elfogadott. Ugyanakkor a saját dolgait persze mindenki próbálja védeni. Időnként olyan kínai cégek között is szoktak szerzőjogi vagy szabadalmi perek kirobbanni, akik egyébként minden további nélkül lopnak mástól. Nincs ez máshogy a weben sem.

Ugyanakkor ez a gondolkodás az Internettel egyre inkább kezd általánossá válni, és nem biztos, hogy Európában sokkal rosszabbak az arányok, csak itt többen élnek. Otthon Magyarországon ugyanúgy hallani róla, hogy grafikusok habozás nélkül lementenek képeket a webről, nem törődve a szerzői jogokkal, sőt olyanokat is, hogy fotósok sajátjukként töltik fel más fotóját a portfóliójukba.

Milyen a kínai fotográfia, miben más a képi kultúra, mint Európában és hogyan hat ez a képeitekre?

Guczó: El kellene szakadni attól a sztereotípiától hogy “kínai”. Nincs “kínai” kultúra, legalábbis nem olyan monolit formában mint mondjuk egy európai országban – bár ugye ott is van mondjuk bajor meg észak-német kultúra. Most gondold el, mi van egy Európányi méretű, több tucat nemzetiséggel rendelkező országban, ahol a legészakabbi és legdélebbi pontok között per pillanat nagyjából 70 fok hőmérsékletkülönbség van, a nyugati csücske pedig félúton van a keleti csücske és Európa között… Van mindenféle fotó: giccses és avantgarde, sznob és underground.Az tény hogy a kommersz vizuális kultúra (televízió, utcai reklámok, plakátok) és építészet jobban a giccs felé hajlik, mint nálunk, és ennek nyilván hatása van a fotósokra is. Az is megfigyelhető hogy észak felé haladva erősebb a kísérletező kedvű független művészek hatása, dél felé pedig inkább a kommersz. De ez nem jelenti azt, hogy Hongkongban ne lenne művészi vénával rendelkező fotós és Pekingben ne találnánk mérhetetlenül gagyit.

Talán az lehet kínai sajátosság, hogy sokkal erősebb a tájfotós vonulat, mint a portrézás – utóbbi gyakorlatilag nem létezett a hagyományos festészetben-rajzművészetben.

Balázs: Szerintem is a tájfotókon fogható meg a legjobban a hagyományos kínai ábrázolási elvek továbbélése. Az egyik első, híressé vált kínai fotós, Lang Jingshan (1892-1995) fotói egy az egyben adják vissza a kínai festmények képi világát. A témaválasztás és az azonos látásmód mellett ebben a fekete-fehér technika és a hagyományos kínai képekről visszaköszönő vörös pecsétek és kalligráfia is kiveszi a maga szerepét. Ez a mai napig létezik, mind a kínai, mind az angol nyelvű internet tele van egy Amerikában élő kínai származású fotós ilyen témájú képeivel.
A kínai fotózásban legalább ennyire erős a portré vonal. A hetven-nyolcvan évvel ezelőtti kínai képeslapokban (teljesen újszerűen) olyan erotikus aktképek is megjelentek, amik később hosszú időre száműzve lettek a nyomtatott sajtóból. Mára a portré, akár a profi műteremben, sminkessel, komoly Photshoppon átesett képeket, akár a mobiltelefonnal készített önarcképek milliót vesszük, ma is ott van az átlag kínai életében (miközben Magyarországon szinte senki sem csináltat magáról profi fotóssal). Az aktfotózás is visszatért, a nagyobb városok mindegyikében heti rendszerességgel tartanak az online fotós fórumokon meghirdetett csoportos aktfotózásokat, amire a szervezők biztosítják a helyszint, a modelleket, a sminkest.

