13. Szerződések, szerzői jogok
A nagyon fontos papírmunkák, amikre általában nincs ideje az embernek. Átnézni és akár újragondolni a már meglevő, vagy eddig hiányzó, de a munkához szükséges, vagy legalábbis hasznos szerződéseket, formanyomtatványokat. Elképesztő, de sok fotós még mindig szerződés nélkül dolgozik, aztán meg megy a sopánkodás, ha vita van róla, hogy ki mit is gondol a “szerződéses” viszonyról. Az sem sokkal vidámabb, hogy sokan vannak, akiknek van szerződése, de fogalmuk sincs róla, hogy mi is áll benne.
A kényszerszünet az eddig felsorolt rengeteg dolog mellett még akár arra is jó alkalom lehet, hogy felkutassátok a képeitek engedély nélküli felhasználóit és behajtsátok rajtuk a nektek jogosan járó jogdíjakat. A ti munkátok eredményeit ne mások élvezzék, titeket kihagyva belőle – sőt sok esetben még a névfeltüntetéssel sem megtisztelve.
A szerzői jogdíjak behajtása mondjuk általában nem egy vidám feladat. Sajnos képes eléggé lehúzni is az ember kedvét – főleg ha nem akarnak fizetni és jönnek az ilyenkor szokásos alaptalan kifogásokkal. De ha már úgyis ráértek, akkor mindenképp érdemes foglalkoznotok ezzel is – és még akár bevételt is hozhat, ha eredménnyel jártok, ami azért elég jó motivációt jelenthet hozzá, hogy belevágjatok.
Ha már a szerzői jogoknál és a jogdíjak behajtásánál tartunk, ismerkedjetek meg a Hungarttal is, a fotósok közös jogkezelő szervezetével. Először is nézzetek utána, hogy a jogosult keresési listájukon szerepel-e a nevetek, ami azt jelenti, hogy pénzzel tartoznak nektek. Aztán, ha ezen túl vagytok és felvettétek a jogdíjaitokat (ha volt náluk), akkor jöhet a következő kérdés, hogy gondoljátok át, hogy érdemes-e hagynotok, hogy jogosítsák a képeiteket, vagy jobban jártok, ha kiléptek. Erről korábban megjelent írásomat ajánlom (amiben az ő ellenvéleményük is olvasható az enyém alatt).
Válogass az egyes témakörök között:
- 1. Időbeosztás, feladat terv, fontossági sorrend készítés
- 2. Szorítsátok vissza a lehúzó tevékenységeket, időpocsékolást
- 3. Inspirálódjatok, maradjatok kreatívak!
- 4. A megoldást keressétek a problémák helyett
- 5. Készítsetek pénzügyi mérleget és válság terveket
- 6. Üzleti és élet tervezés
- 7. Nagytakarítás, karbantartás, rendrakás
- 8. Adjatok túl a felesleges holmikon
- 9. Másod- harmadállás, karrier váltás
- 10. Tanulás, fejlődés, gyakorlás
- 11. Biztonsági mentések, archiválás
- 12. Archívum rendezés, régi anyagok feldolgozása
- 13. Szerződések, szerzői jogok
- 14. Portfólió, weboldal, életrajz és névjegy frissítés
- 15. Szoftver frissítések, órák át/beállítása
- 16. Felszerelés tisztítás, karbantartás
- 17. Mozgás, edzés, életmód-, étrend váltás
- 18. Relaxáció, meditáció
- 19. Szórakozás, kikapcsolódás
- 20. Füröggyé’ le és őtözzé’ fel normálisan!