Guczó: A festészeti hagyományok tudatos továbbvitele azért nem valami általános trend. Azt hiszem sokkal nagyobb hatással vannak az átlag kínai fotósra az esküvői fotósok, akik kicsit másképp üzemelnek mint nyugati megfelelőik.Portré ügyben nem ezekre illetve a mobiltelefonos ittjártam-fotókra gondolok elsősorban – ilyesmivel valóban Jangcét lehet rekeszteni. A kommersz fotókkal kapcsolatban az is érdekes még, hogy mennyire népszerű Budapest: az utóbbi években szinte mindig volt valahol egy reklámkampány, amiben otthoni városrészletek szerepeltek. A legutóbbit néhány napja láttam Shanghai egyik legnagyobb metrómegállójában, minden második plakát ez volt.

Mennyire képzik, tanítják a fotózást, és mennyire elterjedt az önképzés és a netes fórumok, vagy fotós klubok?

Guczó: Kitűnő fotós magazinok vannak, olcsón (900 Ft egy jó minőségű, 200 oldalas havilap), tele szakmai cikkekkel, tesztekkel, tippekkel – ha máshová nem is jár egy amatőr, akár ezekből simán össze tudja szedni a szükséges tudást.Vannak klubok, tanfolyamok, csoportos túrák, olykor akár tömegesen, 2-300 fővel is. [Ezeket persze nem mi szervezzük.]

Nektek milyen kapcsolatotok van más helyi fotósokkal?

Guczó: Nekem szinte semmi hosszú távú. Akikkel itt-ott összefutok, azok meglepően kedvesek és közvetlenek egymással is. Ez főleg azért meglepő, mert egyébként a kínaiak között elég erős a versenyszellem. Bár láttam már kisebb verekedést is állványhelyért egy szűkös teraszon napkeltekor.

Balázs: Az ismeretségi körömben van néhány kínai fotós, néha el szoktam menni egyikükkel-másikukkal közös fotósétákra. Van aki a sajtóban dolgozik, van aki csak blogol, a művészi irányba indultak kiállításokat szerveznek, a partifotósok pedig ott vannak minden rendezvényen. Hogyan és mennyire hatott ennyi idő alatt rátok és a képeitekre a környezet?

Guczó: Erre nem igazán tudok válaszolni. Amikor kijöttem, éppen nem nagyon fotóztam (előtte nem sokkal szűnt meg a hozzáférésem fotólaborhoz), no meg akkoriban sem eléggé tudatosan. Igazából itt, jó pár évvel kiérkezésem után kezdtem el komolyabban fotózni.

Balázs: Mivel már régóta itt élünk, nem csodálkozunk rá minden pillanatban a kínai valóságra. De Kínában annyira erősek a kontrasztok, annyira egyszerre látni a legújabb és a legősibb, a legdrágább és a legolcsóbb megoldásokat, annyira nagy és gyorsan változó világ, hogy a legkülönfélébb hatások érik az embert egyszerre. Nincs abban semmi meglepő, ha valami megint érdekes lesz. Amikor először láttam pl. gyorstüzelő nadrágos (pelenka helyett alul kivágott nadrágos) kisgyereket, akkor a tényre csodálkoztam rá, hogy van ilyen. Pár hónapja meg azért akadt meg a szemem rajta, mert akkor esett le, hogy már vagy tíz éve nem láttam ilyet.

Mennyire biztonságos Kína, pláne fényképezőgéppel?

Guczó: Kínában a nagyvárosok is biztonságosak, a vidék pedig még inkább. Betegségekkel sem kell különösebben számolnunk – legalábbis trópusi fertőzésekkel – mivel biztonságos helyeken fogunk lakni illetve étkezni.

Balázs: Kína sokkal biztonságosabb, mint az egyéb országok többsége. Itt nincsenek olyan rossz környékek, amiktől azért kell eltanácsolni a turistákat, mert jó eséllyel kirabolnák őket. Kínai fotós fórumon pl. még soha nem találkoztam azzal a magyar és angol nyelvű fórumokon gyakori kérdéssel, hogy milyen, nem fotósnak látszó táskával lehet elrejteni a fotós felszerelést.

Mennyire nehéz dolog az utazás Kínán belül akár nektek, akár más külföldieknek, akár a kínaiaknak?

Guczó: Sajnos (vagy szerencsére) mióta ennyire beindult a belföldi turizmus, egyre könnyebb eljutni a nevezetesebb helyekre. Ez sokszor azt is jelenti, hogy drágulnak a szállások, illetve elviselhetetlenné válik a tömeg. Az innen nem messze lévő Sárga-hegység (Huangshan) például manapság már gyakorlatilag élvezhetetlen, a kiépített hegyi utakon tömött sorokban halad a nép, a felvonóknál sokszor fél napos sorbaállások vannak, stb.

Szerencsére vannak még helyek (mi lehetőleg inkább ezekre visszük vendégeinket), amik buszokkal nehezebben megközelíthetők, illetve nem áll rendelkezésre az az infrastruktúra ami elegendő lenne a nagyobb szervezett csoportok fogadására. Sajnos ezek száma rohamosan csökken. A kelet-yunnani túránkkal például már lehet hogy az utolsó békés pillanatokat csípjük el Yuanyangban, a rizsteraszoknál. Amikor idén tavasszal ott jártam, óriási építkezések voltak a környéken. Hamarosan tele lesz szállodákkal és buszparkolókkal.

Balázs: Kína területileg közel akkora, lélekszámában pedig nagyobb mint Európa. A közlekedési infrastruktúra elképesztő iramban feljődik. Az olyan nagyvárosok között, mint Shanghai és Kanton napi 25-30 menetrend szerinti légijárat pár közlekedik. A most indult, Peking-Kanton szuperexpressz pedig kb. 8 óra alatt teszi meg a több mint kétezer kilométeres távot. A kínai autópálya hálózat hossza – ha jól emlékszem – tavaly utasította maga mögé az eddig vezető amerikai úthálózatot. A nehézségek abból adódnak, hogy nagy távolságokat kell megtenni és a népszerű helyekre sokan akarnak eljutni. Egy külföldi esetében általában ehhez hozzá lehet adni még a kínai nyelvtudás hiányát. Még a vasúti menetrend sem érhető el angolul és a helyiek többségével is csak az anyanyelvükön lehet kommunikálni. A túráink kiindulópontjáig, Kunmingig való, otthonról fél napos repülőút és a túra során a hegyi utakon való napi több órás autózás fáradságát azonban reményeink szerint minden résztvevőnél maximálisan kárpótolni fogják az élmények és a fényképek.

Mennyire elterjedt és gyakori kínában az analóg film használat?

Guczó: Van film (az említett nagy fotós áruházakban mindben van, legalább két-három kifejezetten filmet áruló üzlet) és sokan használnak, de hogy kik és milyen mennyiségben/arányban, azt nem tudom – mindenesetre a látogatottabb fotós helyeken mindenhol látni legalább egy-két középformátumú, illetve nagyobb filmes gépet. Egy itteni orosz fotós ismerősöm pedig pár éve lecserélte az egész félprofi Nikon DSLR-szettjét egy filmes Hasselblad készletre.

A laborokban az az általános hogy a hiváshoz a szkennelés is jár kb. automatikusan. Ahova én járok (nagyritkán használok még filmet) az pl. egy kis családi vállalkozás egy sikátor mélyén. Kiváló minőségű dobszkennerük van. Egy német ismerősöm ajánlotta a labort, aki szintén kizárólag filmre dolgozik, Hasselbladdal és Leicákkal.

Az általuk szervezett fotóstúrákra a blogra hivatkozva kedvezménnyel jelentkezhetsz, de ha nem is tudsz/akarsz odautazni, érdemes már csak a képeik miatt is nézelődni az oldalukon. További érdekességeket pedig Guczó fotós blogján és az általuk működtetett Shanghai Kurír oldalon is találsz, amit szerintem feltétlenül érdemes olvasgatnia, akit érdekelnek az Ázsiai ország hétköznapjai és kulturális érdekességei.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess Facebook, Google+ és Twitter segítségével!